Gumiember, szuperkoponya és sasszem – különös képességű emberek

GettyImages-864707808

Ki ne szeretne olyan szuperképességgel rendelkezni, ami mindenkinél erősebbé, okosabbá, ügyesebbé tesz? Első hallásra a csodával határos szupererőnek tűnne mindez, pedig élnek köztünk olyanok, akik valóban rendelkeznek valamilyen különleges képességgel. Közülük mutatunk be néhányat.

Kétségtelen, hogy embernek lenni önmagában csodálatos. De időnként születnek olyan kivételes adottságokkal megáldott személyek, aki emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Vannak, akik mentális képességüknek, genetikai adottságaiknak, míg mások egyfajta fizikai törvények fölötti hatalmuknak köszönhetik különlegességüket. Némelyikük teljesítménye szinte felfoghatatlannak tűnik.

Íze és szaga van a szavaknak

Itt van mindjárt a szinesztéziával született 23 éves Henry Gray, aki azt állítja, „érzi” a szavak ízét és illatát. Ez a különleges képesség tulajdonképpen egy ritka betegség, egy olyan neurológiai állapot, amelynek eredményeként olyan érzékek, érzékelések kapcsolódnak egymáshoz, amelyek normális esetben nem történnek meg. Ennek következményeként az érintettek gyakran éreznek ízlelést vagy szaglást, amikor meghallanak, kimondanak vagy olvasnak egy szót, de sokszor az is elég, ha csak az adott szóra gondolnak.

A férfi szerint Cameron Diaz neve olyan, mint egy lassan forgó szikrázó diszkógömb
A férfi szerint Cameron Diaz neve olyan, mint egy lassan forgó szikrázó diszkógömbPaul Archuleta / Getty Images Hungary

Henry elárulta, soha nem randizna Kirsty nevű lánnyal, mert ennek a névnek szerinte vizeletszaga van, Donald Trump nevét pedig a felfújható gumikacsa szagához hasonlította.

A Newcastle-ben élő csaposként dolgozó fiatalember érzései szerint Cameron Diaz neve olyan, mint egy lassan forgó szikrázó diszkógömb, míg Jennifer Lawrence-é pedig olyan, mintha egy cipő belsejét szagolná. 

Elmondása szerint Henryt soha semmiben nem akadályozta meg különleges képessége, és tulajdonképpen élvezi is ezt a ritka állapotot, amivel elsősorban a tulajdonnevek illatát és ízét „érzi”, de más szavakhoz is képes tulajdonságot társítani. Szerinte például az „off” rothadásszagú, a „mert” illata pedig a fából készült ruhacsipeszre hasonlít.

Élő fényképezőgép

Az autista Stephen Wiltshire agya úgy működik, mint egy fényképezőgép. A férfinak különös tehetsége van ahhoz, hogy élethű, pontos rajzokat készítsen azokról a városokról, utcaképekről, amelyeket csak rövid ideig látott a levegőből a sétarepülések során. Rajzai, melyeket emlékezetből készíti el, világszerte népszerűek, számos fontos művészeti gyűjteményben és múzeumban őrzik őket. 

Stephen emlékezetből készíti el a metropoliszok térképét és látványképét: neki ez a különleges képessége
Stephen emlékezetből készíti el a metropoliszok térképét és látványképét: neki ez a különleges képességeJohn Lamparski / Getty Images Hungary

Stephen ötéves kora óta mindennap rajzol, mottója: „Tedd a legjobbat, amit tudsz, és soha ne hagyd abba”.

A brit férfi kedvenc városa London, leginkább a brit fővárosról szeret látképet rajzolni, de Amerikától kezdve Ausztráliáig sok várost megörökített már úgy, hogy csak a memóriáját használta hozzá. A legelképesztőbb, hogy a 39 éves férfi képes akár egy panorámaképet is rajzolni a metropoliszról. Az egészen fiatalon felfedezett művésznek Londonban van önálló galériája.

Veséig hatoló röntgenszem

Natasa Demkina azt állítja magáról, hogy különleges látásmóddal rendelkezik. Az orosz nőnek ugyanis olyan, röntgenhez hasonló éleslátása van, ami lehetővé teszi, hogy belelásson az emberi testbe. Talán hihetetlen, de Natasa tízévesen ránézésre megmondta, hogy az anyja belső szervei milyen állapotban vannak, az elmúlt években pedig Natasa nagyon sok cisztát, fekélyt és rákot diagnosztizált már.

Demkina képességének köszönhetően szinte az egész világ érdeklődését felkeltette, különleges, veséig hatoló látása azonban nem váltott ki mindenhol szenzációt.

New York-i látogatása során több, klinikailag igazolt esetben „hibázott”, mondván, hol a műtéti hegek, hol egy szerinte visszanőtt vakbél akadályozta meg a pontos diagnózis felállításában. Ez utóbbi esetben érdemes megjegyezni, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint klinikailag lehetetlen, hogy egy vakbél, amit korábban eltávolítottak, visszanőjön. Így nem csoda, hogy vannak, akik még mindig szkeptikusak a képességeivel kapcsolatban.

Gumiember: nyeklik-nyaklik, és nem érez fájdalmat

A világ legrugalmasabb embere, Daniel Browning olyannyira hajlékony, hogy szinte a legkisebb helyre is képes bepréselni magát. A többszörös Guinness-rekorder büszkén viseli a gumiember nevet, hiszen ötéves kora óta ilyen szuperhajlékony.

Daniel Browning a leglehetetlenebbnek tűnő helyekre is bepréseli magát: csodának tűnik, igaz?
Daniel Browning a leglehetetlenebbnek tűnő helyekre is bepréseli magát: csodának tűnik, igaz?Thearon W. Henderson / Getty Images Hungary

Daniel képességére akkor derült fény, amikor négyévesen leugrott az emeletes ágy tetejéről, és terpeszben landolt, családja legnagyobb csodálkozására. Később, tinédzser korában az utcán lépett fel mutatványával, hogy felkeltse az emberek figyelmét. Amikor Smith betöltötte a 18. életévét, csatlakozott egy cirkuszhoz, majd egy San Franciscó-i artistaképzőbe is beiratkozott, hogy még inkább elmélyítse tudását.

Az amerikai férfi figyelemre méltó rugalmassága egy ritka örökletes betegségre vezethető vissza, ami a kötőszöveti rendellenességek egy csoportjába tartozik. A hEDS-ként nevezett genetikai állapot a bőrre, ízületekre és vérerekre kiható rendellenesség. 

A világ legkitartóbb embere soha nem fárad el

A 60 éves Dean Karnazest tartják a világ legkitartóbb emberének. Nem véletlenül, hiszen ő a történelem leghíresebb ultramaraton-futója. Gyerekként kezdett el futni, akkor még csak az iskolától az otthonáig. Felnőttként pedig már elképzelhetetlennek tűnő távokat teljesített. Ilyen volt például, amikor 50 maratont futott le 50 államban, 50 egymást követő napon.

A világ legkitartóbb embere annak köszönheti képességét, hogy mindig elegendő ételt és italt fogyaszt
A világ legkitartóbb embere annak köszönheti képességét, hogy mindig elegendő ételt és italt fogyasztEzra Shaw / Getty Images Hungary

Orvosok és a kutatók vizsgálták és tesztelték már Karnazes látszólag végtelen kitartását, és erőn felüli fizikumát, miután New Yorkból megkísérelt elfutni San Franciscóba. Habár próbálkozása először kudarcot vallott, de második alkalommal már sikerrel járt úgy, hogy állítása szerint nem fáradt el és nem is sérült meg. Az orvosok végül arra a megállapításra jutottak, hogy Dean Karnazes azért tud megállás nélkül futni, mert mindig elegendő vizet és ételt vesz magához.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra