Kepes András

Miért érezzük rosszul magunkat mások sikerétől? Hogyan lett a skót rockzenész-kamionsofőr guru Kepes András családjának része? Mit okozhat egy-egy jószándékú, de félresiklott szülői mondat? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokon elmélkedett Kepes András író Szily Nóra kérdései mentén. Kezdjük is a zárógondolattal, Kepes András ősszel megjelenő könyvének témájával: a világ kettéhasadt, de talán még nem késő megtanulni érteni egymást – és magunkat.

Rosszkedv, ami jóra vezet

Az író szerint a művészet jelentős része szomorúságból táplálkozik. A szomorúság koncentráltabbá, empatikusabbá teszi az embert, míg a folyamatos jólét hajlamos eltompítani a gondolkodást. Aki mindig jókedvű, az szerinte valószínűleg nem teljesen épelméjű, aki folyton rosszkedvű, az depressziós. A többség valahol a kettő között próbál boldogulni, miközben emészti a világ dolgait, ki-ki a maga módján. Nem is az a cél, hogy mindig boldogok legyünk – vélekedett Kepes András – inkább az, hogy képesek legyünk átélni az érzelmek teljes spektrumát.

A magyar panaszkultúra történelmi gyökerekkel rendelkezik – vonták társadalmi távlatokba a témát a színpadon. Az országot mindig megszállták valakik – tatárok, törökök, osztrákok –, és ha épp senki nem jött, az emberek akkor is találtak maguknak ellenséget – ami viszont már probléma. Hasonló reflex működik akkor is, amikor valaki sikeresebb: nem tanulni akarunk tőle, inkább lenézzük vagy irigyeljük. Olyan országok is vannak, ahol inkább kíváncsiak a többiek, hogy mi a siker kulcsa, mit tanulhatnak a másik embertől. Itt sokan inkább letagadják a sikert, nehogy irigyek legyenek rájuk. Kepes András szerint ez az általa vázolt kettősség a szocializmus öröksége, amely közösségi értékeket hirdetett, miközben mindenki az egyéni boldogulást kereste. Azóta is e két világ határán élünk, és ez feszültséget szül.

A mondatok, amik belénk égnek

A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor az író arról mesélt, hogyan formálják a személyiséget a gyerekkorban elhangzott szülői mondatok. Ő például azt hallotta kamaszként: úgy bánjon barátnőivel, hogy közben gondoljon bele, vajon örülnének-e ennek a nővérei. Ezt a mondatot jó szándékkal mondta édesanyja, de a fiatalember szexuális életére elképzelhető, milyen hatással volt az intelem. Mire felnőttként végre rendbe tette magában a dolgokat, már két házasságon is túl volt. Később saját gyerekeinek ő maga is mondott olyanokat, amikről ma már tudja, nem voltak helyesek. Legidősebb lányát még azzal az apai tanáccsal látta el, hogy mindegy, mi lesz belőle, de abban legyen ő a legjobb. Ma már tudja az író, hogy a „legjobb” relatív fogalom, a túlzott maximalizmus pedig nem a boldogság kulcsa, ezért a következő házasságaiból született gyermekeinek már csak annyit mondott: az a fontos, hogy élvezzék, amit csinálnak, és olyan közeg vegye őket körül, ahol értékelik a munkájukat.  

Katolikus, zsidó, krisnás - sok vallás megfér egy családban

Nevelési elveit egy másik történet is jól illusztrálta. Amikor lánya bejelentette, hogy katolikus szeretne lenni, Kepes kivágott neki egy karton keresztet, feltette az ágya fölé, megtanulták az imákat, és lánya jó ideig komolyan vette a vallását. Aztán egy nap hazajött, és közölte, hogy inkább zsidó lenne. Azóta is ezt a vallást követi. Másik lánya szintén barátnője hatására a krisnások felé fordult. Amikor Kepes András megtudta, hova jár a gyereke, elment a krisna templomba, megnézte a közösséget, bejelentkezett a guruhoz, aki történetesen egy 200 kilós skót kamionsofőr, rockzenész és spirituális vezető volt. Azóta ő az író ma már 26 éves unokájának másik nagyapja. A történet arról árulkodik, hogy a szülői szeretet nem az irányításban, hanem a kísérésben mutatkozik meg igazán.

A boldogság nyomában: kapcsolatok, kultúrák, kutatások

Kepes András a boldogság mibenlétéről elmélkedve megosztotta a Harvard Egyetem híres kutatásából fakadó gondolatait is. A kutatás azt vizsgálta, mitől boldogok az emberek. A pénz, a szexuális vagy szakmai siker nem jelentett valódi különbséget. Egyetlen tényezőt figyeltek meg konzisztensen a boldog emberek életében: a mély, minőségi emberi kapcsolatokat. Azok, akiknek volt kivel megosztani örömüket és bánatukat, kiegyensúlyozottabbnak és elégedettebbnek érezték magukat. Ugyanakkor egy másik, kifejezetten a nőkre fókuszáló kutatás szerint a szingli nők boldogabbnak vallják magukat, mint a házas asszonyok. Egyedül eldönthetik, mikor mennek bulizni, kivel találkoznak, meddig alszanak. Ezzel szemben a házasságban élő nők gyakran túlterheltek – vállukon a gyereknevelés, a házimunka és az egyebek. A férfiak általában jobban érzik magukat házasságban. Kepes András szerint a megoldás egy olyan partner lenne, aki képes egyenrangúan részt venni a háztartási feladatokban is – és jó hír, hogy a fiatalabb generációk ebbe az irányba mozdulnak. Az író elmesélte, hogy az ő apja remek ember volt, de a konyhát meg sem találta. Ő maga már máshogy gondolkodik ezekről a szerepekről.

A világ kettéhasadt – mit kezdünk vele?

Az est végén Kepes András legújabb könyvéről is beszélt. Az „Igazad van” című kötet – melynek október 7-én a MOM Kultban lesz a bemutatója – arról szól, hogyan szakadt ketté a világ, és miért élünk egyre inkább párhuzamos valóságokban. Barátságok, családok, társadalmak esnek szét a véleménykülönbségek, politikai vagy világnézeti törésvonalak mentén. A könyv célja, hogy megértsük ezeknek a folyamatoknak a szociológiai, kulturális, pszichológiai és akár biológiai hátterét – és ha lehet, elinduljunk egy másfajta párbeszéd felé. A MOM Kult színpadán ezen az estén mindenképp létrejött a párbeszéd – mélyre kacsintó, vicces, gondolatébresztő. Aki többre is kíváncsi, ismerkedjen meg a szerzőnek „A boldog hülye, az okos depressziós” c. könyvével is, amely a beszélgetés vezérfonalát adta.

Ha érdekel, mit bánnak a legtöbben halálos ágyukon, ezt a cikket ajánljuk.