Az egész országot megrázta annak a japán nőnek a tragikus halála, akire egy kiégett belvárosi lakásban bukkantak volt férje bejelentését követően. A történet azonban az elvált asszonyt ismerők szerint az első pillanattól fogva sántított, a barátok ugyanis biztosan tudták, hogy nem okozhatta csikk a szörnyű tragédiát, mivel a sajtóban csak M.-ként emlegetett kétgyerekes édesanya soha nem gyújtott rá.
Sokan tudták, hogy kapcsolati erőszak áldozata
A január 29-i halálesettel kapcsolatos hivatalos álláspont az első perctől kezdve vitatható volt, mégis közel egy hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy február 4-én fordulatról számoljanak be a rendőrök. Az egykori férj által előadott történettel szemben a térfigyelő kamerák képe megmutatta, hogy az ír férfi magát álcázva visszament a lakásba, ahol több mint egy órát töltött el, majd megszabadult azoktól a ruháktól, melyeket ekkor viselt, és régi önmagaként tért vissza felfedezni, ami történt. Áldozatát bántalmazta, majd vélhetően maga idézte elő a tüzet – ekkor, a kamerás bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát követően tűnt el a süllyesztőben a cigarettacsikk-elmélet.
Pedig a rendőrség látókörében volt, vagyis kellett volna, hogy legyen a pár, mivel annak nőtagja többször is megpróbálta feljelenteni partnerét bántalmazás miatt. A Patent Egyesület már 2023 óta kapcsolatban állt vele, és igyekeztek segíteni őt mindenben,
a róla kirajzolódó kép alapján ugyanis elvált férje próbálta megnehezíteni életét, nem járult hozzá például ahhoz, hogy két közös gyermekük egy iskolába járhasson, és azt sem tette lehetővé, hogy egy korábbi, Japánba tett utazásakor mindkét gyermekét magával vihesse.
Ő kilépett a rossz kapcsolatból, de ez sem volt elég
Az egyesület egy gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést is szervezett az elhunyt nő emléke előtti tisztelgésként: az Index itt tudta meg egy barátnőjétől, hogy hosszú évek óta élt rettegésben a japán nő, partnere bántalmazta és fenyegette is. Gyakorlatilag aki csak egy kicsit is ismerte a nőt, tudta, hogy az utolsó hónapokban halálfélelemben élt.
Ennek ellenére a rendőrség M. történeteit nem hallgatta meg, vagy egyszerűen nem is hallotta meg. Az áldozattá váló nőkkel szembeni gyakori szemrehányás, hogy miért nem lépnek ki a kapcsolatból: M. mindent megtett, amit rajtuk számonkérni szokás. Elvált, feljelentéseket próbált tenni, jogi segítséget kért. Egyedül azt nem tette meg, amit a törvény betűje szerint nem tehetett: nem távozott Japánba a két gyermekkel annak ellenére sem, hogy az exférj Hollandiába költözött, de ahhoz nem járult hozzá, hogy a nő visszatérjen szülőföldjére.
A gyerekek Magyarországon tartása tulajdonképpen kényszerláthatásnak minősül, és nem M. a jelenség első áldozata Magyarországon.
Rendszerszintű nőellenesség mutatkozik
A fentiek ismeretében a tragikus halálért, melyben két kisgyermek maradt anya nélkül, nehéz nem a hatóságok nőellenes hozzáállását hibáztatni. Azt ugyanis, amikor egy módszeresen bántalmazott, félelemben és életveszélyben élő nő a rendőrségtől kér segítséget azért, hogy saját és akár gyermekei életét megvédhesse, de a hatóság szalmaszálat sem mozdít érte, nehéz másként értelmezni.
A kapcsolati erőszak anatómiáját 2025-re már alaposan feltérképezték és sokszorosan leírták, leginkább a bűnüldöző szerveknek kellene értenie, hogyan foglalkozzanak azzal, amikor egy kétségbeesett nő segítséget kér.
Jelenleg ugyanis bármi egyéb is terjed a közösségi médiában, egy pár tagjai közül a nőt veszélyezteti inkább a kapcsolati erőszak, nem a férfit. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek bántalmazó nők, szavakkal vert vagy akár ténylegesen fizikailag bántalmazott férfiak. Igen, vannak, egy heteroszexuális kapcsolatban is lehet nő az agresszor.
A magyar nőknek ugyanakkor több mint fele élt már bántalmazó kapcsolatban egy tavaly novemberi, összeurópai felmérés adatai szerint, ami lesújtó eredmény. Hiába jelennek meg a kapcsolati erőszakról szóló cikkek alatti kommentszekciókban a férfiártatlanságot, női elnyomást hangoztató, legtöbbször arctalan trolloktól származó vélemények, a fenti adat önmagáért beszél. Ennek ellenére e sorok írása közben én magam is pontosan tudom, milyen e-mail-címről érkezik borítékolhatóan a postaládámba majd levél a véleményem miatt, azért, mert egy nő arról ír, hogy Magyarországon nőket bántalmaznak.
Tényleges segítség kell az áldozatoknak
Össztársadalmi és egyéni szinten sem sikerült minden adat, elemzés, a pszichológiai működés alapos leírása ellenére sem megérteni, elfogadni azt, hogy ez a jelenség megkérdőjelezhetetlenül létezik, és nem a nő tehet róla. Akkor sem, ha hozzá ment feleségül, és akkor sem, ha elválik. Nem, ha gyereket szül neki, és még kevésbé, ha nem hajlandó erre. Biztosan nem, ha hosszú vagy rövid a szoknyája, festi vagy nem festi magát, a haját, esetleg van munkája, véleménye, családja, baráti köre. De amíg a hatóság is ehhez igazodik, valóban nehéz lesz változtatni.
Feléjük már nem bizonygatni kellene a bántalmazás megtörténtét, hanem a segítséget kellene csak elfogadni, bevonásuknak nem gyomorgörcsöt, hanem fellélegzést, megnyugvást kellene nyújtania.
Enélkül csak további tragédiákra számíthatunk, melyek a statisztikákban csupán számadatokat jelentenek, a valóságban azonban szülők nélkül felnövő, félárva gyerekek leírhatatlan fájdalmát és méltatlanul elrabolt életeket jelentenek.
A gyermekvédelem hiányosságairól a makói gyerekelhelyezési vita kapcsán írtunk.
