A fűvel állítólag gyógyítható betegségek listája majdhogynem végtelen. A túlzott pozitív felhajtás miatt azonban sokan úgy gondolják, hogy biztonságosabb és hatékonyabb, mint amilyen valójában – ez pedig sokszor veszélyes lehet. A legfontosabb tudnivalókat Lantie Jorandby pszichiáter Psychology Today oldalán megjelent írása alapján szedtük össze.
#1 tény: Nem gyógyszer, hanem drog
Haller József neurobiológus, a Drogkutató Intézet igazgatója szerint a marihuána olyannyira kapudrog, hogy még a többi könnyűdrog használatához is ez a szer vezet, illetve ez erősíti fel a rendszeres fogyasztásra való igényt. „Ebben a folyamatban a kannabinoid rendszer egy fogaskerék, amelyet a marihuána meg tud mozgatni. Ha ezt a fogaskereket felpörgetjük, akkor az addikció gyorsabb lesz.
Teljesen mindegy, hogy a másik oldalon milyen drog van”
– mondta Haller a Mandinernek.
#2 tény: Sokkal erősebb, mint korábban
A kannabisz THC-tartalma jelentősen változott, 1970 és 2017 között 14 százalékkal erősödött, a növényből préselt gyanta THC-tartalma pedig ez idő alatt 24 százalékkal nőtt. Ez a szakemberek szerint évi 5 mg-os növekedést jelent a hatóanyag erősségében.
#3 tény: Nagyobb a kockázat a fiatalok körében
Már kismértékű kannabiszfogyasztás is megváltoztatja az agy szerkezetét. És bár gyerekkorban a szürkeállomány megvastagodik, ezt követően az agy hátsó felétől kiindulva egészen a fiatal felnőttkor elejéig az elvékonyodása figyelhető meg. A szürkeállomány serdülőkorban megfigyelhető elvékonyodása a felesleges, nem használt idegi kapcsolatok megszüntetésének köszönhető. A kutatók szerint a marihuána fogyasztása ebbe a folyamatba avatkozik bele, így akadályozhatja a szimaptikus kapcsolatok kialakulását.
#4 tény: Hasznos
A marihuána használatának vannak pozitív hatásai is. Segít például csökkenteni a krónikus fájdalmat, nyugtató hatású, CBD-tartalma pedig csodákra képes gyulladásos betegségek vagy szorongásos rendellenességek esetén.
#5 tény: A CBD legális
A kannabidiol vagy CBD a kannabisznövény egy nem bódító összetevője, ami hatalmas terápiás potenciállal rendelkezik. Az általános EU-s szabályozás szerint a CBD-termékek, amik nem több mint 0,2 százalék THC-t tartalmaznak, fogyaszthatók, de a jogi helyzet országról országra valamelyest változik. A CBD teljesen legális Magyarországon, a Gyógyszerek és Egészségügyi Termékek Forgalmazását Szabályozó Ügynökség (MHRA) azt írja elő, hogy a CBD-termékeket étrend-kiegészítőként árusítsák. Külföldi utazás alkalmával azonban érdemes ellenőrizni a másik ország jogi helyzetét is.
#6 tény: A marihuánát gyakran más drogokkal kombinálva használják, ami kockázatosabbá teszi
Az, hogy mi történik, ha valaki alkoholt, marihuánát vagy egyéb drogokat fogyaszt, szerenként, egyénenként és helyzetenként is változik. A különböző drogok aktuális hatása tehát nehezen kiszámítható, különösen akkor, ha valaki több különböző szert használ egyszerre. Az egyik leggyakoribb drogkombináció az alkohol és a fű keverése, ilyenkor pedig az alkohol felerősíti a marihuána hatását.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés