Jó vagy a diétázásban? Akkor a kapcsolataid is jól fognak működni

GettyImages-635754504

Nem egyszerű tartósan megszabadulni a pluszkilóktól, ahogyan boldog kapcsolatot is nehéz hosszan fenntartani. Ez a stratégia köti össze a jó diétázókat a boldog kapcsolatot fenntartókkal.

Mégis mi köze lehet a pluszkilók elleni küzdelemhez a jó párkapcsolatért vívott harcnak? Hiszen az egyik saját testünk formában tartásáról szól, míg a másik a szerelmi kapcsolatunk jóllétéről, amelyben ketten vagyunk, nem egyedül. Mégis, alapvetően ugyanaz a fajta irányelv bújik meg az álomalak elérése és fenntartása, valamint a kielégítő kapcsolat kialakítása és megtartása mögött dr. Josh Gressel klinikai szakpszichológus szerint. Úgy tűnik, ha jó vagy a diétázásban, a kapcsolatodat is jól fogod tudni működtetni – azt is megmondjuk, miért.

A jó kapcsolatért és az álomalakért is meg kell dolgozni

Manapság jóval több elvárásunk van azzal kapcsolatban, hogy mit tartunk jó kapcsolatnak, mivel már rég túllépte a tranzakciós jellegét, és alapvetően már szerelmen alapuló házasságokat kötünk egymással. Az érzelmek kerültek előtérbe, és a belső világunkról is egyre tudatosabban gondoskodunk, így könnyebben meg tudjuk fogalmazni, hogy fontossá vált napjainkban, hogy a hosszú távú romantikus kapcsolatunkban meglegyen a biztonságérzet, a kölcsönös tisztelet, a boldog együtt fejlődés, a közös jövőkép felé építkezés. Valamint a vonzalom mellett a törődés megléte is szükséges a felek között, akik egyben egymás legjobb barátai is.

A sikeres diétázást és a jó kapcsolatot egyvalami köti össze: a hozzáállás, amely szükséges az elérésükhöz
A sikeres diétázást és a jó kapcsolatot egyvalami köti össze: a hozzáállás, amely szükséges az elérésükhözArno Images / Getty Images Hungary

Ezt viszont nem olyan egyszerű kialakítani, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Rengeteg korábban berögzült működésünket kell megtanulnunk felülírni, hogy méltó partnerei lehessünk egymásnak. Fontos például a konfliktuskezelés egészséges módját is megtanulni. Nem lehet csak úgy a másik nyakába zúdítanunk felgyülemlett feszültségünket és elégedetlenségünket, még ha korábban mindig is így tettük. Az sem tesz sok jót, ha – akár a nemi sztereotípiák internalizálása miatt, akár természetes affinitásaink miatt – olyan dinamikába kényszerítjük egymást, amelyben az egyik félnek mindig igaza van az érzelemkifejezés terén, a másik viszont az érzelmi analfabéta szerepbe kerül, mivel így csak eltaszítjuk egymást, és a csapatban dolgozás helyett egymás ellen fordulunk. Csakúgy, mint ha a különböző stresszválaszok miatt a stresszhelyzetben nagyobb intimitást kereső partner túlságosan a nyakára jár az ilyenkor inkább magába forduló fél felé, vagy a második nem hajlandó ilyenkor közeledni az intimitást keresőhöz. 

Elméletben könnyű megérteni, hogy érdemes odafigyelni ezekre a káros dinamikákra, ha egyszer sikerül már felismerni őket, de a gyakorlatban kifejezetten nehéz felidézni a tanultakat. Hiszen ha valakinek már a fülén keresztül sípol kifelé a gőz, úgy felpaprikázta egy helyzet, akkor nem egyszerű az érzelmeket kordában tartva tudatosabban reagálni a stresszt keltő helyzetekre. Viszont annál inkább megéri.

Ha jó vagy a diétázásban, jó lehetsz a tartós kapcsolat kialakításában is: hasonló hozzáállást igényel
Ha jó vagy a diétázásban, jó lehetsz a tartós kapcsolat kialakításában is: hasonló hozzáállást igényelVioletaStoimenova / Getty Images Hungary

A diéta és a jó párkapcsolat

Nagyon szeretjük a gyors megoldásokat, és talán türelmünk sincs a legtöbb esetben a hosszú utat választani. Azonban, ahogyan minden diétázó ember nagyon jól tudja, a diéta csak egy első lépés, hiszen ezzel csak egyszeri lefogyásra készítjük fel magunkat. Azonban a valódi cél nem áll meg a lefogyásnál: meg is szeretnénk tartani azt a bizonyos álomtestsúlyt, ha már annyit szenvedtünk érte. Ehhez pedig életmódváltás szükséges, amely általában a diéta kihagyásával is segíthet lefogyni, és még tartóssá is teszi az eredményeket.

A diétázáshoz hasonlóan a jó párkapcsolathoz vezető úthoz sem elegendő a „lefogyás”, fenn is kell tudni tartani az „alakunkat”.

Ahogyan a diétába is akkor kezd az ember, amikor egy szép napon rááll a mérlegre, és a mérce nyelve fejbe vágja a mutatott számjegyekkel, úgy a párok is akkor fordulnak párterapeutához, amikor hirtelen ráeszmélnek, hogy valaminek változnia kell, de sürgősen, és ezt egyedül nem fogják tudni megoldani. Ezt követi a „diétás párterápia” időszaka, amelynek a végére szépen lassan leadja magáról a kapcsolat a felesleges súlyokat, amelyek korábban lehúzták minden lépésnél, de legalábbis minden ugyanolyan fájdalmasra sikeredett konfliktusnál.

A hosszú, boldog kapcsolathoz hasonló hozzáállás szükséges, mint a jó diétához
A hosszú, boldog kapcsolathoz hasonló hozzáállás szükséges, mint a jó diétáhozErdark / Getty Images Hungary

Hogy a diéta eredménye ne folyjon el, és a kilók se ugorjanak vissza a testre, az életmódváltás az, amely megoldásként tud szolgálni. Ez azzal jár, hogy a korábbi kényelmes, bevett szokásainkat meg kell változtatnunk, és teljesen új perspektívába kell helyeznünk viselkedésünket. Persze megéri, hiszen így az egészségünket is jobban karban tudjuk tartani, és saját magunkkal is elégedettek lehetünk. Nem tömhetjük magunkat cukorkával és csipsszel. Ahogyan az életmódváltásnál csak rajtunk múlik, mi kerül a szánkba, úgy a kapcsolat jóllétének elérésében is csak rajtunk múlik, hogy mi kerül ki a szánkból, és kerül a párunk orra elé. Ne hányjunk a szemére minden kritikát, ami csak az eszünkbe jut, tanuljunk meg jobban kommunikálni egymással.

Gressel szerint a „súlyfenntartás” a nehezebb része a kielégítő kapcsolatoknak. A párok kikerülnek a terapeuta hetente föléjük boruló gondos szárnyai alól, és könnyen lepottyanhatnak, ha nem sikerül megtartaniuk a terápián tanultakat e nélkül a segítség nélkül. Ez lenne a terápia célja is, hogy a párok önállóan tudják navigálni a kapcsolatukat, egészséges mederbe terelve azt. A klinikai szakpszichológus szerint az egyik legjobb jele, hogy egy párt lassan elengedhet a terápiáról, ha a párnak sikerült önállóan, együtt megoldani egy konfliktust az ő segítsége nélkül.

A kielégítő kapcsolat minden belefektetett energiát megér. Ha olyan pár mellé mehetünk haza mindennap, aki mellett boldog biztonságban érezhetjük magunkat, aki annyira szeret, hogy beleteszi az energiát abba, hogy figyeljen arra, miként fogalmazza meg, ha valami baj van, a szavakkal vagdalkozás helyett, igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat az életben. Adjuk meg egymásnak azt a figyelmes szeretet, amelyet mindannyian megérdemlünk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra