Tudja, hogy mindenki a magánéletével van elfoglalva, Jennifer Aniston mégsem foglalkozik ezzel

GettyImages-1200675233

Jennifer Aniston mindent tud a magánéletét övező pletykákról, és úgy döntött, hogy egyszerűen nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal.

A Jóbarátok sztárja egy interjúban gúnyolódott egy régóta tartó pletykán, amely évek óta kísérti: „Megvannak még az ikreim? 52 évesen én leszek a csodaanya?” – kérdezte. 

A kétszer elvált, gyerektelen Aniston egy újabb kettős mércére világított rá, amellyel évek óta szembe kell néznie: „A férfiak annyiszor házasodhatnak, ahányszor akarnak, és feleségül vehetnek [fiatalabb] 20-as vagy 30-as éveikben járó nőket” – mondta. „A nők ezt nem tehetik” – hozta fel. 

Kifejtette továbbá, hogy bár egy ideje már nem olvasott bulvárlapot, úgy érzi, a közösségi médiának köszönhetően a közönség töltötte be a bírák szerepét. Kicsit olyan az egész, mintha a média átadná a kardot bárkinek, aki a számítógép képernyője mögött ül, hogy trollkodjon, vagy bárminek is nevezik ezt, és a kommentszekciókban zaklassa az embereket” – mondta. „Tehát csak gazdát cserélt a dolog. És nem tudom, miért ilyen kegyetlen a társadalom. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mit élveznek ebben” – tette hozzá. 

Úgy véli, amit régebben a bulvársajtó és a média művelt az emberek magánéletével, azt a hétköznapi emberek teszik most – szemlézte a színésznő szavait a PageSix.

Aniston 2000 és 2005 között Brad Pitt-tel, 2015 és 2017 között pedig Justin Theroux-val élt házasságban, exei között van John Mayer és Vince Vaughn.

Jennifer Aniston rámutatott arra, hogy néhány nő meglepő módon képes elkerülni a kritikát:

„Dolly Partonnak soha nem volt gyereke. De az emberek mit tesznek? Nem érdekli őket” – fogalmazott. Annak ellenére viszont, hogy folyamatosan a magánéletét vizslatják, Aniston azt mondta, nem szereti az áldozat szerepét, mert ezt látta néhai édesanyján is egész életében. 

„Tudtam, hogy ő egy jó példa arra, ami soha nem akarok lenni, és soha nem is leszek. Szerintem megmérgezi a lelkedet” – fűzte hozzá, majd elmagyarázta, hogy tudatos erőfeszítéseket kellett tennie, hogy felülemelkedjen.

„Vagy megadom magam, és bonbonokkal a takaróm alatt töltöm az életemet, vagy kimegyek a világba, keresek egy lehetőséget, és boldogulok. Én ezt tettem” – összegzett a színésznő. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek