Nem mindegy, kemény vagy puha a zsír a hasadon: így jössz rá, ha veszélyben vagy

GettyImages-1345093331

A túlzott hasi zsír veszélyes lehet, mert körülveszi a belső szerveket, ami nagyobb kockázatot jelent számos egészségügyi probléma, köztük a szívbetegség, a cukorbetegség és a májproblémák kialakulására nézve.

A hasi zsír annyira komoly veszélyforrás, hogy szinte minden megközelítésből kutatták már. 2019-ben például 80 túlsúlyos ember körében végeztek kutatást, akiket két csoportba osztottak. Egyikük étrendjét gyömbérkivonattal egészítették ki, de a résztvevők semmi mást nem változtattak addigi táplálkozási szokásaikon.

kísérlet végén észrevették a kutatók, hogy azok, akik gyömbért vittek be, több zsírt vesztettek, mint a kontrollcsoport tagjai. Ez azt bizonyíthatja, hogy a fűszernövény anélkül is felgyorsítja a zsírégetési folyamatokat, hogy bármilyen más életmód-változtatást eszközölnénk, és a hasról is segít fogyni.

Más kutatásban is vizsgálták a kalóriaégetésre gyakorolt hatását, és kiderült, hogy 20-40 kalóriával megemelheti annak mértékét.

Ám ha mégsem sikerül megszabadulni tőle, jó, ha ismered a hasi zsír jellegét és az egyes változatok közti különbségeket, mert bizony az egyik változat sokkal veszélyesebb az egészségedre, mint a másik.

Miért veszélyesebb a kemény hasi zsír, mint a puha?

Vigyázz a hasi zsírral!
Vigyázz a hasi zsírral!GCShutter / Getty Images Hungary

Az ok, amiért a hasi zsír kemény vagy puha, a hasüregben lévő kétféle zsírban rejlik. Mint kiderült, nem a puha zsír okozza a legnagyobb gondot, hanem a kemény zsír, amely nagyobb kockázatot jelent az egészségedre. 

Kemény hasi zsír

Szóval, miért kemény a gyomrod? Kristi Veltkamp, a Spectrum Health dietetikusa azt mondja, hogy a kemény zsír – amelyet zsigeri zsírnak is neveznek – a hasüreg mélyén, a szerveink körül található.

A zsigeri zsír azonban valójában nem kemény – a gyomorizmok mögötti elhelyezkedése azt eredményezi, hogy minél több zsigeri zsír halmozódik fel, annál jobban kiszorítja a hasfalat. A hasfal merevebb szövetekből áll, így a kiálló gyomor keménynek tűnik, még akkor is, ha a mögötte lévő zsír valójában puha. És még ha nincs is látható túlsúlya valakinek, így akkor is magas szintű zsigeri zsírt hordozhat magával, figyelmeztet Veltkamp.

A Harvard Health Publishing szerint a zsigeri zsír a veszélyesebb a kétféle zsír közül, mert anyagcserezavarokhoz, szívbetegségekhez, 2-es típusú cukorbetegséghez és mellrákhoz vezethet.

Puha hasi zsír

A puha zsír közvetlenül a bőr alatt raktározódik, olyan területeken, mint a has, a csípő és a karok. A testben lévő zsír körülbelül 90 százaléka szubkután található. 

Érdekes módon az emberek hajlamosak jobban aggódni a bőr alatti zsír miatt, mert az jól látható, noha a zsigeri zsír veszélyesebb, mondja a szakember. 

 „Van néhány kutatás, amely azt sugallja, hogy még nagyobb mennyiségű bőr alatti zsírral is egészséges lehet az ember, ha fizikailag aktív és egészséges étrendet folytat” – folytatta.

A szervezet a bőr alatti zsírt használja fel az energia tárolására, az izmok és a csontok védelmére, valamint a testhőmérséklet szabályozására.

A bőr alatti zsír olyan hasznos molekulákat is termel, mint a leptin hormon, amely jeleket küld az agynak, hogy segítsen a teltségérzetben és az energiaegyensúly szabályozásában. Más szóval, a leptin segít megőrizni a súlyt.

Jobb, ha megszabadulsz tőle
Jobb, ha megszabadulsz tőleRatnakorn Piyasirisorost / Getty Images Hungary

Mennyi szubkután zsírod legyen?

Bár bizonyos mennyiségű bőr alatti zsír előnyös, túl sok belőle már egészségügyi problémákat okozhat. Jim White, edzésfiziológus és a Jim White, a Fitness and Nutrition Studios tulajdonosa szerint a következő testzsírszázalékok azt sugallhatják, hogy egy felnőtt túl sok lágy zsírt hordoz:

Nők: 25% vagy több

Férfiak: 18% vagy több

Miért veszélyes a hasi zsír?

Míg a zsigeri zsír a veszélyesebb zsírfajta, a túl sok bőr alatti zsír is komoly hatással lehet az egészségre. Íme a túl sok hasi zsír egészségügyi kockázatai:

1. Hormonális egyensúlyhiányhoz vezethet

Bár némi bőr alatti zsír szükséges ahhoz, hogy a szervezet a legjobban működjön, ez nem előnyös, ha túl sok van belőle. Ne feledd, hogy ez a zsír leptint termel, amely normál dózisokban elősegíti a jóllakottság kialakulását. A Hormone Health Network szerint azonban, ha túl sok a hormon a vérben – ami elhízottság esetén fordulhat elő –, az leptinrezisztenciához vezethet. Ilyenkor a szervezet kevésbé érzékeny a hormonra, és így nem tudja hatékonyan jelezni, ha jóllakott, ami túlevéshez vezethet.

2. Növelheti a szívbetegségek kockázatát

A túl sok puha hasi zsír a szívet is megviselheti. „Növelheti a szívbetegségek, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a rák, a zsírmájbetegség és az alvási apnoe kockázatát” – mondja Amanda Mancini, fogyásspecialista. 

De a zsigeri zsírnak is megvannak a maga szívegészségügyi kockázatai. A Harvard Health Publishing szerint például szabad zsírsavakat bocsát ki a vérbe és a májba, ami hozzájárulhat a magas koleszterinszinthez.

A zsigeri zsírok hormonokat és más anyagokat is termelnek, amelyek gyulladást, magas vérnyomást idéznek elő, és az erek működését akadályozhatják, amelyek mindegyike a szívbetegségek nagyobb kockázatának tehet ki minket.

3. Hozzájárulhat az inzulinrezisztenciához

A Harvard Health Publishing szerint a nagy mennyiségű zsigeri zsír az inzulinrezisztenciához is kapcsolódik, ami glükózintoleranciát és 2-es típusú cukorbetegséget okozhat.

4. Befolyásolhatja a rákos megbetegedések kockázatát 

A túlzott zsigeri zsír növelheti bizonyos ráktípusok, köztük a mellrák kockázatát is. Ugyanez vonatkozik a vastag- és végbélrákra, valamint a hasnyálmirigy- és a méhrákra is.

Mindezeken túl a kutatások összefüggésbe hozták a nagy mennyiségű zsigeri zsírt a rosszabb túlélési esélyekkel, a megnövekedett inzulinszinttel és az inzulinrezisztenciával az emlőrákos betegeknél.

5. Befolyásolhatja az agy egészséget úgy általában is

Úgy tűnik, van egy érdekes agyi kapcsolat is: egy 2019. novemberi tanulmány úgy találta, hogy a nagyobb derékbőség (ami a zsigeri zsírt jelzi) összefüggésbe hozható az elhízással összefüggő demencia fokozott kockázatával idősebb felnőtteknél.

6. Befolyásolhatja a csontok egészségét

Ezenkívül a mély hasi zsír hozzájárulhat a csontok szilárdságának csökkenéséhez. Egyes kutatások szerint ennek az az oka, hogy a zsigeri zsír a csontok növekedéséhez és egészségéhez szükséges növekedési hormon mennyiségének csökkenéséhez kapcsolódik.

Ennek az összefüggésnek a megállapításához azonban további kutatásokra van szükség.

Számos tényező befolyásolja a hasi zsír mennyiségét és típusát 

1. Diéta és testmozgás

A Harvard Health Publishing szerint a testsúlyunkat – és így a testzsír mennyiségét – nagymértékben meghatározza az étrend és a testmozgás, illetve ezek hiánya. Ennek az az oka, hogy ha több kalóriát eszel, mint amennyit elégetsz, akkor mindenhol hízhatsz, beleértve a hasadat is.

„E zsírok szervezetben való felhalmozódásának oka, ha nem végzünk elegendő mennyiségű testmozgást, valamint az, ha a feldolgozott szénhidrátok révén több kalóriát fogyasztunk, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van” – emelte ki White.

2. Genetika

A génjeinknek köze lehet ahhoz is, hogy mennyi hasi zsírt hordozunk. A Harvard Health Publishing szerint egyes embereknél a genetika a túlsúlyra való hajlam 80 százalékát is okozhatja.

3. Öregedés

Mindannyian olyan hormonokat választunk ki, amelyek segítenek megakadályozni a zsigeri zsír lerakódását a hasi területen. Az American Institute of Stress szerint azonban 40 éves kor után ez a védelem jelentősen csökken, ami a kemény hasi zsír magasabb szintjéhez vezethet.

Az idősebbek pedig különösen az AFAB-nál észlelhetik a hasi zsír növekedését az életkor előrehaladtával, még akkor is, ha a testsúlyuk ellenőrzött. Ennek oka az ösztrogén csökkenése, amely befolyásolja a zsír eloszlását.

4. Rossz alvás

Az alvás – vagy annak hiánya – a hasi zsír felhalmozódását is okozhatja. Ennek az az oka, hogy az elégtelen alvás arra késztethet, hogy gyakrabban nassoljunk (jellemzően feldolgozott vagy magas kalóriatartalmú ételeket fogyasztva), és zavarja a leptin működését, ami a szokásosnál több kalória elfogyasztásához vezethet.

A koffein az alvást is megzavarhatja, ezért 15 óra körül hagyd abba a koffeintartalmú italok fogyasztását, hogy jobb legyen az éjszakai pihenésed.

5. Stressz

Szintén kapcsolat van a stressz és a kemény zsír között. Röviden: minél stresszesebb vagy, annál inkább termeli a szervezeted a kortizol nevű hormont. És minél több kortizol kering benned, annál több zsigeri zsírt raktározol el.

Idővel ez a folyamat ördögi körré válhat: minél több a zsigeri zsír és a kortizol, annál több zsírsejt termelődik a szervezetben, ez növeli a vércukorszintet, elnyomja az inzulint, és kiváltja a sóvárgást, és mindez még több zsigeri zsír raktározását hozza magával.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek