Ha kidobod ezeknek a gyümölcsöknek és zöldségeknek a héját, nagy hibát követsz el

GettyImages-121525435

A gyümölcsök és a zöldségek héja gyakran több tápanyagot tartalmaz, mint amennyit általában belőlük megeszünk, ezért érdemes ezt a jó tulajdonságukat is hasznosítani akár a bőrünkön, akár a hajunkon vagy a lakásban, de sokszor a szobanövények is meghálálják az ilyesfajta gondoskodást. Ha eddig a gyümölcs- és zöldséghéjat a kukába dobtad, akkor most már hagyj fel vele, hiszen többféleképpen is felhasználhatók ezek a konyhai zöldhulladékok.

A kutatások szerint az évente megvásárolt gyümölcs közel 20 százalékát a hámozás miatt a szemetesbe dobjuk. Pedig vannak olyan gyümölcs- és zöldséghéjak, amelyeket jobb, ha nem dobunk ki, mert nagyon hasznosak, és számos esetben jótékony hatással rendelkeznek, például jót tesznek az egészségünknek. Egy dologra azonban figyelni kell: ha fel szeretnénk használni a zöldségek és a gyümölcsök héját, mindenképpen alaposan mossuk meg előtte, a citrusfélékből és egyéb déligyümölcsökből pedig érdemesebb a bio minősítésű gyümölcsöket választani, melyeket nem kezeltek vegyszerekkel.

Csökkenti a koleszterinszintet

Köztudott, hogy a narancs kiváló immunerősítő, ám ezenkívül számos jótékony hatással rendelkezik nemcsak a gyümölcs, hanem a héja is, miután a narancshéjban található egyik hatóanyag rendkívül hatékonyan képes csökkenteni a koleszterinszintet.

A narancs az egyik olyan gyümölcs, melynek héja számos formában hasznosítható
A narancs az egyik olyan gyümölcs, melynek héja számos formában hasznosíthatóDaniel Day / Getty Images Hungary

Ha szeretnénk a narancs ezen előnyös hatását kihasználni, az alaposan megtisztított narancshéjat reszeljük le, vagy vágjuk nagyon apróra, és keverjük salátába, salátaöntetbe, joghurtba, gabonakásába, sőt teát és limonádét is ízesíthetünk vele.
A narancshéj kandírozva önmagában is nagyon finom csemege, de ilyen formában használhatjuk sütemények ízesítésére is.

Ha a narancshéjat vászonzacskóba vagy sütőpapírba csomagoljuk, majd a cipőbe tesszük legalább egy napra, semlegesíti a lábbeliben a kellemetlen szagokat.

Madáretetőbe és süteménybe is tehetjük

Sok pozitív hatásról maradunk le akkor is, ha kidobjuk a banán héját, ami nagyon sokoldalúan hasznosítható. Jót tesz például a virágoknak. Megszárítva és ledarálva a virágföldhöz adhatjuk, hogy növeljük a virágföld tápanyagtartalmát. De alkalmas a levéltetvek elűzésére és a szobanövények leveleinek portalanítására is. Ha banánhéjjal áttöröljük a leveleket, még káliumot is juttatunk a növényekbe. 

A bőrünkkel és a szobanövények levelével is csodát tesz a banán héja
A bőrünkkel és a szobanövények levelével is csodát tesz a banán héjaBurke/Triolo Productions / Getty Images Hungary

Az itthon telelő madarak is hálásak lesznek azért, ha a banánhéját kiakasztjuk az etető mellé.

Magas antioxidáns- és C-vitamin-tartalma miatt puhítja és ránctalanítja a bőrt, emellett bőrtisztító és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően kiválóan alkalmas a pattanások eltávolítására. Nincs más dolgunk, mint a banánhéj belső oldalával áttörölni a bőrünket. Nyáron pedig jó szolgálatot tesz bőrnyugtatóként a csípések és az egyéb irritációk esetén.

De akár a fogak fehérítésére is használhatjuk a banánhéjat, mert a benne lévő szalicilsav kíméletesen eltávolítja a szennyeződéseket és elszíneződéseket. 

A banánhéjjal nemcsak a szobanövények levelét fényesíthetjük, hanem a bőrfelületeket és az ezüst evőeszközöket is.

A banánhéj emberi fogyasztásra is alkalmas, de csak azután, hogy blansíroztuk, megszárítottuk, majd lisztté őröltük. Ilyen formában pékáruk, sütemények tésztájába keverve meg is ehetjük. A banánhéjtól ízletesebb lesz az étel, ami hosszabb ideig megőrzi frissességét és puhaságát.

Süssünk egészséges nassolnivalót!

Az egészségünk érdekében az a legideálisabb, ha héjával együtt fogyasztjuk az almát, miután számos jótékony vegyület található az almahéjban. Ezek immunerősítő, gyulladáscsökkentő és rákmegelőző hatással rendelkeznek. 

Ha nem muszáj, ne hámozzuk meg az almát
Ha nem muszáj, ne hámozzuk meg az almátwundervisuals / Getty Images Hungary

Ha mégis a hámozás mellett döntünk, akkor se dobjuk a szemetesbe az almahéját, mert sokféleképpen felhasználhatjuk. Sütőben megpirítva készíthetünk belőle almacsipszet, ami fahéjjal és mézzel ízesítve egészséges nassolnivaló lehet.

De ízesíthetjük vele a teánkat is, ha beleáztatjuk az italunkba. Ilyen formában enyhíti a megfázást és a gyomorfájdalmat.

A háztartásban is hasznát vehetjük, hiszen az alma savtartalma az ecethez hasonlóan viselkedik, így alkalmas az elszíneződött edények tisztítására is. 

Bőrradír és illatosító 

A citromhéj kiválóan alkalmas a zsíros szennyeződések eltávolítására. Nincs más dolgunk, mint sót és szódabikarbónát szórni a megtisztítandó felületre, majd átdörzsölni citromhéjjal. Ez a módszer azonban márványnál nem alkalmazható. A só és a citrom kombinációja olyan rozsdamentes felület fényesítésére is alkalmas, mint a mosogató vagy a mosdókagyló.

A citrom héjából akár bőrradír is készíthető
A citrom héjából akár bőrradír is készíthetőATU Images / Getty Images Hungary

A citrom és egyéb citrusok héját használhatjuk a szemetes illatosítására is, de akár a lakásban légfrissítőként is alkalmazhatjuk, ha a radiátorra tesszük, vagy ha a párologtató vizébe áztatjuk. 

A citromhéj frissítő hatása a fürdőszobában is élvezhető, ha reszelt formában cukorral és olívaolajjal összekeverjük, és zuhanyzás közben bőrradírként használjuk. 

A szép bőr titka a zöldségek héjában rejlik

Sok olyan zöldség van, melynek szintén érdemes megmenteni a héját, ha le is hámoztuk. Ilyen például a burgonya. Ez az egyik leggyakrabban fogyasztott zöldség világszerte, melyről felhasználástól függetlenül a legtöbb esetben kivétel nélkül eltávolítjuk a héját, pedig tele van rosttal. Ezenkívül káliumot, kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat és C-vitamint is tartalmaz. A burgonyahéj ráadásul antioxidánsokban is gazdag, melyek megvédenek a korai öregedéstől, a szívbetegségtől és a daganatoktól. A burgonyahéj-kivonat csökkenti a vércukorszintet, sőt, más zöldségek megtisztított héjával összefőzve finom házi zöldségalaplét készíthetünk belőle. De a burgonya héját ízlésünk szerint fűszerezve meg is süthetjük, és ropogós csipszként fogyaszthatjuk.

A legjobban akkor járnánk, ha a krumplit meg sem hámoznánk
A legjobban akkor járnánk, ha a krumplit meg sem hámoznánkCapelle.r / Getty Images Hungary

Az uborka héját is érdemes elfogyasztani, mert rostokban és vitaminokban gazdag.

A sütőtök héja pedig kiváló természetes cinkforrás, ami a szép bőr érdekében elengedhetetlen, továbbá véd a gombás fertőzésekkel és a parazitákkal szemben. A benne lévő nagy mennyiségű karotin erős rákellenes hatással rendelkezik. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek