Figyelmeztet a főgyógyszerész: sok magyar rosszul szedi a gyógyszereket

GettyImages-1297955597
Olvasási idő kb. 3 perc

Nem mindegy, hol tároljuk a gyógyszereket; nem az összes tabletta felezhető; sok magyar elrontja az adagolást – a többi között ezekről a kérdésekről is szó van a Semmelweis Egyetem legújabb videójában.

Nagyon fontos kérdés a gyógyszerek tárolása, sokan vétenek ezzel kapcsolatban hibákat Dr. Sebők Szilvia főgyógyszerész elmondása szerint. A hűtve tárolandó gyógyszereket például nem jó a fridzsider ajtajába tenni, mert ott a javasolt 2-8 Celsius foknál magasabb a hőmérséklet. A szobahőmérséklet pedig azt is jelenti, hogy ne legyen 25 foknál magasabb: épp ezért a nyári kánikulában érdemes a patikaszereket a kamrában vagy a hűtő alsó polcán tárolni.

A fürdőszoba, a magas páratartalom miatt szintén nem ideális a gyógyszerek tárolására.

 

Egy másik tipikus hiba az adagolással kapcsolatos. „Ha például egy tablettából háromszor kell szednünk a nap folyamán egy-egy szemet, akkor ez legtöbbször nem reggeli-déli-esti felhasználást jelent, hanem arányos szétosztást a nap 24 órájára, vagyis nagyjából nyolc óránként kell bevennünk egy darabot” – mondta a főgyógyszerész.

A gyógyszer felezésénél is lehet hibázni

Rendkívül fontos kérdés a gyógyszerek felezhetősége is. „Nem minden gyógyszer osztható ketté, de ha egy készítményen van felezővonal, az arra utalhat, hogy elfelezhető az adott gyógyszer” – figyelmeztet a szakember.

Fontos azonban, hogy a felezést ne késsel végezzük, mert morzsálódhat a tabletta, inkább használjunk patikákban kapható, kifejezetten erre szolgáló eszközt.

A gyermekeknél alkalmazott kúpoknál előfordulhat, hogy a legkisebb erősségű készítménynél is kisebb dózisra van szükség, ezért felezni kell. Ebben az esetben a kúpok hosszanti elvágásával biztosítható az, hogy a két kúpfél azonos mennyiségű hatóanyagot tartalmazzon. Az talán jobban ismert tény, hogy a gyógyszereket természetesen csak a lejárati időn belül szabad fölhasználni. A lejárt patikaszereket azonban tilos egyszerűen a szemétbe dobni: a gyógyszertárakban található gyűjtőkben kell őket elhelyezni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek