Íme a tudományos igazság arról, mit tesz az energiaital a fiatalok szervezetével

Szabó Eszter

Noha a gyártók maguk sem ajánlják, azért a legtöbben ismerünk olyan 18 év alattit, aki nem veti meg az energiaitalokat. Egyszerű, koffeintartalmú italok ezek, amiktől túlságosan félünk, és ritkán fogyasztva semmi baj nem lesz belőlük, ahogy a kólából sem? Vagy épp nagyon rossz ötlet elkezdeni, mert károsak a legkisebbeknek? A tudománynak megvan a véleménye.

A Telethon Kids Institute kutatói ausztráliai tanulmányukban úgy találták, hogy az energiaitalt fogyasztó fiatalok több mint fele szenvedett el negatív egészségügyi hatásokat, ami miatt az intézet a termékek 18 évnél fiatalabb gyermekek számára történő értékesítésének betiltását kérte.

De mik is ezek a „negatív egészségügyi hatások”?

A dr. Gina Trapp közegészségügyi kutató által vezetett kutatásban 3688 nyugat-ausztrál középiskolás diákot kérdeztek meg energiaital-fogyasztásukról. Az előzetes eredmények azt mutatták, hogy a megkérdezettek több mint 50 százaléka próbálta már az energiaitalt, és a csoport 55,4 százaléka számolt be arról, hogy káros következményeket tapasztalt – némelyik elég súlyos volt ahhoz is, hogy a gyerek végül orvosi segítségre szoruljon.

A felmérés szerint 24,6 százalékuk tapasztalt erős szívdobogásérzést, 24,5 százalékuk alvászavart vagy álmatlanságot, 24,3 százalékuk fejfájást, 24 százalékuk pedig gyomorpanaszokat.

Nem veszélytelenek
Nem veszélytelenekCatherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

„Az energiaitalok 18 év alatti gyermekek számára történő értékesítésének betiltását támogatjuk, mert negatív hatással lehetnek az egészségre”

– jelentette ki dr. Trapp.

„A gyerekek és a szülők nagyrészt nincsenek tisztában ezekkel az egészségügyi kockázatokkal, annak ellenére, hogy a csomagoláson az szerepel, hogy az italok fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott” – fűzte hozzá a szakember, kiemelve, hogy a kicsik számára túl sok koffeint tartalmaznak, valamint nagy mennyiségű cukor és akár nátrium és növényi stimulánsok is vannak bennük.

Dr. Trapp szerint ezen italok népszerűségének növekedése aggasztó, mivel Ausztráliában az éves eladások több mint 600 százalékkal nőttek 2001 és 2012 között, de a többi ország is hasonlóképpen érintett.

A meglévő kutatások azt mutatják, hogy az energiaitalok szív- és érrendszeri, illetve neurológiai problémákkal, például görcsrohamokkal, pszichózissal és szívmegállással is összefüggésbe hozhatók.

A kutatás vezetője kiemelte, hogy azok a fiatalok, akik kipróbálták az energiaitalokat, gyakran zavarodottságról számoltak be.

„Bár törvényileg kötelező a címkéken figyelmeztetések és egyéb információk feltüntetése, nem könnyen láthatóak vagy érthetők, főképp a fiatalabbak számára”

– emelte ki a kutató.

Problémát jelentett az adagok mérete is, mivel literenként 320 mg volt a megengedett maximális koffeinmennyiség, ám sok kiszerelés ennél jóval nagyobb. 

Az Ausztrál Mérgezési Információs Központ adatai szerint ötszörösére nőtt az energiaitalokkal kapcsolatos hívások száma, a leggyakoribb tünetek az erős szívdobogás, a nyugtalanság, a szédülés és a gyomor-bélrendszeri zavarok. 

És hogy mik a fiatalok motivációi? Egy korábbi kutatás szerint a serdülők azért fogyasztottak energiaitalt, hogy megfeleljenek társaiknak, ébren maradjanak, videójátékokat játsszanak, feladatokat teljesítsenek vagy sportoljanak.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra