Te vagy az elsőszülött a családban? Akkor vélhetően nem idegen tőled a felelős gondolkodás, a tökéletességre törekvés, a túlteljesítés, a másokról való gondoskodás, a szabálykövetés, és alapvetően már gyermekként is úgy viselkedtél, mint egy mini felnőtt. Ennek a szerepvállalásnak azonban súlyos következményei lehetnek egy nemrégiben készült tanulmány szerint.
Ezek a tényezők befolyásolják a mentális egészséget
A kutatók nemrég összefüggést találtak a születési sorrend és a mentális egészség között. Kiderült, hogy az elsőszülöttek között sokkal többször diagnosztizálnak szorongást és depressziót a gyermek 8 éves korig. Ennek a tanulmány szerint az az oka, hogy a legidősebb gyermekek nagyobb kockázatnak vannak kitéve bizonyos mentális problémáknak.

A kutatók több mint 182 ezer, 2009 és 2016 között született gyermeket vizsgáltak meg különös figyelemmel arra, hogy melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolhatták a mentális egészségüket, beleértve a gyermek nemét, korát, etnikai hovatartozását, családi kórtörténetét, születési körülményeit és a születési súlyát. Mindemellett figyelembe vették a társadalmi-gazdasági tényezőket is, egyebek között azt, hogy milyen anyagi körülmények között és lakókörnyezetben éltek a gyerekek.
Ezen tényezők ismeretében a kutatók meg tudták állaptani, hogy a születési sorrend milyen mentális hatással lehet a gyerekekre.
Nem csak az elsőszülötteket fenyegeti a betegség
A kutatás során kiderült, hogy a legidősebb gyermekek nagyobb kockázatnak vannak kitéve bizonyos mentális problémáknak. Az eredmény nem lepte meg a szakembereket, de mindenképpen rámutatott arra, hogy egy olyan területet sikerült feltárni, amit eddig még nem kutattak a gyermekkori mentális egészséggel kapcsolatban.

Kiderült ugyanis, hogy a testvérekkel rendelkező elsőszülött gyermekeknél 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak szorongást, és 35 százalékkal nagyobb többször tapasztaltak depressziót, mint a később született testvéreiknél.
Bebizonyosodott az is, hogy hasonló kockázatnak vannak kitéve a testvér nélküli gyermekek is, akiknél 42 százalékkal volt nagyobb a szorongás, és 38 százalékkal nőtt meg a depresszió valószínűsége, mint azoknál a gyermekeknél, akiknek van testvére.
Ezek az adatok tehát azt bebizonyították, hogy legidősebb testvérnek lenni vagy testvér nélkül felnőni, növeli a depresszió és a szorongás kockázatát.
Ez az oka mentális problémáknak
A vizsgálat nem tudott arra választ adni, hogy a mentális betegségek már a gyermekek születésétől fogva természetesen jelen vannak-e, vagy a nevelés hatására alakulnak ki. Ennek kiderítésére további kutatásokra lesz szükség. Mindenképpen támpont azonban, hogy korábbi megfigyelések szerint a változások már az anyaméhben elkezdődhetnek például abban az esetben, ha az édesanya a terhessége idején nagyfokú stresszt él át. Ez ugyanis nagy valószínűséggel a csecsemőnél az agy gyulladását idézi elő, amelymegmagyarázhatja a depresszió és a szorongás gyakoribb előfordulását.
Idővel pedig ezt a sebezhetőséget fokozhatja a család dinamikája. Az elsőszülött gyermekekre gyakran nagyobb nyomás és felelősség hárul, ami az idő múlásával fokozott stresszhez és érzelmi feszültséghez vezet, amelyet csak súlyosbítanak a tanulmányokkal és a családon belüli szerepekkel kapcsolatos szülői elvárások.
A kutatók rávilágítottak arra is, hogy a nem nem befolyásolja a mentális betegségek kialakulását vagy súlyosbodását: bár a fiúkkal és a lányokkal szemben gyakran eltérő társadalmi és családi elvárásokat támasztanak a szülők, mentális egészségük megromlásának kockázata körülbelül ugyanakkora.
Sok múlik a szülőkön
A kutatás eredményét ismerve a szülők sokat segíthetnek az elsőszülött gyermekeiknek azzal, ha beszélgetnek velük arról, hogyan érzik magukat, megtanítják őket azokra a technikákra, melyek segíthetik őket a problémákkal való megküzdésben. Ilyen például a meditáció, a testmozgás és a tudatos jelenlét.
Sokat segíthet az is, ha nem támasztanak a gyerekek felé extra elvárásokat, hiszen ezzel csökken a rájuk nehezedő nyomás.
A kutatók hangsúlyozták, mindezzel még nem szűnik meg, de mindenképpen csökken a mentális betegségek, például a depresszió és a szorongás kockázata.
A rokonházasság borzasztó intézmény, amiben nem csak az utód sérül – ezekben az országokban mégis máig gyakorlat.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés