Az eljegyzés romantikus pillanata egy párkapcsolatnak, a közös élet ígéretét hordozza magában. De mégis hogyan történnek manapság az eljegyzések a magyar fiatalok között? Sok hagyomány keveredik már össze napjainkban az eljegyzést illetően. Vajon melyik hagyomány szimbólumaihoz húz a huszonévesek szíve?
Eljegyzési hagyományok
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint régen nem kapott a házasulandó nő eljegyzési gyűrűt, hanem jegyajándékok cseréjéről szólt az eljegyzés, vagy más szóval „jegyváltás”. Korántsem egy intim, meghitt pillanat volt ez a fiatalok életében: a menyasszony szülei házában került rá sor, tanúk jelenlétében, és elsősorban a házasságkötés anyagi részleteit fektették le ekkor. A házasságkötésben az eljegyzés számított a legfontosabb mozzanatnak egészen a középkortól a 18–19. századig.
Ami ezekből a szokásokból érdekes lehet a mostanában eljegyzést fontolgatóknak, az a jegygyűrűváltás. Ugyanis régen nem volt külön eljegyzési gyűrű, amelyet csak a nő hordott az ujján a házasságkötésig, hanem mindkét fél egy-egy karikagyűrűt hordott az eljegyzést követően a házasságig a bal gyűrűsujján, amelyet a házasságkötés alkalmával helyeztek át a jobb gyűrűsujjukra. Már ha nem a mátraaljai palóc kendőváltás hagyományát követték, amely során kendőket ajándékoztak eljegyzéskor egymásnak és egymás családtagjainak a jegyesek.
Az eljegyzési gyűrű hagyománya tehát körülbelül a 19. századtól kerülhetett Magyarországra. A hollywoodi filmek is ezt a szokást népszerűsítik. Az összes amerikai romantikus filmben, amelyben szerepel az eljegyzés pillanata is, jelen van az eljegyzési gyűrű is, amely mindig egy köves gyűrű, általában gyémánt, és amelyet meglepetésként kap a nő.
Ezek a különböző hagyományok olyan egyveleget képeznek a 20. és 21. századi gondolatokkal, filozófiákkal együtt, amiben gyakorlatilag minden eljegyzési mód lehetségessé válik. A cikk írójának felmenői között például egyaránt megtalálható az eljegyzési gyűrűs lánykérés, amely során a férfi apja kérte meg a nő anyjától a lány kezét fia számára, az egyszerűbb jegygyűrűváltás, valamint a gyűrűk teljes kihagyása a házasság minden fázisából. Felmerül tehát a kérdés: a mai magyar fiatalok milyen módon képzelik el a lánykérést?
A kortárs magyar huszonévesek és az eljegyzés
A cikk kérdésének megválaszolására interjú készült négy párral, akik mind huszonévesen jegyezték el egymást az elmúlt négy évben. Mindegyik pár valódi nevük megváltoztatásával vállalta el az interjút. Nevezzük el őket tehát Annának és Albertnek, Borinak és Benedeknek, Csillának és Csanádnak, valamint Daniellának és Dezsőnek.
A legtöbb pár életében 24–26 évesen érkezett el az eljegyzés pillanata, Csilla és Csanád életében pedig 29 évesen. A párok hamar megérezték, eldöntötték, hogy egy életen át szeretnének szerelmük mellett maradni, ugyanis az első vagy második együtt töltött év után már meg is történt a lánykérés. Csupán Daniella és Dezső várt 6 évet a nagy kérdés feltevéséig, ugyanis ők tizenéves korukban váltak egy párrá.
A négyből három pár kapcsolatában – Anna és Albert, Csilla és Csanád, Daniella és Dezső kapcsolatában – kapott helyet az eljegyzési gyűrű hagyománya. A párok férfi tagjai titokban választottak gyűrűt, izgatottan remélve, hogy az majd elnyeri párjuk tetszését és titokban készülve arra, hol és mikor teszik fel majd a nagy kérdést. Egyikük sem aggódott, hogy párjuk nemmel fog válaszolni, korábban már szóba jött a házasodás témája kapcsolatukban. Bár mindegyik nő számított arra, hogy hamarosan megkérik a kezüket, mégis sikerült meglepni őket a lánykéréssel egy-egy olyan pillanatban, amikor a legkevésbé számítottak rá.
Csanád számára elengedhetetlen jelentőségű volt, hogy meglepetésként érje Csillát a lánykérés, ne egy előre megbeszélt esemény legyen, ugyanis Csanád szerint fontos a gesztus romantikája.
Dezső számára is fontos volt a meglepetéseljegyzés romantikája. „Szerintem az adja [az eljegyzés] varázsát, ha éppen aznap tényleg nem számít rá a lány. Persze fontos, hogy ne legyen teljesen váratlan ez a kérdés, a házasságról előtte már sokszor beszéltünk” – mondta Dezső.
Dezsőhöz hasonlóan vélekedett Albert is abban, hogy ne teljes meglepetés legyen a lánykérés: „Számomra fontos volt, hogy ne csak egy érzelmi impulzus hatására kérjem meg [Anna] kezét, hanem egy tudatos döntés és tervezés egyik első lépcsőfoka [legyen].”
Bori és Benedek azonban teljesen más nézőpontot képviselt a másik három párral szemben, de történetük ugyanolyan romantikus és szeretetteli, mint a másik három párnak. Bori és Benedek számára az a szokás tetszett a leginkább, amely során mindkét fél a bal gyűrűsujján viseli az eljegyzéstől a házasságkötésig a jegygyűrűt, majd ezt áthelyezik a jobb gyűrűsujjukra.
„Szerintünk nem a férfi kéri el a nőt, hanem egymást választják, feministák vagyunk” – mondta Bori és Benedek, akik kapcsolatuk fontos alappillérének tekintik, hogy mindenben együtt hozzanak döntést, egy egységként. „Szerintünk [az eljegyzésnek] egy közös döntésnek kell lennie, amit nem a pillanat hevében hozunk meg, úgy, hogy az egyik fél felkészületlen. Előre megbeszéltük.”
Úgy tűnik tehát, hogy a mai fiatalok számára sincs egyetlen minta, amely alapján eljegyzik egymást, még ha egyes eljegyzési rítusok népszerűbbek is, és tulajdonképpen, ez nem is baj. A legfontosabb, hogy minden pár megtalálja azt az eljegyzési módot, amely számukra a legromantikusabb, és amely a legjobban passzol kapcsolatukhoz. Hiszen az emberek szeretetnyelvei sem ugyanolyanok, a párkapcsolati dinamikáik sem ugyanolyanok, tehát miért is kéne, hogy ugyanúgy jegyezze el egymást mindenki?
