Kevesen tudják: életet menthet, ha ezt a 7 dalt ismered

egy felnőtt egy gyerek kezét fogja
Olvasási idő kb. 3 perc

Tudtad, hogy a pop és a rock népszerű slágerei alkalmasak lehetnek arra, hogy egy esetleges újraélesztés során támpontot adjanak neked arról, milyen ütemben kell nyomni az életveszélyben lévő beteg mellkasát?

A közösségi médiában terjed egy videó, ami szerint egyes zeneszámok üteme megegyezik azzal, ahogy újraélesztés során a mellkast pumpálni kell. Kíváncsiak voltunk arra, valóban így van-e, ezért szakembert kérdeztünk. Henye Oguz egészségügyi szakápoló, mentőtechnikus volt a segítségünkre.

Amint azt elmondta, az ütem valóban kiemelten fontos életveszély során, ugyanis az életmentés csak a megfelelő nyomási ritmus esetén lesz sikeres. Az ehhez előírt nyomási sebesség a legfrissebb, 2021-es protokoll szerint 100-120 nyomás percenként. Ebben pedig valóban segíthet, ha szeretjük a zenét, és tudjuk, mely dalok üteme biztosítja ezt.

Az alábbiakban párat fel is sorolunk.

Rengeteg a szívbeteg, nem árt, ha tudod, hogy segíthetsz

A statisztikai adatok szerint a szív- és érrendszeri betegségek követelik a legtöbb áldozatot Európában, éves szinten mintegy 1,7 millió ember halálát okozva. Ezen betegségek Magyarország teljes népességét tekintve is igen magas számban szerepel a diagnózisok között, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikái szerint

Idézőjel ikon

2019-ben a halálozások 49%-át, 64 ezer halálesetet okoztak a szív- és érrendszeri betegségek.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Újra és újra felül kell vizsgálni

Mindannyiunk közvetlen környezetében élhet tehát olyan ember, akinek egyszer szüksége lehet arra, hogy tudjuk, miként segítsünk jól, ha baj van. A már említett, 2021-es újraélesztési guideline-t várhatóan idén frissítik, hiszen 5 évente kell felülvizsgálni a rendelkezésre álló statisztikai adatok, illetve az egészségügyi eszközfejlesztés tükrében, mondta el Henye Oguz a Díványnak.

Az újraélesztést addig kell folytatni, amíg a szaksegítség meg nem érkezik, illetve amíg a beteg a laikus számára is értelmezhető életjelet nem kezd mutatni, vagyis amíg ki nem nyitja a szemét és szabályosan lélegezni kezd” − összegezte Henye Oguz mentőtechnikus a Dívány kérdésére, majd hozzátette: ebben az esetben is szükséges azonban mentőt vagy orvost hívni, mert a beteg kórházi ellátásra és kivizsgálásra szorul.

Ezek a slágerek segíthetnek az újraélesztésben

Az újraélesztésben az alábbi zeneszámok is segítségünkre lehetnek az ütemük okán, erősítette meg az általunk megkérdezett szakember is, hiszen az megfelel a protokoll szerinti 100-120 BPM-nek, azaz ütem per percnek :

  • Baby shark
  • Rammstein: Du hast
  • Prodigy: Breath
  • Right Said Fred: I am too sexy
  • AC/DC: Highway to hell
  • Survivor: Eye of the tiger
  • Europe: Final countdown

Így történik az újraélesztés a gyakorlatban

A Magyar Reszuszitációs Társaság protokollja értelmében az első feladatok egyike, hogy azonnal tárcsázzuk a segélyhívót, és az érintettet lefektetjük, majd ellenőriztük, hogy szabályosan lélegzik-e. Optimális esetben a mentésirányító segítségével, kihangosított telefonnál megkezdhetjük az újraélesztést, mely

  • felnőtteknél mellkaskompresszióval,
  • gyerekeknél lélegeztetéssel kiegészített mellkaskompresszióval történik.

Amennyiben a helyszínen nincs defibrillátor, egyik tenyerünket a mellkas szegycsont feletti részére helyezzük a testvonalhoz képest merőlegesen, azt a másik kezünkkel kulcsoljuk át, és kezdjük meg az ütemes pressziót.

Ha felnőttről van szó, 5-6 centiméternyit kell nyomni a mellkason 100-120 alkalommal percenként úgy, hogy minden mozdulat után teljesen engedjük felemelkedni a mellkast, azaz tilos rátámaszkodni. Egyszerre 30 lenyomás jön egymás után, majd amennyiben hozzáférünk, kétszer fújjunk levegőt a beteg szájába úgy, hogy fejét hátrahajtjuk és orrát befogjuk. 10 másodpercnél mindez ne tartson tovább. Tegyük mindezt a mentők kiérkezéséig, vagy az egyértelmű életjelek jelentkezéséig.

Nemrég egy magyar diáknak köszönhetően élt túl valaki egy hasonló helyzetet, az ő történetét meg is osztottuk olvasóinkkal.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.