8 tipp, hogy legyőzd a „nekem semmi sem sikerül” érzést

Berényi Bianka
GettyImages-908001652

Ha eluralkodik rajtad az érzés, hogy semmit sem csinálsz jól, és semmi sem sikerül, akkor érdemes megfogadnod a szakértő tippjeit, hogy ne temessen maga alá a lavina.

Ha valaha is érezted már úgy, hogy semmit sem tudsz jól csinálni, és semmi sem sikerül, könnyen abba a hibába eshetsz, hogy azt gondolod, te vagy az egyetlen, akinek ezzel kell megküzdenie. Igazság szerint ez bárkivel előfordulhat, csak éppen egy olyan világban, ahol leginkább a digitális felületeken tartjuk a kapcsolatot a többi emberrel, és a legtöbben életük szépségeiről osztanak meg fotókat és történeteket, arról már nem szívesen számolnak be, amikor nehéz időszakot élnek át. Végtelen sok oka lehet, hogy miért törhet ránk a „csődtömeg vagyok” érzés. Íme néhány a leggyakoribb okok és a lehetséges megoldások közül Sabrina Romanoff pszichológus szakértőtől.

Stressz

Ez egy gyakori jelenség a kultúránkban, különösen azóta, hogy két évvel ezelőtt elkezdődött a világjárvány. A stressz nyomasztónak érezteti az életet, és hatással lehet a tiszta gondolkodásra való képességünkre is. Ha idegesnek, aggódónak, szorongónak vagy depressziósnak érezzük magunkat, akkor nyilvánvalóan komoly stresszt élünk meg.

Túlterheltség

Amikor sok minden történik az életünkben, akkor gyakran úgy érezhetjük, hogy túlterheltek vagyunk. És amikor túlterheltek vagyunk, elég nehéz lehet tisztán látni, csakúgy, mint amikor stresszesek vagyunk. Mivel az elmúlt években annyi mindenen mentünk keresztül, manapság néha apró dolgok is túlterhelnek minket, melyektől szintén egekbe szökik a stressz-szintünk.
Lehet, hogy ilyenkor úgy érezzük, nincs értelme semminek,

akár egy egyszerű feladat vagy projekt is túl soknak tűnik,

de fontos megértenünk, hogy agyunk, idegrendszerünk és szívünk 2020 óta extrém stresszben él, és a világjárvány különösen megviselt minket.
Amikor túlterheltnek érzed magad, az elméd abba a hibás ítéletbe csúszhat, semmit sem csinálsz jól.

Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a negatív hullám!
Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a negatív hullám!Jose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Önértékelés

Mindannyiunknak a saját hősünknek kell lennünk az életben. Az erős önbecsülés és önértékelés ugyanis fokozhatja a boldogságunkat is.
A magas önbecsülés nem azt jelenti, hogy önelégült vagy, és azt hiszed, hogy te mindig mindent jól csinálsz, hanem azt, hogy olyan embernek tartod magad, aki elhiszi magáról, hogy képes jól csinálni a dolgait.
Az alacsony önbecsülés különböző módokon nyilvánulhat meg az életünkben, például abban, hogy nem érezzük úgy, hogy urai vagyunk az adott helyzetnek, nehezen kérünk segítséget, félünk a kudarctól, és sokszor nem beszélünk kedvesen még önmagunkkal sem.
Az önbecsülésed tudatos erősítése segíthet abban, hogy úgy érezd, képes vagy helyesen cselekedni, és nem érzed magad csődtömegnek.

Hogyan birkózz meg azzal az érzéssel, hogy soha semmit nem csinálsz jól?

Bár normális, hogy néha úgy érzed, hogy semmit sem tudsz jól csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy állandóan együtt kell élned ezzel a negatív érzéssel. Ehelyett számos olyan (óv)intézkedést tehetsz, amelyek segíthetnek elnyomni ezt a téves elképzelést, és visszahelyezhetnek téged a pozitív útra az önmagadról való gondolkodásban.

1. Éld meg

Ha elfutunk a problémáink elől, azok sosem tűnnek el, így ez a séma kivetíthető az érzésekre is, hisz ha elfutunk az érzéseink elől, akkor azokon sem tudunk túljutni. Néha csak annyit kell tenned ahhoz, hogy túllépj egy érzésen, hogy nem állsz ellen neki.

Legközelebb, amikor úgy érzed, hogy semmit sem tudsz jól csinálni, szánj rá egy pillanatot, és hagyd, hogy megéld ezt az érzést.

Amint egy kicsit megnyugodtál, próbálj meg mélyebben belemerülni abba, hogy honnan fakadhat ez az érzés. Ez a lelki elmerülés elvezethet ahhoz, hogy megértsd: ha egy nagyobb probléma áll a háttérben, az honnan eredhet.

2. Bizonyíts magadnak

Bizonyítsd be magadnak, hogy tévedsz a negatív önítélkezéssel kapcsolatban, és tudatosítsd, hogy ügyes és sikeres tudsz lenni, és boldogulsz a kihívásokkal, tennivalókkal. Egy naplóban, a telefonodon vagy egy számítógépes dokumentumban készíts egy listát azokról a dolgokról, amelyeket elértél, amelyekben sikerrel jártál vagy jól csináltál az életben. Nem kell bonyolultnak lennie, de így is ösztönzően hat majd! Jó bébiszittere voltál valamikor egy fiatalabb testvérednek? Leérettségiztél vagy egyetemet végeztél? Megnevettetted egy barátodat mostanában? Ezek mind olyan dolgok, amiket jól csináltál. A naplóírás hasznos a stresszkezeléshez. Ez hatékony módja annak is, hogy vizualizáld, hogy valójában sok mindent jól csináltál az életben.

Fogadd meg tippjeinket, és segíts a lelkeden is!
Fogadd meg tippjeinket, és segíts a lelkeden is!Francesco Carta fotografo / Getty Images Hungary

3. Beszélj magadhoz úgy, ahogyan másokkal is tennéd

A kedves beszéd magunkhoz átsegíthet a nehéz helyzeteken, és javíthatja az önbecsülésünket is. Amikor úgy érzed, hogy semmit sem tudsz jól csinálni, és emiatt ostorozod magad, fordítsd meg a dolgokat, és képzeld el, hogy egy barátod vagy szeretted mondja ezeket neked. Mit mondanál nekik? Valószínű, hogy biztosan nem értenél egyet velük. Ehelyett rámutatnál mindarra, amiket jól csináltak. Azt mondanád nekik, hogy nagyszerű emberek, akik méltók arra, hogy értékesnek tartsák magukat.

4. Sétálj egyet

A séta nem csak a stresszt csökkentheti, és javíthatja az egészségünket, de sokszor már maga a környezetváltozás is segíthet kilépni a negatív gondolatvilágunkból. A séta remek módja annak, hogy megtisztítsuk a fejünket a negatív gondolatoktól, annak mantrázásától, hogy semmit sem tudunk jól csinálni. Állj meg, szagold meg a virágokat, érezd a napsütést a karodon, érezd a szellőt az arcodon, vagy köszönj a szomszédodnak, amikor elmész mellette. Séta közben hagyd, hogy a gondolataid elkalandozzanak. Amikor hazaérsz, jobban fogod érezni magad.

5. Beszélj egy barátoddal vagy szeretteddel

Ha magadban tartod az érzéseidet, az nem segíti elő, hogy elengedd őket.

A másokkal való beszélgetés és a társas kapcsolatok létfontosságúak az emberi boldogsághoz,

így még ha úgy is érzed, hogy nem akarod megosztani valakivel az adott problémát, valószínűleg jobban fogod érezni magad, ha mégis megteszed.

6. Gyakorold az öngondoskodást

Az öngondoskodás remek stresszoldó, és segít abban is, hogy pozitívabban érezd magad. Öngondoskodásnak számít minden olyan dolog, amit magadért teszel, vagy amitől jó érzések töltenek el. Ez lehet fizikai, például egy illatos kádfürdő, vagy érzelmi, például lefekvéskor relaxációs zene hallgatása.

7. Cselekedj jót

A tudomány bebizonyította, hogy ha másoknak jót teszünk, akkor mi magunk is jobban érezzük magunkat. Ezt nevezik proszociális viselkedésnek, és még ha nem is értjük feltétlenül, hogy miért érezzük jobban magunkat attól, ha segítünk másoknak, abból csak jó származhat. Hisz a másokkal szemben tanúsított kedvesség segíti érzelmi jólétünket, és amikor érzelmileg pozitívabban érezzük magunkat, jó eséllyel arra is rájövünk, hogy sok mindent jól csinálunk még az életünkben.

8. Tarts szünetet

Ne éld meg kudarcként, ha úgy érzed, egy kis szünetre van szükséged, ugyanis mindannyiunknak szüksége van rá időnként. Hasznunkra válik, ha szünetet tartunk, hiszen csökkenti a stresszt, összességében pedig produktívabbá tesz minket, és kitisztítja a fejünket. Ez utóbbi előny kulcsfontosságú, amikor úgy érzed, hogy semmit sem tudsz jól csinálni. A szünetnek nem kell hosszúnak lennie, és nincs semmilyen konkrét feladat, amit el kell végezni ilyenkor ahhoz, hogy jó szünet legyen. Csak állj meg, kérdezd meg magadtól, hogy szeretnél-e néhány perc szünetet tartani. Mindegy, hogy ez egy kávé elfogyasztását jelenti, egy epizódnyi sorozatnézést vagy egy magazin olvasását, a lényeg, hogy kikapcsoljon téged egy kis időre. Hiszen a szünetnek az a célja, hogy pihenjünk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek