5 dolog, amit Csíkszentmihályi Mihálytól tanultunk

Csíkszentmihályi Mihály és Oláh Attila

A világhírű amerikai–magyar pszichológus 87 évet élt, munkássága legfontosabb eredménye a flow-elmélet megalkotása volt, amelyet 1975-ben írt le tudományos pontossággal.

A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, amelynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, és ettől örömmel töltődik fel, teljesen feloldódik. Minden más eltörpül e mellett a tevékenység mellett, amelyet bármi áron folytatni törekszik. Ezt, vagyis a pozitív filozófia fogalmát először a Széchenyi- és Prima Primissima díjjal kitüntetett, valamint a Magyar Érdemrend nagykeresztjével is elismert kutató, Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg.

A tudós szerint a flow-élmény egy teljesen összpontosult, a motivációt a maximumig fokozó élmény, amelynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően átélni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény vagy a tanulás végett. 

A flow-élmény egyik legbiztosabb jele, hogy ösztönösen, akár kitörő örömöt érzünk, miközben egy adott feladatot oldunk meg, de a flow-t úgy is le szokták írni, mint egy lebegést, amikor csak az adott feladatra fókuszálunk.

Csíkszentmihályi Mihály szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás volt, élete utolsó éveiben a Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment tanszékének professzoraként tevékenykedett. Korábban a Chicagói Egyetem Pszichológia Intézetének és a Lake Forest College szociológia- és antropológiaintézetének vezetője volt.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Magyar–olasz gyökerek és kései siker

1934-ben magyar származású családba született az akkor Olaszországhoz tartozó Fiuméban. Onnan 1944-ben először Velencébe menekültek, majd Rómába költöztek a családjával, ahol Csíkszentmihályi  a családi költségvetést segített kipótolni azzal, hogy alkalmi munkákkal szerzett pénzt. Saját bevallása szerint sem magyarnak, sem olasznak nem érezte magát.

Álmát – az emberi élet teljes megértését – a nehéz időkben sem adta fel, ezért az Egyesült Államokba ment egyetemre, ahol pszichológiát tanult.

A tanulás mellett egy szállodában kereste meg a kenyérrevalót.

A professzor majdnem 60 éves volt, amikor a világsiker elérte, és munkásságát kellően elismerték. 1988-ban jelentkezett nála egy kiadó, hogy írjon a flow-ról tudományos igényű könyvet. Munkája 1990-ben jelent meg, és lassan, de biztosan végül nagy népszerűségre tett szert.

1999-ben Kaliforniába költözött, és ott folytatta tovább tevékenységét, az időközben nagyon népszerűvé vált kutatási irányzatot, amely mindazzal foglalkozik, ami az embereket boldoggá, erőssé és elégedetté teszi.

A tudós azt vallotta, akiknek gyakran van flow-élményük, azoknak az életminőségük is jobb. 

Neki élete során gyakran volt flow-élménye,

nemcsak a hivatása teljesítése – írás, tanítás, kutatás – közben, hanem korábbi hobbijainak – sziklamászás, festés – művelése közben is.

5 dolog, amit Csíkszentmihályi Mihálytól tanulhatunk:

1. A flow-élménnyel jobbá tehető a világ.

2. Az anyagi jövedelem önmagában nem befolyásolja az emberek boldogságát.

3. A legfontosabb feladat, hogy legyen előttünk egy konkrét cél. A kihívás nem lehet túl magas, de túl alacsony se, mindig optimális szintre helyezzük. A megfelelő mérték révén lehet a legjobban teljesíteni.

4. Az eredmény befolyásolja a hogylétünket: ha jól teljesítünk, jól érezzük magunkat, és boldogok vagyunk; ha pedig nem tudunk teljesíteni, rossz hangulatunk lesz, a kudarcsorozat pedig depressziót okoz.

5. Csíkszentmihályi Mihály osztotta Pierre Teilhard de Chardin francia teológus véleményét: „Kötelességünk, hogy meghaladjuk önmagunkat, még akkor is, ha képességeink határai nem is látszanak pontosan. Kollaboránsok vagyunk a teremtésben.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra