Hogyan válhatnak valósággá a céljaid? Ez a módszer segíthet

GettyImages-1369014230

Szeretnék sikeres vállalkozó lenni, szeretném, ha többet sportolnék, szeretnék spanyolul beszélni, és még sorolhatnánk. Szeretünk célokban gondolkodni, de az odavezető lépcsőfokokról gyakran megfeledkezünk, aminek sokszor az az ára, hogy nem közelebb, hanem sokkal inkább távolabb kerülünk az álmainktól. Pedig a cél nem elég, kell módszer is.

Elengedhetetlen, hogy célokat fogalmazzunk meg magunkat, mert a céljaink értelemmel töltik meg az életünket. Legyen az a cél egy jól működő üzlet felépítése, egy új hobbi megismerése és az abban való elmélyedés, de akár az is fontos cél lehet, hogy valamit megtanítsak a gyermekeimnek vagy egy távoli kontinensre utazzak. Tehát célokra szükségünk van. Azonban az állandó célokban való gondolkodás csapdába is ejthet minket, mert nem tudunk hirtelen olyan nagyot ugrani, mint amit a cél megkíván. Elfelejtjük, hogy a megvalósításhoz szükséges lehet kimunkálni az odavezető lépéseket is. Ez pedig melós feladat. A SMART módszer megoldást kínál arra, hogy ne maradjunk magunkra az út megtervezésében. A módszer nem most kelt ki a tojásból. 1981-ben látott napvilágot George Doran, Arthur Miller és James Cunningham tollából, de 2022-ben nagyobb jelentősége lehet, mint korábban. Tanuljuk meg együtt alkalmazni!

Célállítás előtt: ezt a módszert gyakorold!

Miközben a célokról és azok megvalósításáról beszélünk, érdemes visszakanyarodni és megvizsgálni, hogyan is voltunk a kialakult cél előtt. Miért választottuk ezt a célt magunknak? Belső vagy külső motiváció hatására cselekszünk-e? Teljesen más, ha azért szeretnénk a sportot bevezetni az életünkbe, mert az influenszerek élete alapján ciki sport nélkül élni, vagy azért, mert szeretnénk egészségesebbek lenni hosszú távon.

Igaz belső motiváció nélkül könnyen halálra van ítélve a megálmodott jövő, de olykor egy külső támogató a segítségünkre lehet.

Egy barát, egy társ, egy üzleti partner vagy egy családtag remek motiváló hatással bírhat, ha olykor ránk néznek, hol is állunk a cél elérésében. Ha megvan a belső motiváció, és még külső motiváció is akad, itt az ideje jó kőművesként lerakni a célhoz vezető utat SMART módra.

Ez a módszer segít keretbe rakni a céljaidat, hogy könnyebben valóra válthasd őket!
Ez a módszer segít keretbe rakni a céljaidat, hogy könnyebben valóra válthasd őket!Kdp / Getty Images Hungary

S (specific) – Specifikus cél

Egy jó cél konkrét. Minél konkrétabb, annál hatékonyabban képes működni. Ebben az esetben fontos, hogy minél részletesebben megtervezzük, hogy mit is szeretnénk elérni, hogyan, és mindezért ki a felelős. Ezek a kérdések segíthetnek:

  • Mit jelent nekem ez a cél pontosan?
  • Mit akarok elérni?
  • Mit kell tennem, hogy sikerüljön?

Ha ezt végiggondoljuk, már elkezdenek derengeni előttünk az odavezető lépések is. Például azért szeretnék sportolni, hogy egészségesebb lehessek hosszú távon, amit úgy tudnék elérni, ha megtalálnám a megfelelő sportot, és hetente többször kimozdulnék.

M (measurable) – A cél mérhetősége

Akkor fogjuk tudni, hogy elértük a célunkat, hogyha valami mérhető számot helyezünk mellé. A szeretnék sportolni távol áll egy jól kimunkált céltól, nehéz elköteleződni mellette. De az, hogy szeretném, ha heti minimum kétszer mozognék, már megfoghatóvá válik.

A (measurable) – A cél reális talajra helyezése

Nem érdemes az elérhetetlenre fogadni. Egy jó cél reális és elérhető, észszerű, így valóban el tudunk jutni hozzá. Az egyensúlyt nehéz megtalálni, mert a túl törekvő cél lehet még elérhetetlen, és kedvünket veszi, de a túl pesszimista cél pedig kevés fejlődést nyújt. Így érdemes végiggondolni – a sport témájánál maradva –, hogy egyből heti három mozgás reális-e, vagy az első célkitűzésben éppen elég heti egy jóga és egy kocogás a közeli parkban.

R (relevant) – Összhangban veled

Egy jó cél a szükségleteink, igényeink, érdeklődésünk alapján meghatározott és összhangban van velünk. Üzleti cél esetén pedig releváns a fő üzleti céllal és a prioritásainkkal. Megvizsgáljuk, hogy a cél miért fontos és hasznos az életünkben. Például, ha kiráz a hideg a futástól, akkor lehet, hogy jobb választás a közeli edzőteremben keresni egy csoportos órát.

T (time-bound) – Határidős célok

Határidő nélkül nincs cél, mert akkor könnyedén a majd, ha… jellegű gondolatcsapdába kerülünk. Elhagyhatatlan, hogy ott legyen a cél mellett a határidő, máskülönben eltelhetnek hónapok, esetleg évek is, mire tréningruhát húzva megmozgatjuk végtagjainkat.

Ha a cél maga komplex, nyugodtan bontsuk le alcélokra, és mindegyiket gondoljuk végig a SMART módszerrel. Legyünk magunkkal elfogadóak, mert a valós szükségleteink és igényeink mérlegelése nélkül a motiváció is hamvába halhat. Egy új szokás bevezetése az életünkbe pedig mindig türelmet igényelhet.

A CIKK SZERZŐJÉRŐL

Szabó Jennifer a Dívány pszichológus szakértője.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek