Az Oroszlán szereti a vörösbort és a szambát

kajaleoEgy Oroszlánt senki ne merjen holmi tofus répasalátával kínálni, ha ő sültet akar vörösboros mártással. A jegy szülötte szereti a húsos ételeket, abból is lehetőleg a lakomát.

Ha sportol, akkor egyéni sikerélményt nyújtó sportot választ és látványos táncot. Asztro Diéta sorozatunkban az Oroszlán étkezési szokásait és életmódját elemezzük.

 

1. rész: A tüzes jegyek: ragadozók

2. rész: A Kosnak kerülnie kell a tömény szeszt

Az asztrológiai hagyományok szerint az elemek arányainak felborulása különböző egészségi problémákat okozhat. Egyik elem túltengése a többi rovására ugyanakkora gondot jelenthet, mint ha túl kevés van belőle a szervezetben. A túlsúly vagy a kóros soványság, különböző étkezési rendellenességek részben szintén ilyen arány-eltolódásokkal magyarázhatók. A jó hír az, hogy alkatunkhoz illő étrend, mozgásformák összeállításával helyre állítható a felborult egyensúly, akár velünk született sajátosságról van szó, akár átmeneti, életvitelünknek, aktuális bolygóhatásoknak tulajdonítható állapotról.

Az Oroszlán princípium a szervezetben

Az orvosi asztrológia az Oroszlánhoz és a jegyben uralkodó Naphoz társítja a szívet, lépet, a hátat és a gerincoszlopot. Mint az asztrológia alapjait bemutató sorozatban majd látni fogjuk, a Nap mindezek mellett az általános életerő jelölője is, illetve a szemekkel, a látással is kapcsolatba hozható.
A csontrendszeren belül az Oroszlán uralma alatt áll az 5- 9. gerinc csigolya, az izmok közül a szívizomzat és a hát nagy izmai (erector trunci), egyik, a szervezet egészséges működéséhez szükséges ásványi sóként pedig a magnézium foszfát. Egyebek mellett ez utóbbi biztosítja a motorikus idegek kiegyensúlyozott működését, és szerepet az egészséges csontozatot kifejlődésében, valamint a vér sűrűségének szabályozásában és az emésztőenzimek aktiválásában.

Az Oroszlán betegséghajlamai

Ahogy az Oroszlán princípium kapcsolatban áll az életörömmel, vágyélettel, kreativitással, szórakozással, az uralma alá tartozó embertípus sem veti meg az élvezeteket. Ez azonban többnyire egészséges keretek között marad, ezért a jegy képviselői hosszú életűek.
Problémák abból adódhatnak, ha túlbecsülve teljesítőképességüket, túl sokat vállalnak magukra illetve túl nagy kanállal habzsolják az életet (a holisztikus gyógyászatban a hát a teherbíró képesség szimbóluma is, a szív pedig nem csak a melengető szeretettel hanem a perzselő szenvedéllyel , illetve a bátorság kérdéseivel is kapcsolatba hozható)

Az Oroszlánok főleg szív és keringési panaszoktól szenvedhetnek (pl. magas vérnyomás, infarktus vagy épp ellenkezőleg, szívelégtelenség), esetleg szívtáji fájdalom. Hátizmaik is érzékenyek lehetnek, pl. meghúzódhatnak, és az átlagnál hajlamosabbak lehetnek a gerincoszlop, gerincvelő betegségeire is (pl. lumbágó), látási problémákra is. További gondot okozhat, hogy fizikai kondíciójából, állóképességéből hiúsági kérdést csinálnak, ezért még akkor is túlhajszolhatják magukat, ha egyébként érzik, hogy majd' összeroskadnak a kimerültségtől. Ezt különösen idősödő Oroszlánoknak érdemes megszívlelni.

Javasolt élelmiszerek

Ha a képlet más tényezői nem támasztják alá, az Oroszlán típus nehezen mond le a húsos ételekről. Ezt pl. egy, a keringés kiegyensúlyozását és a vérképződést segítő étrend összeállításakor is figyelembe kell venni. A friss zöldségekből készült saláták, gyümölcsök, ökogazdaságból származó tej- és tejtermékek mellett mértékkel ajánlható tehát a marha- és bárány hús, baromfi, máj.

A vas tartalmú élelmiszerek, pl. spenót, mazsola, datolya a vérszegénység megelőzésében, a keringés javításában pedig a narancs, szilva, körte lehet segítségére.
A teljes kiőrlésű gabonafélék, különösen a rozs, barna rizs, spárga, cékla, articsóka, tenger gyümölcsei, napraforgómag, mandula, alma, barack, kókuszdió, földimogyoró szintén ajánlhatók, akárcsak, mértékkel a gyümölcs ízű, elegáns száraz vörösborok (pl. burgundi,. bordói), fűszerekként pedig a rozmaring, babérlevél, bazsalikom, borágó, kurkuma. Csak a túlságosan zsíros ételeket kell kerülnie.

Az Oroszlán és a felesleges kilók

A másik három szilárd (fix) - Bika, Skorpió, Vízöntő - jegyhez hasonlóan, az Oroszlán is kissé zömök felépítésű. Ha alkati adottságai a típus egyes képviselőire jellemző királyi lustasággal vagy ülő foglalkozással párosulnak, valószínűleg némi súlyfölösleggel is küzd. Mivel egyébként sem sajnál magától semmi földi jót, az étkezésnek is szereti megadni a módját. Az erőteljes, aromás ízeket ugyanannyira kedveli, mint a dúsan megterített asztalt. Akár háziasszony akár egy nagyvállalat tulajdonosa, az ő királyi lakomáiról senki sem távozhat éhesen. És, akár ínyencfalatokról, akár az általa is kedvelt steakekről vagy egyik hétköznapi kedvencéről, a sült krumpliról van szó, saját tányérját ugyanolyan fejedelmi nagyvonalúsággal pakolja tele mint a vendégekét. Felesleges hangsúlyozni, hogy mindez tovább gyarapíthatja kilóit.

 

kajaplusz

Újra fitten

Erősségek:
Közismert hiúsága jelen esetben a legerősebb szövetséges. Ennek köszönhetően ugyanis még időnként szintén jellemző kényelemszeretetét, megrögzött szokásait is képes legyőzni . Ha hozzászokik egy egészségesebb életvezetéshez, ezt hosszú távon is képes betartani.
A lehetséges buktatók:
A tüzes jegyekre jellemző rendszertelen, időnként kimondottan zaklatott élettempó étkezési szokásaira is kihathat. Egy még oly karakterére szabott diétát öntörvényűsége miatt is nehéz lehet betartania. A tüzes jegyekhez hasonlóan elvileg természetesen egyetért a javaslatokkal. Gyakorlatilag azonban senki ne merészeljen holmi tofus sárgarépasalátával alkalmatlankodni, ha ő sültet akar vörösboros mártással.

Javasolt mozgásformák

Sport: Neki is főleg az egyénileg is űzhető, személyes sikerélményt nyújtó és/ vagy presztízs- sportágak ajánlhatók, pl. síelés, tenisz, golf, szörfözés. A hagyományőrző ruhákban, korhű felszerelésben előadott lovagi tornákon színészi hajlamait, drámai érzékét is kiélheti. Akármilyen testgyakorlatot választ is azonban, tisztában kell lennie azzal, hogy a monoton ismétlődő mozgásformáktól ugyanúgy besokallhat, mint az egyébként kitűnő szakember, de túl erélyes vagy presztízs központú edzőtől. Ha nem is követeli meg oktatójától, hogy sztárként ünnepelje (bár lelke mélyén talán nem lenne ellenvetése), mindenképpen fontos számára, hogy az elismerje kiválóságát.
Karakteréhez illő tánctípusok: diszkó, showtánc, revü, szamba, flamenco, rumba, esetleg tánc színház a felsorolt műfajok valamelyikében.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra