Az a csoda, hogy a mellem megmaradt

Ildikó a kemoterápiás kezelései közt a Tátrába kirándult, mert nem akarta elhagyni magát. Anikó édesanyja még jóval a rákmegelőző kampányok ideje előtt fedezett fel egy csomót a mellében, de nem hitte volna, hogy az élete a tét. Két nő történetét ismertük meg az Egészség hídja rendezvényén.

cikk-tipus-riport

"Zuhanyzás közben vettem észre, hogy csomó van a mellemben. Másnap felkerestem az orvosomat, és néhány vizsgálat során kiderült, emlőrákom van. Mintha leforráztak volna, de próbáltam nem a halálra készülni. Meg kellett műteni, de mivel nem volt nagy a daganat, ezért a nyirokcsomók eltávolításával megúsztam. Az a csoda, hogy a mellem megmaradt”- mondta a hatvanas évei végén járó Ildikó az MTA folyosóján, ahol az Egészség Hídja minden októberben szokásos, Lánchídi sétája előtt egy tudományos szimpóziumot szervezett civil érdeklődőknek, valamint a sajtónak.

hid1panorama

Idén kis számú érdeklődőt vonzott az épületben zajló esemény, ahol négy orvos tartott gondolatébresztőnek szánt előadást a rákgyógyászatról. A beszédek egy része laikusok és latin nyelvben járatlanok számára kevéssé volt követhető. Szó esett például az emlőrákok fajtáiról, a rákos sejtekben történő folyamatokról és ezek leletezésén alapuló kezelésekről, ezeket azonban tudományos szaklapok jobban tudják idézni. Itt inkább két nő történetét mutatom be, akik a szimpóziumra nézőként érkeztek.

A kezelések után alig bírtam felkelni

Ildikó olyan természetesen beszélt a betegségéről, mintha csak a pollenszezont vetettem volna fel, kettőnk közül én voltam inkább zavarban, amikor arra gondoltam, talán tolakodóak a kérdéseim - és visszhangoznak is kissé a neoreneszánsz épületben. “Hat kemoterápiás kezelést kaptam. A kezelések után egy napig alig bírtam felkelni, de aztán úgy éreztem, össze kell szednem magam. Kértem a családomat is, hogy ne hagyjanak letörni, szervezzenek programokat nekem. Ez egyébként veszélyes vállalkozás, mert a kemó miatt az immunrendszer le van nullázva. Rendszeresen kirándultam a kezelések ideje alatt, a Tátrába lanofkával mentünk fel, és lesétáltunk.” Amikor a betegségét diagnosztizálták, Ildikó nem érezte, hogy drasztikus életmód-váltásra van szüksége, mint elmondta, sosem ivott, és nem is dohányzott, és mivel nyugdíjas volt már, a stressz sem tartozott hozzá a mindennapjaihoz.

A kemoterápiát sugárterápia követte, azt jobban bírtam. A kezeléseim mellett szedtem táplálékkiegészítőket, főleg lugosító anyagokat, C-vitamint, és azt tanácsolták, hagyjam el az édességeket, és a finomított cukrot, mert azzal táplálni lehet a ráksejteket. Rászoktam a  sárgarépalére, azóta is iszom. Megküzdöttem a betegséggel, öt éve tünetmentes vagyok.

A radiológus szívós ráhangoltsága

Az MTA szimpóziumának első részében az emlőrák diagnosztika történetéről és a szervezett rákszűrés buktatóiról beszélt Dr. Döbrőssy Lajos. Elmondta, a 80-as években gyűltek össze a szakmai tapasztalatok ahhoz, hogy kidolgozhatóvá váljon a közpénzből finanszírozott, szűrési nyilvántartás alapján, meghívásos gyakorlaton alapuló rákszűrési rendszer.  Itthon a 2000-es évektől kezdve működik folyamatosan. A buktatókra térve a professzor azt hangsúlyozta, hogy a rendelőkben végezhető alkalmi, vagy úgynevezett butik szűrésekkel nem válthatók ki a szervezett szűrések, ahol is “egy járatos radiológus szívós ráhangoltsága szükséges ahhoz, hogy a legkisebb elváltozást is felfedezzék.

Az előadások egy pontján a közönségben ülő Dr. Simon Tamás onkológus  kért szót, hogy egy szlogent tudatosítson. “Ha hívunk, jöjj, mert késve késő lesz”- mondta kérve közönséget, hangosan ismételje el utána. A második interjúalanyom, az ötvenes éveiben járó Anikó a rákmegelőző kampányok és szlogenek előtti időkről beszélt.

Nem mondták, hogy a nők végezzenek önvizsgálatot

Édesanyámat 91-ben veszítettük el. Abban az időben az orvosok még nem annyira hangsúlyozták, hogy havonta fontos lenne, hogy végigtapogassák a mellüket a nők, így aztán anyu későn fedezte fel, hogy baj van. És amikor felfedezte, akkor sem gondolta volna, hogy az élete a tét, amíg az igen hosszadalmas diagnózis meg nem született, addig kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki bizony csontritkulása van. Sajnos nem: masztektomiát kellett végrehajtani, ami a teljes emlő és a mellbimbó eltávolítását jelenti. A műtétet kemoterápia követte, de időközben kiderült, hogy sajnos a rák áttéteket képzett,  és nem lehetett már gyógyítani.

Anikó elmondta, a család csak a hagyományos sebészeti és rákgyógyászati eljárásokban bízott, a természetgyógyászatot és más lehetőségeket kizárták, mert abban az időben nem volt túl jó hírük. “Azóta folyamatosan figyelem, hogyan fejlődik az onkológia, és hogy mennyit sikerül elérni a felvilágosító kampányokkal. Tartozom ennyivel anyu emléke miatt, és persze azért is, hogy meg tudjak tenni mindent, hogy én és a lányom is elkerüljük a betegséget.

szinpadi

Évente 8.6 milliárd forint

A magyar statisztikák szerint a mammográfiai szűrővizsgálatokra meghívott nők 50 százaléka jelenik meg a szűrőközpontokban. Ami a betegség előfordulásának a gyakoriságát illeti, 2002-ben a rákfajták közt a nőket illetően az első helyen szerepelt, a 2004-ben már csak a harmadik helyen, amikor is 2286 nő halt meg emlőrákban. A csökkenő tendencia azonban nemcsak annak köszönhető, hogy több esetben fedezték fel időben az emlő rákos elváltozását, amikor még jó eséllyel gyógyítható, hanem annak, hogy más betegségek, mint például a tüdőrák gyakoribbak lettek. Szintén a statisztikákból derült ki, amelyre Dr. Boncz Imre tért rá, hogy az OEP éves szinten 8.6 milliárd forintot költ az emlőrákbetegek gyógyítására, a legtöbb pénzt, az összeg 53 százalékát  a kórházban történő kezelésekre fordítják, a 10 százalékát járóbeteg kezelésre. Dr Boncz Pénzt és életet című előadásában a legközelebbi célok közt említette egyebek mellett az egyénre szabott, korszerű terápiákat, és a kezelésekre szorulók méltányos elbírálását.

 

cikk-tipus-linkek

Vizsgáld meg a melled figyelmesen – havonta és rendszeresen, s ha bármi rendellenességet veszel észre, netán csomót tapintasz, irány a szakrendelő! Mert az idejében felismert mellrák leküzdhető. | Dobó és Oroszlán tapogat

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra