afgán nők élete

A tálibok húsz év után ismét megkaparintották Afganisztán irányítását, és nem úgy tűnik, mintha bármit is változtak volna – a nőjogokhoz való hozzáállásuk terén legalábbis egészen biztosan nem. Az azóta eltelt fél évben a nőket megfosztották a munka lehetőségétől, a tanulástól, és 45 kilométernél hosszabb utakat sem tehetnek meg férfi kísérő nélkül. A tévéműsorokban nem szerepelhetnek színésznők, az egykor bíróként dolgozó afgán nők pedig rettegnek, hogy akiket a nyugat felügyelte demokratikus kormány alatt elítéltek, most hajtóvadászat végén állnak bosszú rajtuk. A nőjogi aktivisták közül van, aki kitart, de egy tüntetésen részt venni annak a kockázatát is jelenti, hogy egy éjjel a tálibok törik rá majd az ajtót.

Inklúzió ígérete – nők nélkül

Amikor augusztus 15-én a tálibok átvették a Kabul fölötti uralmat, azt ígérték, a nők jogait az iszlám szellemiségének megfelelő módon tartják tiszteletben és inkluzív kormányt alakítanak. Az inklúzió jegyében azonban egyetlen női tagot sem sikerült az ország vezető testületébe delegálni, ami sejtette, milyen folytatásra számíthatnak a lányok és a nők Afganisztánban. Az elmúlt 20 évben felsőfokú oktatásig juthattak és szabadon vállalhattak munkát is: a tálib uralom alatt először felszólították őket, hogy saját biztonságuk érdekében ne dolgozzanak tovább, majd az újranyitó középiskolákba a lányokat nem várták vissza.

A BBC stábja tizenhárom afgán provincia tanulóival és tanáraival vette fel a kapcsolatot: a tanárok, akiket egyébként tavaly júniusban fizettek ki utoljára, egy emberként aggódnak a középiskolás lányok mentális egészsége miatt. „Hogy nem tanulhatok, az halálbüntetéssel egyenértékű számomra” – fogalmazott a 15 éves Meena. „Semmit sem tudunk tenni azon túl, hogy elvégezzük a házimunkát, Az idő megfagyott körülöttünk” – tette hozzá a 16 éves Lajla.

Az afgán lányok oktatás nélkül maradnak

Az általános iskolákat ugyan megnyitották számukra, de ott is aggasztó mértékben esett vissza a megjelenő lányok száma – volt, ahol ötödük sem ült vissza az iskolapadba. Nem csoda, hiszen egy beszámoló szerint az iskolába igyekvő lányokat felfegyverzett tálibok kísérgetik és kérdezgetik az utcán, ellenőrizve, hogy a fejüket takaró kendőt megfelelő módon viselik-e.

amikor ehhez adottak a körülmények, akkor majd mind vissza is ülhetnek az iskolapadba.

A lányok egy részének azonban nincs ideje kivárni ezt, már ha valaha bekövetkezik. A gyermekházasságok száma ugyanis az UNICEF félelmei és a tanárok tapasztalatai szerint is egyre nő az országban. A BBC-nek nyilatkozó egyik tanár tűpontosan látta a sötét jövőt is, amikor a tanulási helyzetről nyilatkozott: a lányoknak nem ez lesz a legnagyobb gondja, hamarosan ugyanis mindenki éhezni fog Afganisztánban, mondta akkor.

Az afgánok élete az éhezés jegyében telik

Ez az állapot mostanra el is érkezett. A világ legkegyetlenebb humanitárius krízise bontakozott ki a tálibok megszállta országban, ahol munkahelyek gyakorlatilag nincsenek, az államot csak a nyugati országok ide juttatta segély tartotta működésben, ezeket a forrásokat azonban befagyasztották, ironikus módon részben éppen azért, ahogyan a tálibok a nőkkel bánnak.

Enni ugyanis muszáj, de minden szülőnek van egy veséje, amit tud nélkülözni, ezért hát az afgán anyák eladják ezt a szervüket, hogy legalább ideig-óráig élelemre válthassák azt. A kétségbeesett afgánok áruba bocsátott szervei azonban olyan kínálatot jelentenek, amely az árakat fokozatosan egyre lejjebb tornássza – jelenleg félmillió forintnak megfelelő afgánit adnak egy veséért, miközben korábban két és félszereséért kelt el a szerv.

A több gyermeket nevelő családokban azonban nincs elég vese – viszont ott vannak a lányok, akiket a szervekhez hasonlóan ugyanúgy el lehet adni. A The Guardian cikkében nyilatkozó ötvenéves Delaram Rahmati egy mozgássérült és egy mentális betegséggel küzdő fiúgyermeket kell, hogy életben tartson amellett, hogy férje gyógyszereit is ki kell váltaniuk. „El kellett adnom a lányaimat, egy hat- és egy nyolcévest” – fogalmaz.

Pubertásig ő neveli gyermekeit, majd idegenek viszik el őket feleségnek: a jelenség korábban sem volt ismeretlen, de most minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. Kegyetlen megoldás, de a helyzet, amely szülte, még kegyetlenebb. „Egy hónapja nem ettünk rizst. Hetente háromszor nem eszünk vacsorát. Tea és kenyér is nehezen jut az asztalra” – fogalmazott egy nyomornegyedben élő családfő a brit lapnak nyilatkozva. Amikor az éhezés már az életet veszélyeztető állapottá válik, a korábban elképzelhetetlen döntések is megszülethetnek abban az országban, amelybe két évtizeden át dollármilliókat öntött a nyugati közösség, majd amelyet úgy hagyott hátra, hogy jövőjéről képtelen volt gondoskodni.