8 apróság, amivel több tiszteletet vívhatsz ki

GettyImages-1203120753

A mindennapi társas kapcsolataidban – legyen szó munkahelyi vagy baráti viszonyokról – fontos, hogy a másik fél megadja számodra a téged megillető tiszteletet, hiszen csak így tudsz egyenlő partnerként részt venni a közösségben. Előfordulhat, hogy minden igyekezeted ellenére is lebecsülnek, levegőnek nézik a gondolataidat – néhány apró, de annál hatásosabb trükkel mégis könnyen elérheted, hogy jobban tiszteljenek a társaid. Mutatjuk, hogyan.

Alex Mathers író, illusztrátor és életmód-tanácsadó, a Medium szerzője összeszedte azt a 8 dolgot, melyek segíthetnek elérni, hogy jobban tiszteljenek mások.

1. Beszélj kevesebbet

Természetesen jó dolog, ha folyamatosan újabb és újabb ötleted támad, és bármilyen témához hozzá tudsz szólni, a túlzott, indokolatlan fecsegés azonban könnyen zavarba hozhatja a másik felet, téged pedig nevetségessé tehet. Csak akkor szólalj meg, ha tényleg van mondanivalód, és mindig hallgasd meg a többieket, így megfontoltabbnak, bölcsebbnek fogsz tűnni.

2. Beszélj lassabban

Hasonlóképpen, sokkal több tiszteletet ébreszt másokban, ha megfontoltan, érthetően és tagoltan beszélsz, nem pedig gyorsan és zavarosan – utóbbi esetén partnered hamar elveszti a fonalat, és a mondanivalódat sem tekinti fontosnak.

Tartsd a megfelelő egyensúlyt, sose beszélj túl sokat
Tartsd a megfelelő egyensúlyt, sose beszélj túl sokatHinterhaus Productions / Getty Images Hungary

3. Figyelj a megjelenésedre

A megnyerő külső természetesen nem minden, és sohasem szabad valakit pusztán a megjelenése alapján megítélni, a társas szituációkban azonban nagyon fontos az első (és a sokadik) benyomás, amit társaidra teszel. Nem kell puccosan kinézned, és indulás előtt órákon keresztül dolgoznod a megjelenéseden, elég, ha néhány alapvető dologra odafigyelsz: sokkal komolyabban vesznek, ha szakadt póló és farmer helyett hétköznapi, de elegáns ingben, felsőben jelensz meg, a hajad nem kócos, a sminked nincs elkenődve, és nem úgy nézel ki, mintha most jöttél volna egy ötnapos rockfesztiválról.

4. Viselkedj higgadtan

Napjainkban az élet gyakran folyamatos rohanásból áll, ezért érthető, ha állandóan pörögsz: még le sem ültél, de máris pattansz fel, hogy a következő helyre szaladj, a megbeszélések alatt izegsz-mozogsz, nehezedre esik odafigyelni bármire. Ez a folyamatos mozgáskényszer egy nyugtalan, ideges ember benyomását kelti másokban, akik így képtelenek komolyan venni téged. Végy egy nagy levegőt, higgadj le, és kapcsold lejjebb a sebességet – minél megfontoltabbnak tűnsz, annál több tiszteletet ébresztesz a társaidban.

5. Ne akarj mindenkit lenyűgözni

Könnyed azt gondolhatod, a feljebb jutás legbiztosabb módszere, ha állandóan mások kedvében jársz, ez azonban csak bizonyos mértékig igaz: ha megpróbálsz folyamatosan mindenkit lenyűgözni a közösségben, könnyen a többiek bábjává, kiskutyájává válsz, akinek nincs saját akarata, könnyen aláveti magát másoknak, és nem bánja, ha belerúgnak. Csak akkor érheted el, hogy tiszteljenek, ha olykor kiállsz magadért, és megmondod a saját véleményedet, ahelyett, hogy folyton feljebbvalóid, munkatársaid vagy barátaid kegyét keresnéd.

Ne mássz bele mások személyes terébe
Ne mássz bele mások személyes terébeCreatista / Getty Images Hungary

6. Tudd, hol a határ

Megeshet, hogy miközben próbálsz mindenkivel jó fej lenni, és minél jobban bevágódni az ismerőseidnél, kollégáidnál, átléped a személyes határokat, és túlságosan befurakodsz mások privát szférájába. Ne akaszkodj rá a társaidra, ne akarj állandóan mellettük lenni, folyton a szavaikon csüggni, ezzel ugyanis leszívod az energiáikat, és idegesítő alaknak tűnsz fel a szemükben, akit nem lehet komolyan venni. Tudd, mikor és hol kell meghúzni a határt közted és mások között, ha azt szeretnéd, hogy jobban tiszteljenek.

7. Nézz a másik fél szemébe

A tisztelet alapvető jele, hogy tartod a szemkontaktust, miközben beszélsz valakivel: ha folyamatosan másfelé pillantasz, a falat, a cipődet vagy a telefonodat bámulod a társalgás alatt, partnerednek az jön le, nem érdekel különösebben a téma, sőt, őt magát is semmibe veszed, vagyis nem vagy túlságosan komoly illető.

8. Ne legyél túlságosan szerény

A nagyképűség nem éppen kellemes tulajdonság, de a túlzott szerénységnek is megvannak a maga hátulütői: ha mindig a háttérben maradsz, visszahúzódsz, és ódzkodsz a reflektorfénytől, könnyen elveszíted mások figyelmét és megbecsülését. Az egészséges önbizalom fontos ahhoz, hogy mások szemében is értékes és kompetens személynek tűnj fel – természetesen ezt sem szabad túlzásba vinni, a legfontosabb az egészséges egyensúly megtartása.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra