Csenddel verés, avagy a passzív agresszió leggyakoribb formája, ami kikészít

Veled is előfordult már, hogy egy vita közben a párod egyszer csak kivonult a beszélgetésből? Nem figyelt rád, nem válaszolt, mintha hirtelen láthatatlanná váltál volna.

A csenddel verés a passzív-agresszív magatartás talán leggyakoribb formája: az egyik fél egy pillanat alatt, minden magyarázat nélkül megszünteti a kommunikációt a másikkal. Ilyenkor direkt nem veszi fel a telefont, eltűnik, nem reagál, nem válaszol, nem elérhető. Ezáltal úgy érzi, hogy nyeregben van, ő irányít, sőt felsőbbrendűnek érzi magát, hisz mégis miatta vagy rosszul – ráadásul ő dönti el, hogy meddig.

Hiába nyitnál, nincs ki felé

A figyelmen kívül hagyás különösen nehéz azok számára, akiket a partnerük már elszigetelt a környezetüktől. Ők ugyanis semmilyen más visszajelzést nem kapnak, kizárólag a partnerüktől függ, hogy szerethetőnek, értékesnek érzik-e magukat. A hallgatás pedig a kiszolgáltatottság és a félelem érzését erősíti bennük.

Azok, akik előszeretettel vonulnak ki párbeszédekből, konfliktushelyzetben bezárkóznak, és hiába próbálod megbeszélni a problémát, elmondani az érzéseidet, megoldást találni, falakba ütközöl. Ez a hallgatás sokszor napokig, akár hetekig is eltarthat, és ezzel csak növeli a bizonytalanság érzését benned.

Van azonban, aki nem vonul ki teljesen a helyzetből, ő a fenti módszernek egy enyhébb verzióját veti be: érzelmileg válik elérhetetlenné, hideg, személytelen hangnemben beszél hozzád, miközben te minden erőddel azon vagy, hogy megfelelj neki, ezért még a saját szükségleteidről és vágyaidról is lemondasz. Mindent alárendelsz, teljesen kimerülsz.

Mintha a falnak beszélnél
Mintha a falnak beszélnélPeopleImages / Getty Images Hungary

Sokszor teljesen kilátástalannak tűnik a helyzet, nem tudod, mi rosszat tettél, hogyan engesztelheted ki a párod, vagy egyáltalán, meddig fog tartani a helyzet. Lehet, hogy még nem állsz készen arra, hogy kilépj a kapcsolatból, de van, amit így is megtehetsz. Bántalmazó kapcsolatban erre nincs mindig lehetőség, de ha tudatosan kerülöd az izolációt, fenntartod a kapcsolatot a barátaiddal és a családoddal, könnyebb elviselni, amikor a párod átnéz rajtad. Ne feledd, ez nem rólad szól. Értékes vagy, megérdemled a szeretetet és a törődést. Ha ezt tudatosítottad magadban, keress egy hobbit, amiből töltekezhetsz. Legyen az olvasás, valamilyen művészeti projekt vagy jóga, segít megőrizni az érzelmi stabilitásod, ha azt csinálod, amiben örömödet leled.

Egy bántalmazó, kontroll alatt tartó ember mellett nem könnyű tisztán látni önmagunkat. Ha kell, írj kis emlékeztetőket magadnak a vágyaidról és a céljaidról, és amikor úgy érzed, hogy alárendelt szerepbe kerültél, vedd elő ezeket és emlékeztesd magad az igazán fontos dolgokra. Ha úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni a helyzettel, ne félj segítséget kérni, fordulj szakemberhez! Ő segít tisztán látni, felállítani a határaidat, és támogat, ha végül úgy döntesz, hogy kilépsz a kapcsolatból. Nem kell részt venned olyan méltatlan helyzetekben, ahol a partnered bánt – akár szóban, akár fizikailag.

Időkorlát

Érdemes megjegyezni, hogy bizonyos esetekben segít, ha időkorlátot állítunk. Teljesen oké, ha egy hevesebb vitában szünetet kérsz, hogy megnyugodj és össze tudd szedni a gondolataidat. Ez ideális esetben úgy működik, hogy rákérdezel, rendben van-e, ha most egy kis időre elvonulsz, elmész sétálni, meditálsz egyet vagy olvasol egy kicsit, hogy nyugodtabban tudjátok folytatni a beszélgetést. Ilyenkor érdemes tisztázni azt is, hogy kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy produktívabb irányba tudjátok terelni a kommunikációt. Míg az időkorlát bevezetése az együttműködés javulásához vezet, addig a csenddel verés a dominancia és a kontroll eszköze.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek