Ez az a tulajdonság, ami tönkretesz minden párkapcsolatot

Meg lehet-e jósolni, hogy valakinek boldog vagy boldogtalan párkapcsolata lesz-e? Van-e kapcsolati alkalmasság? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó kapcsolatban éljen? Persze, persze, van ilyen, hogy szerencse, meg élettörténet, meg illenek-e egymáshoz és hasonlók – de lehetséges-e, hogy van egy olyan tulajdonság, ami eleve predesztinál arra, hogy ne legyen jó kapcsolatod?

Sokszor idézik Lev Tolsztoj mondását, az Anna Karenina első mondatát: A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az. Ez talán igaz lehet a kapcsolatokra is. Annyiféleképpen lehet szenvedni egy kapcsolatban: durván és bántalmazások közepette; unottan, közönyt és hidegséget érezve; árulástól, megcsalástól rettegve; régi sérelmeket dédelgetve évtizedeken keresztül; hibákat a másik orra alá dörgölve, újra és újra csalódva, sértetten félrevonulva. Rengeteg költő és író tárta ezt már elénk nálam jóval szebben, és még több példát láthatunk, ha körülnézünk. Tényleg úgy tűnhet, mintha teljesen különböző emberi viselkedések állnának egy kapcsolat boldogtalanságának a hátterében. Pedig van egy dolog, amiről már én is többször írtam, és ami, ha a pár valamelyik tagjára jellemző, akkor előrevetíti a kapcsolattal való elégedetlenséget – ez pedig a rugalmatlanság.

Jennifer Daks párkutatások ezreit vetette metaanalízis alá. Ez azt jelenti, hogy a kutatások valamilyen módon a kapcsolattal való elégedettségről és a kapcsolatban szereplők jellemzőiről szóltak – a metaanalízisben pedig azt vizsgálták meg, hogy hogyan lehet értelmezni az ott kapott eredményeket a lelki rugalmasság-rugalmatlanság vonatkozásában. 

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Azt találták, hogy akik a lelki rugalmatlanság jegyeit mutatták, azok

  • kevésbé voltak elégedettek önmagukkal a kapcsolatban;
  • kevésbé a párjukkal;
  • kevésbé találták kielégítőnek a szexuális életüket;
  • a párjuktól nem éreztek érzelmi támogatást;
  • kapcsolatukban több volt a csúnya konfliktus;
  • a fizikai agresszió;
  • a szorongás a kapcsolati kötődéssel kapcsolatban;
  • és az elkerülő kötődési stílus.

Na most már láthatjuk, hogy a lelki rugalmatlanság nagyon negatív következményekkel járhat egy kapcsolatban, úgyhogy ideje alaposan megérteni, hogy mi is az a lelki rugalmatlanság.

Nem ismételgeted ugyanazt

A rugalmasság azt jelenti, hogy valaki képes megváltoztatni a gondolkodását egy adott helyzetről, és el tudja engedni azokat a megoldási módozatait, amelyek nem működnek, és megpróbálkozik mással. A rugalmatlanság ennek az ellentéte lesz: ha valaki ragaszkodik a maladaptív – vagyis a saját érdekeit nem szolgáló – működési, gondolkodási mintáihoz. Steven C. Hayes ACT-vel dolgozó pszichoterapeuta úgy írja ezt le, hogy a rugalmatlan ember a rövid távú célokért bevállalja a hosszú távú szenvedést – legalábbis ő ezt tapasztalta évtizedes terápiás munkája során.

Ha pszichésen rugalmatlan vagy, akkor beleragadsz a félelmeidbe, aggodalmaidba és a magaddal kapcsolatos kétségeidbe, majd elkezded kritizálni és megítélni magad ezek miatt a gondolataid és érzéseid miatt. Ahelyett, hogy hosszú távú szándékaidat követve élnél, elragadnak a hangulatok, aktuális gondolatok, hirtelen belső impulzusok, és azt teszed, amit ezek kiváltanak belőled, rombolva a lelki és sokszor a testi egészségedet is.

Minél többet engeded át magad ezeknek az automatikus késztetéseknek, annál inkább elmegy melletted az életed.

A pszichés rugalmatlanság személyes katasztrófákhoz vezet: szorongás, depresszió és még a függőségek is következményei lehetnek. Visszatérve a párkapcsolatokra: a rugalmatlansággal küzdő ember is szenved a korábban felsoroltaktól, de bizony a párja is. A rugalmatlan, rosszul működő mintázataikat ismételgető emberek nem tudnak nyitottá válni párjukra, hiszen belső vezérlőjük nem engedi. Sokféleképp működhet ez a rugalmatlanság, természetesen a bántalmazás is idesorolható, amikor valaki a belső feszültségét véli (tévesen) csökkenteni a másik bántása által, de lehetnek ennél kevésbé durva formái is. Minden olyan pillanat, amiben az a belső monológod, hogy „ő úgyse”, „márpedig én erre nem vagyok hajlandó”, „mert csak és kész”, „mit képzel magáról”, „mindegy, majd én megcsinálom”, „nem tudom, mi ütött belém” és a többi millió – lényeg, hogy rendszeresen és némi fájdalommal vagy dühvel, esetleg sértődötten – hajtogatott fordulatod kognitív rugalmatlanságod tükröződése. Minden ilyen pillanatban elgondolkodhatsz azon, hogy hogyan lehetne erre másképp reagálni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Lehetsz egyre rugalmasabb

Az igen nagyon jó hír a rugalmassággal kapcsolatban, hogy nem személyiségvonás vagy genetikai kód, hanem bőven változtatható, növelhető felnőttkorban is. Természetesen ebben vannak egyéni különbségek, ismerünk kenyérre kenhető és mégis elégedett, illetve öszvér módra csökönyös embereket, de bármilyen is a kiindulási alap, mindenki tud abban változni, hogy hogyan reagál helyzetekre. Mert tényleg nehéz úgy elégedett párkapcsolatot kialakítani, hogy a másik viselkedésében csak a saját berögzült mintázataid visszatükröződését, vagy éppen azok torzképét látod.

Gondold végig, hogy képes vagy-e változni
Gondold végig, hogy képes vagy-e változniPeopleImages / Getty Images Hungary

Ha nem hiszed, hogy ebben lehetne változni, vagy aggódsz, hogy a párod képtelen lenne változni, akkor tegyél egy próbát. Sorolj fel magaddal vagy a pároddal kapcsolatban három olyan dolgot, amiben már másképp reagál, mint pár éve.

Még a legmakacsabb szokások rabjánál is fogsz találni néhányat – a saját életedben, magadat születésed óta ismerve, pedig több ezret. Az élet minden területén, főleg változások idején, rengeteget segíthetsz magadnak, ha erősíted a rugalmasságod. A kapcsolatodon pedig úgy segíthetsz, ha megkeresed a tipikus helyzeteket, jellemző viselkedési mintáidat, és első lépésként elgondolkodsz azon, hogy hogyan másképp lehetne reagálni. Na állj meg egy-két ötletnél, sorolj fel legalább hatot. Utána pedig válassz, hogy melyiket fogod legközelebb kipróbálni. Ezzel máris tettél egy lépést saját rugalmasságod felé.

Oszd meg másokkal is!
Mustra