Milyen egy szép vulva?

A plasztikai sebészet aranykorát éli, és bár a mellnagyobbítások számához képest még viszonylag ritkán kérik a páciensek, de egyre több az intimplasztika is. A leggyakoribb beavatkozás a kisajak-kisebbítés, aminek következtében a kisajkak egy részét eltávolítják.

Ahány ember, annyiféle nemi szerv. És bár színben, méretben és arányokban jelentős eltérések lehetnek, a különbségek ellenére a legtöbb esetben normálisnak mondható mindenkié. Ennek ellenére mégis egyre több nő fordul plasztikai sebészhez, hogy intimplasztikát csináltasson.

De milyen lesz az eredmény?

Mennyire elégedettek a nők, és mit szólnak hozzá a férfiak? Egy nemrég közzétett tanulmány ennek járt utána. A kutatásban 4513, 16 és 85 év közötti ember vett részt, közülük 2512 férfi. A megkérdezetteknek 16 vulvát ábrázoló fotót mutattak, majd arra kérték őket, hogy értékeljék a látottakat mind a személyes, mind pedig a társadalmi ideálok alapján. A résztvevők azonban nem voltak tisztában azzal, hogy az általuk értékelt 16 fotó valójában 8 női nemi szervet ábrázolt, a műtét előtti és műtét utáni állapotában.

Összességében, a műtét utáni képek több pozitív reakciót kaptak, mint a természetes szeméremajkak, ráadásul a megkérdezett nők szignifikánsan alacsonyabb értékelést adtak mind a műtét előtti, mind a műtét utáni képekre. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy sokszor épp a nők a saját testük legkeményebb kritikusai, aminek hátterében a gyakran irreális társadalmi elvárások húzódnak meg.

A kutatásból az is kiderül, hogy bár a pornónézési szokások nemenként eltérőek (a férfiak javára), a válaszokban nem mutatkozott meg ez a különbség. És bár a pornót – különösen a férfiorientált pornográfiát – korábban az esztétikai szempontokat az egyik legnagyobb mértékben befolyásoló tényezőként tartották számon, a mostani eredmények nem támasztják alá ezt az összefüggést. Ez összhangban áll egy másik felméréssel, miszerint a műtét felé hajló nők közül csak minden tizedik döntésre volt hatással a pornó. A kérdés tehát jóval összetettebbnek tűnik.

Fontos megjegyezni, hogy bár az eredmények nagy és változatos mintából kerülnek ki, mindig akadnak kivételek. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, milyen a természetes szeméremajkak megítélése a társadalom egészében, hogyan lehet ezen javítani, valamint hogy a szeméremajkak idealizált ábrázolása miként károsíthatja a nők énképét.

Oszd meg másokkal is!
Mustra