Kinek az orgazmusa élvezetesebb, a nőké vagy a férfiaké?

GettyImages-470137844

A másik nem szexuális öröme az egyik legnagyobb misztérium. Vajon nekik is ugyanolyan érzés az orgazmus, mint nekünk? Intenzívebb, vagy épp visszafogottabb élmény, mint amit mi megszoktunk? Netán a fizikai különbségek ellenére hajszálra ugyanolyan?

Saját szexualitásunk felfedezése során hamar a másik nem jellegzetességei iránt is érdeklődni kezdünk, és szeretnénk tudni, mennyire hasonlóan, vagy épp eltérő módon működünk, ha a szexről van szó. Az orgazmus kérdése az érdeklődés középpontjában áll: itt van ez a remek érzés, lehetséges egyáltalán, hogy a másiknak még ennél is jobb? Vagy épp ellenkezőleg: bár kellemes az is, amit ő érez, nyomában sincs az én örömömnek?

A kérdés  szinte egyidős az emberiséggel, nem véletlenül kapcsolódik hozzá ismert mitológiai történet is. A monda szerint a görög hiedelemvilág híres jósa, Teiresziász fiatal korában egyszer az erdőben sétált, amikor egy párzó kígyópárt látott, és (ne kérdezd, miért) rájuk vágott a botjával. Abban a pillanatban nővé vált, és így is élt hét esztendeig, míg egy másik kígyópárt látva ismét oda nem sózott és vissza nem változott. Theiresziász a köztes időben minden lehetséges szempontból megtapasztalta a női és férfilét közti különbséget. Ez épp kapóra jött Hérának és Zeusznak, akik azon civakodtak, melyik nemnek jut nagyobb öröm. Zeusz szerint a nőknek: ő – Ovidius tolmácsolásában – így nyilatkozott: „Nektek, nők, több gyönyörérzés jut szerelem közben mint juthat a férfiunépnek.”

Héra erre hevesen tagadott, de Teiresziász megerősítette Zeusz feltételezését. Sőt, állítása szerint a nők kilencszer nagyobb gyönyört élveznek, mint a férfiak. Héra mérgében megvakíttatta Teiresziászt, Zeusz viszont a jóslás képességével ruházta fel. 

De vajon tényleg igaza volt a jósnak? Valóban nagyobb a nők öröme, mint a férfiaké? Nem tudjuk, mindenesetre a feltételezés makacsul bevette magát a későbbi korok emberének fejébe is.  Kérdezősködés és találgatás helyett és után most azt mutatjuk, a tudomány mire jutott ezt a fontos kérdést vizsgálva.

Valld be! Ugye, hogy isteni jó neked!
Valld be! Ugye, hogy isteni jó neked!Fotó: gpointstudio / Getty Images Hungary

Mik a szempontok?

Ahhoz, hogy dönteni lehessen, először is azt érdemes tisztázni, mit tekintünk jobb orgazmusnak. Azt, ami tovább tart? Vagy azt, ha valaki egymás után többször is képes elélvezni? Esetleg az élmény intenzitása számít? Ha az orgazmus időtartamát nézzük, a nők mindenképpen előnyben vannak, mert míg – kutatások szerint – számukra körülbelül 20 másodpercig tart(hat) ez az intenzív szakasz, a férfiak esetében mindössze 3 és 10 másodperc közötti időtartamig.

De vajon annyira jó hosszabb ideig a csúcson lenni, ha egyébként meg ritkábban esik meg velünk? Ugyanis ha azt nézzük (megint csak kutatási adatokra támaszkodva), melyik nem jut gyakrabban orgazmushoz, a férfiak előnye behozhatatlannak tűnik. Statisztikai adatok szerint a férfiak ehhez a kellemes 3-10 másodperchez együttléteik 95 százalékában hozzájutnak, a nők öröme viszont csak az együttlétek 69 százalékában következik be. Ki jár jobban, akinek hosszabb ideig tart, vagy akinek rendszeres az orgazmusa?

És az intenzitás? Ha abból indulunk ki, hogy ízekre, illatokra, hangokra, simogatásra, csikizésre való érzékenységünk milyen széles skálán mozog, és mennyire nem köthető kizárólag nemünkhöz, valószínűsíthetjük, hogy az orgazmus keltette örömérzet mértéke sem valami olyasmi, amit objektíven lehetne mérni.

Milyen szempont van még?

Abban, hogy ki milyen gyakran jut orgazmushoz, nagy szerepe lehet annak is, hogy heteroszexuális vagy nem heteroszexuális kapcsolatban próbálkozik-e. Legalábbis ha nő az illető.

Míg a férfiak esetében ugyanis nincs szignifikáns különbség az orgazmusok számában attól függően, hogy meleg vagy heteró együttlétről van szó, a nőknél szinte drámai a különbség. Hogy a számok szigorú nyelvére fordítsuk a dolgot (és egy fiatal felnőtteket vizsgáló kutatásból induljunk ki): a leszbikus szexuális kapcsolatban szexelő nők összességében 12 százalékkal több orgazmusban részesülnek, mint azok, akik heteró kapcsolatban vannak. A leszbikus megkérdezettek 25 százaléka úgy nyilatkozott, hogy minden alkalommal orgazmusa van, több mint 75 százalékuk pedig úgy, hogy csaknem minden alkalommal része van az örömben. Ráadásul nemcsak az orgazmus gyakoriságában pipálták le azokat, akik heteró kapcsolatban igyekeztek a csúcsra jutni, de az együttlétek is jellemzően hosszabbak voltak. A kettő persze össze is függ egymással: a hosszabb szex, feltéve, hogy heteroszexuális együttlétben sem a reszelős rész időtartama nyúlik, szinte minden együttléttípusban a női orgazmus irányába hat. Épp ezért okozhat szignifikáns orgazmuskülönbséget az, hogy míg a heteró kapcsolatban 15 és 30 perc közötti az együttlétek terjedelme, leszbikus szex esetén 35 és 45 perc közötti.

Beszélnünk kell. Időre van szükségem.
Beszélnünk kell. Időre van szükségem.Fotó: oleg66 / Getty Images Hungary

Jó, oké, hogy hossz meg gyakoriság, de mi van az érzéssel?

Ezen a téren sajnos semmi különös, bármit is mond Teiresziász. Különböző vizsgálatok (többek között még a hatvanas években és a közelmúltban végzett kutatások) arra utalnak, hogy az örömérzeteben tapasztat különbségek nem nemspecifikusak, hanem sokkal inkább egyéni sajátosságok befolyásolják őket. Egy hatvanas évekbeli vizsgálatban például az orgazmushoz kapcsolódó izom-összehúzódások intenzitását mérték, és arra jutottak, hogy nincs kimutatható különbség a nők és a férfiak között ennek mértékében. Későbbi vizsgálatokból az is kiderült, hogy a két nem agya is nagyon hasonlóan működik orgazmus közben. Míg az izgalmi fázisban különböző agyterületek aktiválódnak a nők és a férfiak esetében, orgazmus során semmilyen eltérés nincs, és közös az is, hogy orgazmus után mindkét nem esetében prolaktin szabadul fel. 

A célzott vizsgálatok ráadásul egy sor korábban ténynek hitt hiedelmet is megcáfoltak. Nem igaz, hogy csak a nőknek lehet többszörös orgazmusuk: kutatások szerint erre a férfiak egy része is képes lehet, igaz, ilyenkor az orgazmus nem minden esetben jár ejakulációval. És megdőlt az is, hogy nedves álom csak a férfiakat lepi meg: a nők mintegy harmada találkozott már ezzel a jelenséggel. Sőt, a női test felépítésének jobb megismerésével az is kiderült, hogy nincs külön hüvelyi vagy csiklóorgazmus között (ez a feltételezés alapot adhatott arra, hogy a női örömre komplexebb, izgalmasabb és intenzívebb élményként gondoljunk). A női örömért ugyanis minden esetben a testbe a korábban hittnél hosszabban benyúló és az egész altesttelszoros kapcsolatban lévő csiklóa felelős.

Vagyis?

A nők és férfiak öröme, bár bizonyos szempontok mentén eltér, alapvetően nagyon hasonlít egymáshoz, és az emberek körében tapasztalható sokszínűség sokkal inkább kapcsolódik az egyén olyan jellemzőihez, mint a személyisége, a tapasztalatai, a testi adottságai, a neveltetése, a vallása, az aktuális hangulata és egészségi állapota.

Mindkét nemnek nagyon jó, és kellő figyelemmel még jobb lehet a szex és az orgazmus is. A férfiak örömérzetének és az együttlét nyújtásának nagyon jó módszerei az orgazmuskésleltető technikák, az elnyújtásból pedig a nő is profitál, hiszen nagyobb eséllyel jut a csúcsra. 

És te mit gondolsz? Kinek élvezetesebb az orgazmusa?

  • Férfi vagyok, és az én nőmnek van a legjobb orgazmusa. 1677
  • Akárkinek is, lényeg, hogy négy fal között történjen. 877
  • Férfi vagyok, és szerintem már rég egyenlőség van. 748
  • Nő vagyok, és szerintem döntetlen. 495
  • Nő vagyok, és nekünk. 415
  • Férfi vagyok, naná, hogy nekem van a legnagyobb orgazmusom. 262
  • Nő vagyok, és mi az az orgazmus? 134
Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.