Képzeld el az alábbi helyzetet: kedvenc netes szakácsod rizottóreceptjét olvasod, vagy épp vele szinkronban főzöl otthon. Minden utasítást pontosan betartasz, hiszen azt szeretnéd, hogy az étel a lehető legjobban sikerüljön. Egy ponton jön az utasítás: öntsd fel egy liter alaplével! Mi van akkor, ha – mit ad isten – a te konyhádban épp nincs egy csepp sem ebből az alapanyagból? Fogsz egy leveskockát és el van intézve?
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Sokak szerint ez teljesen rendben van, mások ugyanakkor úgy vélik, főbenjáró bűn leveskockával pótolni az alaplé fájó hiányát. Nem is olyan könnyű eldönteni, kinek van igaza. Anyáink és nagyanyáink számára (akiknek főzéssel kapcsolatos szakértelmét, ételeik utánozhatatlanságát senkinek nem jutna eszébe megkérdőjelezni) a leveskocka és a nagy menyiségben használt száraz ételízesítő a mindennapok része volt. Nemcsak a rohanós kedd esti bolognai ragujába ugrott be egy kocka vagy egy fél evőkanál ételízesítő, de még a ráérős hétvégi főzéseknél is rendszeresen a porondra léptek minden olyan pillanatban, amikor elvileg alaplevet kellene használni. Nemcsak a klopfolás osztja meg tehát a rendszeresen főzők-sütők egyébként is sokszínű táborát: egész sor olyan kérdés van, ami parázs vitát vált ki a legtöbb főzős közösségben és a leveskockakérdés épp ilyen.
Heti kérdésünk így szól: Leveskocka – okés, vagy vállalhatatlan kompromisszum?
Alaplé és leveskocka
A kérdés eldöntéséhez először az alapfogalmakat érdemes tisztázni: mire jó az alaplé és hogyan viszonyul mindehhez a leveskocka. Bár a minden ételt gazdagabbá tevő alaplé távolról nézve egy leszűrt húsleveshez hasonlít, mégsem teljesen ugyanaz a kettő. Az alaplé egyrészt nemcsak húsból, hússal készülhet: klasszakat lehet főzni csak zöldség, esetleg zöldség és hús vagy zöldség és csont segítségével, sőt, isteni lé lesz abból is, ha csontot épp csak egy kis sárga- és fehérrépával teszel oda. A másik különbség, hogy az alaplevet kicsit bővebb lével főzik és az ízek így nem annyira koncentráltak, mint egy jól sikerült, órákon át főtt vasárnapi húslevesben.
De akárhogy is, az a kis plusz zöldséges és vagy húsos íz, illetve húsos/csontos alaplé esetén a kifőtt zsiradék szuperül lekerekíti az ételek ízét, úgy, hogy közben megőrzi azok karakterét is – a legtöbbször ezzel a céllal adunk alaplevet az ételhez. A leveskockák – bár hasonló szerepet hivatottak betölteni, és ennek érdekében szintén jó adag ízt és némi zsiradékot tartalmaznak, szárításos eljárással készülnek és megközelítéstől függően vagy egy adag vízben feloldva kerülnek az ételbe, vagy egy eleve jó bő lére eresztett levesbe/raguba egyben ugranak be. De vajon miért váltjuk le az egyébként könnyen elkészíthető alaplevet egy kis bolti kockával?
Gyorsaság
Leveskockát a legtöbben azért használnak, mert gyors és kényelmes megoldás. Több liter lének megfelelő kocka elfér a szekrényben, bármikor elő lehet kapni és pillanatokon belül ott is az alaplé gyanánt felhasználható oldat, mondják. Azok viszont, akik szentségtörésnek tartják a kockázást, nem feltétlenül értenek egyet a gyorsasággal kapcsolatban. Tény, hogy hamarabb megy előkapni egy kockát, mint alaplevet nulláról összerakni, de ha előre gondolva heti szinten főzünk/megtartunk némi levet, semmivel sem bonyolultabb azt elővennünk a hűtőből/fagyasztóból, amikor szükségünk van rá.
„Általában eltölt valami kéjes elégedettség, amikor csak úgy előkapom a mélyhűtőből a SAJÁT alaplevemet, és pillanatok alatt dobok belőle össze egy levest vagy merem hozzá adagonként a rizottóhoz. Annyira menőnek érzem magam ilyenkor. Ilyen volt az is, amikor saját kovászból készítettünk csodás, lyukacsos, ropogós héjú kenyereket. Aztán jött egy húzósabb pár hét az életben, a kovász meghalt, a hipszter életérzésnek annyi lett. Ez van akkor is, amikor az alaplé elfogy. Márpedig gyakran elfogy, és nem, nincs időm, nincs energiám mindig újat csinálni. Nem, akkor sem, ha nincs vele sok dolog. Van, hogy a kevés idő is sok. Ilyenkor pedig tökéletes megoldás a leveskocka, bár megvan, hogy az íze más, hogy rendesen hígítani kell, mert az én ízlésemnek rettenetesen sós, és elmarad vele az egóm legyezgetése is. De hogy ciki-e, hogy nincs időm alaplevet főzni? Hát biztosan nem az” – mondja egy kollégánk.
A főzéssel meg nincs sok macera, teszik hozzá. Maradék húslevest fel lehet húzni kis vízzel és úgy eltenni, de a frissiben főzött lé felett sem kell görnyedni, kifőnek az ízek maguktól is, elég, ha jó hosszú időt engedünk nekik ehhez. Jó, persze lehet kicsit szofisztikáltabban is.
Árak
Ha egy leveskocka árát vetjük össze egy zöldséggel és hússal gazdagon odatett, félliternyi alaplé főzési költségével, könnyen lehet, hogy a kocka jön ki olcsóbban, mondják azok, akik számára jó kompromisszum és egyben spórolási lehetőség is az ízbomba. Az ellenzők ugyanakkor ezen a ponton is elismétlik, hogy egy jó alaplét nem húslevesként kell elképzelni, sőt, kiváló maradékmentő étel is lehet, ha ahhoz például zöldségek lecsutakolt héját, fel nem használt húsrészeket, nyesedéket, csontot használunk fel. Ennél olcsóbb pedig tényleg nem nagyon van, mondják ők. Való igaz, hogy az alaplé ezekből a tulajdonképpen konyhai hulladéknak tekinthető dolgokból is elkészíthető, és így egészen biztosan verhetetlenül olcsón előállítható. Ráadásul elkészítésével nemcsak a konyhai alapanyagok felhasználási hatékonyságát maxolhatjuk ki, de megspórolunk némi teljesen felesleges csomagolóanyagot is, teszik hozzá.
„Nem arról van szó, hogy engem nem ért el a gasztroforradalomnak legalább a híre, és ne tudnám, hogy nagyon nem ildomos leveskockát használni, meg olyan benkelacibácsis meg igénytelen és hasonlók – mindezt tudom, mégis mindig nagyon figyelek rá, hogy legyen otthon belőle, mert az kell. Amikor kicsi voltam, akkor a nagymamámnál volt mindig »nagymamaleves« (azt mondta, hogy nincs neve, mi így hívtuk), és mint kiderült számomra később, ez nem volt más, mint rántott leves galuskával, amibe tett leveskockát is (pontosabban vegetát – na, azt soha nem használok, azért annál finomabb dolog szerintem a kocka), és ez nekem olyan íz, amit egyszerűen nagyon szeretek, az én első számú comfort foodom. Szóval az van, hogy én bizony sokat használom, elsősorban krémlevesekhez, rizottóhoz, és bevallom, hogy amikor »alaplé« kell valamihez, akkor szinte mindig előkerül a kocka, hiszen gyors és egyszerű. És most jöhet a megkövezés... bár akik a főztömet eszik, azoktól eddig nem érkezett még panasz” – mondja egy kollégánk.
Szeretem tudni, mi van benne
A leveskocka ellenzői gyakran hozzák fel, hogy míg az otthon készült alaplé csak természetes anyagokból készül, a leveskockák ízfokozókat, tartósítószereket és indokolatlanul sok sót tartalmaznak. Az egyszer biztos, hogy arról, amit otthon készítünk, pontosan tudjuk, milyen anyagokból áll, és mivel a levet a hűtőben vagy akár a mélyhűtőben tároljuk felhasználásig, semmilyen tartósítószerre nincs szükségünk. Ez valószínűleg nem mondható el az akár évekig is eltartható kockákról. Igen, vannak ilyenek is, mondják a kockapártiak, de kiemelik azt is, hogy a piacon egyre több a kifejezetten egészségbarát, tartósítószer- és adalékmentes, alacsonyabb sótartalmú kocka, sőt megjelentek a még életszerűbbnek tűnő zselészerű sűrítmények.
„Nem vagyok egy konyha gyöngye, és a csirkealaplevet csak látásból ismerem, miután már vagy jó hét éve nem volt hozzá egyáltalán szerencsém. Szóval nálam csak a zöldségkocka játszik, amit amúgy szívesen használok (mert még sosem készítettem zöldségalaplevet, mivel a zöldségleves... hát az zöldségleves, nem alaplé, de mindig tartósítószermenteset veszek, amiről úgy gondolom, hogy nem para. Általában krémlevesekhez használom vagy olyan ételekhez (mondjuk vega ragukhoz), amikhez a recept szerint ildomos ilyesmit adni” – teszi hozzá egyik kollégánk.
Íz
És mi van az ízzel? Legyen bármilyen korszerű és adalékszegény a bolti kocka, sokan vannak, akik úgy gondolják, sosem lesz olyan jó, mint az otthon készült lé. Utóbbi ugyanis visszafogott, harmonikus és lágy ízű (de előzetesen lepirítva a hozzávalókat, akár különleges, karamelles zamatú), míg a leveskockából készült léről sokaknak a menzai egyenkonyhák ételízesítő szagú világa ugrik be. Mondjuk én – legyek bármekkora alapléfan – azt is szeretem.
És te mit gondolsz?
