Julian Rotter pszichológus a kontroll helyének nevezte el azt a meglehetősen stabil személyiségmintázatot, amiben megmutatkozik, milyen feltételezéseink vannak az életünk befolyásolását illetően. Akik úgy vélik, hogy a tetteik révén valószínűleg elérik azt, amire vágynak (például szorgalmas tanulással, gyakorlással átmennek a vizsgán), vagyis hogy az események csakis tőlük maguktól függenek, azoknak belső kontrolljuk van. Velük szemben azok, akik azt gondolják, hogy az események rajtuk kívül álló tényezőkön múlnak, külső kontrollal rendelkeznek. A kontroll helye azonban nem bináris változó, soha nincs százszázalékos belső vagy százszázalékos külső kontrollunk, inkább egyik vagy másik felé húzunk, és ez az életünk során a tapasztalatainktól függően változhat.
A kontroll helye és a felelősségérzet
Számos kutatás kimutatta, hogy a belső kontroll több felelősségérzéssel ruházza fel az embert, és nagyobb önbecsüléshez vezet, mint a külső kontroll. Ha a belső kontrollhoz vonzódunk, sikereinket a saját kompetenciánknak tulajdonítjuk, aminek jó önbecsülés lesz az eredménye. Ezzel szemben minél inkább a külső kontrollhoz vonzódunk, annál jobban tulajdonítjuk győzelmeinket külső tényezőknek, és így kisebb lesz a személyes elégedettségünk is. És hogy mi történik egy-egy kudarc esetén? „Legközelebb majd többet gyakorlok, és sikerülni fog” – így gondolkodnak a belső kontrollhelyesek, míg a külső kontrollhelyesek hajlanak arra, hogy kudarcukat olyan tényezőknek tulajdonítsák, amelyeket nem tudnak és soha nem is fognak tudni kontrollálni.
Ugyanakkor az is negatív következményekkel járhat, ha túlságosan a belső kontroll felé húzunk – figyelmeztet Albert Moukheiber, a kognitív idegtudományok doktora Az elme trükkjei című könyvében. Mint írja: „olyan eseményeknél, amelyek nem tőlünk függenek (vagy legalábbis nem kizárólag tőlünk), mint például egy gazdasági okokból történt elbocsátás, magunkévá tesszük a kudarcot, és úgy reagálunk, mintha ez a saját hibánkból történt volna, ami szorongásos, sőt depressziós tünetekhez vezethet. Viszont ha valaki a külső kontrollhoz vonzódik, az nagyobb mértékben fogja relativizálni az ilyen helyzetet, és könnyebben túljut az elbocsátás okozta sokkon.” Ezek alapján adja magát a következő kérdés:
Milyen hatása van a kontroll helyének az egészségünkre?
A kontrollhely típusa igen sokféle egészségi állapottal összefüggést mutat. Amellett, hogy a belső kontrollosok nagyobb valószínűséggel kapcsolják be a biztonsági övüket, mozognak rendszeresen és figyelnek oda az étrendjükre, még az immunrendszerük is jobb állapotban van, és sokkal ellenállóbbak a stresszel szemben, ezért ritkábban betegszenek meg, és gyorsabban felépülnek egy-egy betegségből. Ráadásul a belső kontroll erőteljes érzete képes feloldani a társadalmi osztály és az egészségi állapot közötti összefüggést is: azok az alacsony jövedelműek, akik erős belső kontrollhellyel rendelkeznek, ugyanolyan egészségesek, mint a magasabb jövedelműek. És ez még nem minden.
1986-ban, egy connecticuti idősek otthonában érdekes vizsgálatot végeztek. Az egyik szárnyban lakó időseknek felajánlottak egy csomó hétköznapi döntési lehetőséget. Eldönthették például, mikor szeretnének filmeket nézni, hogyan szeretnék a szobájukban elrendezni a bútorokat, akarnak-e szobanövényeket (ha igen, ezekről nekik kellett gondoskodniuk). Ezzel a gondozók azt kommunikálták a bentlakók felé, hogy felelősséget adnak nekik a saját életük felett, de azt is jelezték, hogy szívesen segítenek, ha szükség van rá, például a bútorok tologatásában. A másik szárnyban lakók, akiknek az egészségi állapota az első csoport tagjaival azonos szinten volt, kontrollcsoportként vettek részt a vizsgálatban. Róluk a személyzet teljes mértékben gondoskodott, locsolta a virágaikat, meghatározott időben vitték őket filmet nézni, és adminisztratív döntés eredményeként rendezték be a szobájukat.
18 hónap elteltével az önállóbb csoport tagjai aktívabbak, éberebbek és boldogabbak voltak, mint a kontrollcsoport tagjai, sőt a belső kontroll lehetősége még az élettartamukat is megnyújtotta. A vizsgálat végére a kontrollcsoportban 67 százalékkal magasabb volt a halálozási arány, mint a kísérleti csoportban, melynek tagjai nagyobb felelősséget és döntési szabadságot kaptak az életük felett.
És hogy milyen szerepet tölt be a kontrollhely típusa a krónikus és gyógyíthatatlan betegek állapotának alakulásában? Az a daganatos betegséggel küzdő ember, aki úgy érzi, felelős az állapotáért, másként fog reagálni a diagnózisra és a kezelésre, mint az, aki úgy vélekedik, hogy a betegségét a balszerencse okozta. Egy belső kontrollhelyes beteg valószínűleg több energiát fog a gyógyulásába fektetni, tudatosabb lesz a gyógyszerei bevételében, mint egy olyan beteg, aki azt hiszi, hogy bármit tesz is, minden előre meg van írva. A külső kontrollhelyes ember sokkal passzívabb és fatalistább, „minek harcoljak, úgysem tőlem függ” attitűddel, tanult tehetetlenséggel fordul a betegsége felé.
Hozott vagy tanult dologról van szó?
A személyiségfejlődésre fókuszáló kutatások szerint bár velünk született hajlamunk van a külső vagy belső kontrollosságra, abban, hogy végül milyen kontrollhely lesz jellemző ránk, a tapasztalataink is nagy szerepet játszanak. Akik rendszeresen kudarcot vallanak, amikor megpróbálnak elmenekülni egy fenyegető helyzetből, előbb-utóbb feladják a küzdelmet.
Az úgynevezett tanult tehetetlenséget alátámasztó bizonyítékok eredetileg Martin Seligman és munkatársai kutyás kísérleteiből származnak, melyeket később Donald Hiroto és Seligman emberek bevonásával reprodukált. A résztvevők egy zajos szobába kerültek, de egyszerre mindig csak egy ember tartózkodott odabent. A kontrollcsoport tagjai megtalálták a módját, hogy kikapcsolják a zajt, míg a kísérleti alanyok esetében nem működött a kapcsoló. Amikor aztán át kellett menniük egy másik szobába, ahol szintén idegesítően hangos zaj fogadta őket, azok, akik előzőleg sikeresen megszüntették a hangforrást, ezúttal is gyorsan megtalálták a megoldást, ám akiknek korábban ez nem sikerült, még csak meg sem próbáltak lehetőséget találni a stresszor megszüntetésére: mind elsajátították a tanult tehetetlenséget, azaz megadták magukat a sorsuknak.
A kultúra hatása
A Tufts Egyetem kutatói érdekes különbségre bukkantak a nyugati és a keleti kultúrák között a kontrollérzet tekintetében:
- A nyugati világban jellemző elsődleges kontroll azt a fajta kontrollt jelenti, amit a fentiekben is részleteztünk, vagyis hogy a külső események irányítása érdekében cselekszik az ember.
- A keleti kultúrákban ezzel szemben az eseményekre adott reakciók kontrollálásán van a hangsúly, ezt nevezik másodlagos kontrollnak. Japánban például, ami hagyományosan egy kollektivista kultúra, a gyermeknevelés során a másodlagos kontroll felé terelik a kicsiket: a gyerekek megtanulják a reakcióikat úgy a helyzethez igazítani, hogy azzal fenn tudják tartani a társadalmi harmóniát. Ez éles ellentétben áll az individualista kultúrák gyakorlatával, ahol a cél magának a helyzetnek a kontrollálása.
Kutatások szerint mindkét stratégia jól működik a saját kultúrájának a kontextusában, ha pedig az elsődleges kontroll nem sikerül vagy nem lehetséges az egyénnek, a másodlagos kontrollnak is egészségjavító hatása lehet.
A szakemberek ugyanennek a tanult tehetetlenségnek a tüneteit látják a legkülönbözőbb embercsoportoknál, például az abúzust elszenvedőknél, a családon belüli erőszak áldozatainál vagy a hadifoglyoknál. Azért vannak kevésbé lehangoló vizsgálatok is arra vonatkozóan, hogy a kontrollérzet mértéke bizonyos fokig tanult dolog: egy 2007-ben megjelent tanulmányból például kiderül, hogy a tűzoltók és azok a 9/11 utáni mentésben részt vevő emberek, akiket kiképeztek az ilyesfajta katasztrófákkal való megküzdésre, ritkábban szenvedtek poszttraumás stressztől az elkövetkező években. Az idősek otthonában tapasztaltakat pedig azok a jóval frissebb kutatási eredmények is alátámasztják, melyek szerint a legkülönbözőbb hivatások képviselői nagyobb jóllétről számoltak be, amikor lehetőséget kaptak a környezetük és a munkakörülmények valamilyen szintű kontrolljára.
Nyugi, ura vagyok a helyzetnek! Vagy mégsem?
Moukheiber szerint viszont ha túlzott mértékben a belső kontroll felé hajlunk, akkor az az irányítás, az ellenőrzés illúziójához vezet, ami pedig a mentális egészségünkre nézve súlyos következményekkel járhat.
A cikk az ajánló után folytatódik
Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés
„Aki azt gondolja, hogy mindent az ellenőrzése alatt tarthat, hajlamos lesz arra, hogy olyan hibáért kárhoztassa magát, amelyet közvetlenül nem is követett el, és a többiekkel is ugyanolyan könyörtelen lesz, mert azt gondolja, hogy ők is képesek ugyanarra az abszolút kontrollra. Nem ok nélkül használjuk az ilyen személyekkel kapcsolatban gyakran az angol kifejezést: control freak, azaz irányításmániás” – írja a pszichológus Az elme trükkjeiben.
Nem meglepő módon azok, akiknek túlzott a belső kontrolljuk, nagyon gyakran perfekcionisták a szó rossz értelmében, és ettől könnyebben esnek a bináris gondolkodás csapdájába, vagyis abba, hogy egy helyzetet fekete-fehérre egyszerűsítsenek, miközben a világ összetett, gyakrabban szürke, mint fekete-fehér.
A bináris gondolkodás olyan, mint egy kapcsoló, amelyet csak be és ki lehet kapcsolni, miközben az objektív gondolkodásnak úgy kellene működnie, mint egy fényerő-szabályozónak.
„Az irányításmániás személy azt gondolja, hogy ami nem teljesen tökéletes, az semmit sem ér, azt el kell dobni. Elveszíti a kritikai gondolkodáshoz szükséges árnyalási képességét, és a mentális merevség állapotába jut. Ez gyakran arroganciának látszik, és emiatt a túlzottan belső kontrollú emberek is azon fáradoznak, hogy társadalmi kapcsolataik egészségesek és nyíltak legyenek” – magyarázza a szakember, aki szerint a túlzott belső kontrollnak egy másik veszélye „a megmentő szindrómája”, vagyis az, hogy az illető mindenkinek meg akarja oldani a problémáját, ez a viselkedés pedig csak látszólagos segítségnyújtás, valójában az irányításról szól, ami emberi kapcsolatokat tehet tönkre.
Önmagában tehát nincs jó vagy rossz kontrollhely, az a fontos, hogy ne húzzunk sem az egyik, sem pedig a másik felé. Az egyensúly megtalálásának egyetlen útja pedig az, ha a lehető legalaposabban elemezzük a helyzeteket, és meghatározzuk, hogy a dolgok milyen mértékben függenek vagy nem függenek tőlünk.
