Miért ilyen sok a passzív-agresszív viselkedésű ember?

GettyImages-483080739

Figyelmen kívül hagyás, szeretetmegvonás, elejtett megjegyzések. Semmi látványos bántás, amire könnyű volna rámutatni, mégis nagyon rosszul érzed magad a viselkedésétől. Az udvarias máz mögött rejtett indulatok forrnak, amelyek időnként kitörnek, és rád irányulnak. Hogyan lehet felismerni a passzív-agresszív magatartást, és mit lehet tenni ellene? Legújabb sorozatunk ötödik részében összegyűjtöttük, mit érdemes tudnod a reakcióképzésről.

Ha az egónk tökéletesen végezné a dolgát, soha nem élnénk át szorongást. Ugyanis ez a személyiségrész hivatott arra, hogy fenntartsa az egyensúlyt az ösztönénünk szükségletei, a felettes énünk morális utasításai és a valóság korlátozó erői között. De sajnos nincs olyan egó, amely hibátlanul működne, így szinte valamennyien szorongunk – ki gyakrabban, ki ritkábban. A szorongás csökkentésére az énünk két dolgot tehet: vagy növeli a problémamegoldó erőfeszítéseinket (amennyiben a külvilágból érkező fenyegetésről van szó), vagy pedig a valóság torzításával megakadályozza, hogy egyáltalán érzékeljük a szorongást. Ez utóbbi célból pedig tudattalan lelki manőverek kisebb garmadája áll a rendelkezésünkre. Új pszichológiai sorozatunkban ezeket az elhárító mechanizmusokat mutatjuk be.

A szélsőséges viselkedés mindig gyanús

Elfogadhatatlan impulzusaink kifejeződését úgy is megakadályozhatjuk, ha a viselkedésünkkel éppen az ellenkezőjét hangsúlyozzuk. Ezt az elhárító mechanizmust nevezi a pszichoanalitikus szakirodalom reakcióképzésnek. A reakcióképzésre elsősorban a cselekvés intenzitása alapján következtethetünk. Például ha valaki lépten-nyomon azzal dicsekszik, hogy mekkora macsó, és mennyi nővel lefeküdt már, akkor előfordulhat, hogy bizonytalanságai vannak a saját szexuális megfelelőségével kapcsolatban. Az is gyakran megfigyelhető továbbá, hogy az elnyomott késztetés halvány nyomai felfedezhetők a cselekvésben. Például amikor az illető látszólag nyugodtan és bűbájosan viselkedik, de váratlanul beszúr a mondandójába egy-egy poénosnak szánt, de kifejezetten sértő megjegyzést.

Példák reakcióképzésre

Kisgyerekek viselkedésében még szembeszökőbben jelenik meg a reakcióképzés. Tegyük fel, hogy a gyerkőcnek kistestvére született, akivel szemben – természetes módon – sok ellenséges érzése van, pláne eleinte, a trónfosztás megélésekor. De mivel azt tanulta meg, hogy a tesóját szeretni kell, ezért próbál ehhez az elváráshoz igazodni. Ezek a vegyes érzések leképeződnek a tetteiben: például úgy ölelgeti, hogy majdnem megfojtja, vagy úgy eteti, hogy kis híján lenyomja a torkán a kanalat. A reakcióképzés egyik, mindenki számára ismert ősjelenete szintén az óvodás, kisiskolás korhoz kapcsolódik, amikor a gyerekek sokszor azt piszkálják a legjobban, aki valójában tetszik nekik.

Hasonló mechanizmus a meg nem történtté tevés

Mindenkivel megesik, hogy időnként olyat tesz, amit megbán, és szeretné azon nyomban helyrehozni, visszacsinálni, meg nem történtté tenni. Ilyen kompenzatórikus viselkedés például, amikor a szülő, aki elhanyagolja a gyerekeit, olykor kampányszerűen elkényezteti őket. Vagy a házastárs, aki a párja felé hajít egy tányért, majd összevissza csókolgatja. Ha kicsit kitágítjuk a kört, akkor idetartozhat mindenféle vezeklés is. A meg nem történtté tevés vágya az obszesszív-kompulzív zavarokra is jellemző: a személy sok esetben a kontrollálhatatlanul betolakodó kényszergondolatait (katasztrófáról, gyilkosságról, vérfertőzésről) igyekszik különböző rituálékkal (takarítással, számolással, imádkozással) semlegesíteni. 

Az agresszió utat talál magának

Emlékszel Az emoji-film című meséből Mosolygóra, a szövegközpont vezetőjére, aki a legszélesebb vigyor, és a legmézesmázosabb hanghordozás mellett adta ki a parancsokat a szereplők elfogatására és likvidálására? Valami ilyesmi élményünk lehet azokkal az emberekkel is, akiknek a viselkedése passzív-agresszív, azaz látszólag kedvesek, nyugodtak, udvariasak, mégis egy csomó sértő dolgot tesznek. Neel Burton pszichiáter szerint ez azért van, mert – noha igyekeznek elfojtani őket és az ellenkezőjét hangsúlyozni –, az agresszív tendenciáik időről időre felütik a fejüket a túláradó modorosság mögött. A hirtelen negatív megjegyzések, a szeretetmegvonás, a másik ignorálása (különösen társaságban), a késések, az ígéretek be nem tartása mind olyan cselekvések lehetnek, amelyek indirekt módon ellenségességről árulkodnak. 

Pillanatok alatt szúróssá válhat
Pillanatok alatt szúróssá válhatRichard Drury / Getty Images Hungary

A leggyakoribb okok

E. B. Johnson, a Medium egyik szerzője pár hónapja megjelent cikkében 5 fő okot különböztet meg, amiért a passzív-agresszív viselkedés kialakulhat. Az egyik, hogy a passzív-agresszív emberek általában konfliktuskerülők, nem mernek, vagy nem tudnak nyíltan konfrontálódni. Talán a következményektől tartanak, talán nem volt lehetőségük megtanulni, hogy egy vita konstruktív is lehet. Általában az érzelmeik kifejezésében sem jeleskednek, a haragjuk felvállalása nehézséget okoz számukra, így az inkább burkoltabb módokon jelenik meg a társas interakciókban. A passzív-agresszív magatartás szólhat az elköteleződés hiányáról is. Ha valaki (már) nem olyan involvált egy kapcsolatban, nem tesz bele annyit, viszont ezt nem kommunikálja átláthatóan a partnerének, akkor a feledékenységével, az iránta tanúsított figyelem és törődés csökkent mértékével sorozatosan megbánthatja a másikat. 

Előfordulhat az is, hogy előítéletek állnak a háttérben. Lehet, hogy különösebb szándék sem társul a cselekvésekhez, ám ettől még kirekesztő a hatásuk. Ha például egy üzleti megbeszélésen kevesebb teret kapnak, vagy éppen titkárnőszerepbe kerülnek a nők, az a szexizmusra vezethető vissza. Ebben az esetben érdemes beszélni a kialakult helyzetről: a tudatosság fokozódásával a férfiak sokat tehetnek azért, hogy az előjogaikról lemondva egyenlősítsék ezeket a szituációkat. Végezetül pedig megeshet, hogy a passzív-agresszív viselkedés valóban az egocentrizmus talaján jön létre, amelynek során az illető kevéssé képes mások szempontjait, szükségleteit, érzéseit figyelembe venni. 

Húzd meg a határaidat!
Húzd meg a határaidat!Jonathan Knowles / Getty Images Hungary

Mit lehet tenni? 

Amikor az embereket szembesítik a passzív-agresszív viselkedésükkel, sokan tagadnak, bagatellizálnak, védekező üzemmódba kapcsolnak. Ha ezek a reakciók beindulnak, és megteheted, hogy nagyobb távolságot tarts a személytől, akkor érdemes ezt meglépni. Másokat nem igazán tudunk megváltoztatni, de arról mindig dönthetünk, hogy tartunk-e, és ha igen, mennyire közeli kapcsolatot velük. Persze megeshet, hogy kénytelen vagy nap mint nap találkozni az illetővel, például a munkahelyeden. Ebben az esetben arra érdemes odafigyelned, hogy meg tudd húzni a határaidat, minimálisra tudd csavarni az érzelmi válaszaidat, és maximálisra a kritikus gondolkodásodat. Engedd el azt az elképzelést, hogy mindenkinek kedvelnie kell, vagy hogy személyesen neked szól a másik viselkedése. Az, hogy ilyen működésmóddal létezik a világban, sajnos róla árul el valamit, neki van dolga vele. Te a saját mentális egészségedet priorizáld, és olyan emberekkel vedd körül magad, akikkel biztonságban vagy, és akik pozitív érzésekkel töltenek fel.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Érdekelnek más elhárító mechanizmusok?

Amikor két ember kapcsolódik egymáshoz, gyakran nehéz eldönteni, hogy lélektani értelemben hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik személy. Mindenkinek lehetnek például olyan félelmei és vágyai, amelyeket annyira mélyre temet magában, hogy csak a másiknak tulajdonítva képes szembenézni velük. Meg tudunk ismerni bárkit is önnön valójában, vagy folyton csak a saját belső képeinket vetítjük ki a környezetünkben élőkre? Sorozatunk negyedik részében a projekciókról olvashatsz.

Oszd meg másokkal is!
Mustra