Amit a piának köszönhetsz: zsírmáj, májzsugor és társai

A rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás a test szinte minden szervét károsítja, de a legártalmasabb hatással a májra van, melynek feladata a méreganyagok kiszűrése a vérből. Az alkohol okozta májbetegség gyakori haláloknak számít, ezért érdemes minél többet tudni róla.

A Medium Ask a Nurse szerzője, Gillian May húsz évig dolgozott kórházi nővérként. Saját édesapja is az alkoholizmus okozta májbetegségnek esett áldozatul, ezért különösen közelről érinti a téma. Írásában összeszedte, mit érdemes tudni a túlzásba vitt italozás romboló hatásáról, és mire érdemes odafigyelni, hogy megelőzhessük a problémát.

A tagadás betegsége

A májbetegségek kialakulásának legalább száz különböző oka lehet – magyarázza May. Az alkoholizmus csak egy ezek közül, azonban napjainkban olyan mértékű problémának számít, hogy bőven vezető helyen áll a listán. Az alkoholisták többsége tagadja a szenvedélybetegségét, ezért nem kér időben orvosi segítséget, gyakran már előrehaladott állapotban diagnosztizálják náluk a májkárosodást. Sokan pedig abba a hibába esnek, hogy bár a kezelés idejére félreteszik a poharat, később újra inni kezdenek.

A máj rendkívül szívós szerv, mondhatni az emberi test nagy túlélője. Hihetetlen regenerációs képességekkel rendelkezik, és nagy megterheléseket is képes átvészelni. Sokan azonban éppen emiatt esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, a májuk minden kibír, ezért mindegy, mennyit isznak. Az alkoholos májbetegség oka gyakran éppen ez a felelőtlen magatartás.

A betegség legjobb kezelési módja az életmódváltás. Az italozás elhagyásával korai stádiumban teljes mértékben visszafordítható a károsodás, de előrehaladott állapotban is javítja a páciens túlélési esélyeit és életszínvonalát. Súlyosabb esetben gyógyszeres kezelés szükséges, végső stádiumban, menthetetlen károsodás esetén pedig a szervátültetés az egyetlen megoldás.

A máj nagy ellensége az ital
A máj nagy ellensége az italsolar22 / Getty Images Hungary

Mik a májbetegség tünetei?

Korai stádiumában a májbetegség jelei gyakran enyhék, nem jellegzetesek, ezért a páciensek sokszor észre sem veszik a problémát. A kezdeti tünetek lehetnek hányás, hasmenés, fejfájás, hasi fájdalom, étvágytalanság, gyengeség, fáradékonyság. Ez így akár egy kiadós másnaposságnak is tűnhet, azonban nem jó ennyivel letudni a problémát, érdemes elmenni egy orvosi kivizsgálásra. A májenzimek abnormálisan magas szintje minden esetben a májbetegség jele, de itt is becsapósak lehetnek az eredmények. A máj kivételes regenerálódó képességének hála ugyanis az enzimek szintje a tünetek elmúltával, csökkenésével képes visszaállni a normális szintre. Azt hiszed, minden rendben van, miközben valójában már elindult a máj károsodása.

A zsírmáj és a májzsugor

Az alkoholos májkárosodás leggyakoribb, főleg a kezdeti szakaszban előforduló fajtája a zsírmáj (szteatózis), mely ritkán okoz aggasztóbb tüneteket. A májsejteken belül zsírok halmozódnak fel, melyekből cseppek képződnek – ezek a laborképeken is jól láthatók, olyan, mintha lyukas lenne a sejt. A cseppek akár az egész sejtet elfoglalhatják. Szerencsére a máj kiváló sejtregenerációs képességének hála a károsodott, elpusztult sejtek helyén képesek újak képződni, ezért az italozás elhagyása ebben a stádiumban még teljes mértékben képes megmenti a szervet a károsodástól.

Azonban a máj sem képes mindent túlélni. Idővel – ha nem marad abba a rendszeres alkoholfogyasztás – a zsírcseppek hegekké alakulnak, és májzsugor (cirrózis) lép fel. A májszövetet fokozatosan váltja fel a hegszövet, ami ellen a sejtek próbálnak harcolni, próbálják regenerálni a szövetet, de ez a munka egyre hiábavalóbb. A hegek terjedésével a májműködés fokozatosan romlik, legvégső stádiumában megszűnik, és májelégtelenség lép fel. Ez az az eset, amikor már csak a májátültetés segíthet.

Fontos észben tartani, hogy a máj teljes újjáépüléséhez hosszú idő szükséges, olykor akár egy évig is eltarthat, mire regenerálja magát a szerv. Ez nagyon bonyolult folyamat, és egyes részletei máig homályosak a tudomány számára. A folyamat függ az adott személytől és kórképétől is, az viszont biztos, hogy a regenerálódást komolyan akadályozza, ha a páciens újra inni kezd, egészségtelenül táplálkozik, túl nagy mennyiségben fogyaszt egyes gyógyszereket. Mint már említettük, a vizsgálati eredmények olykor csalókák lehetnek: előfordulhat, hogy úgy tűnik, teljesen rendben van a májad, miközben még mindig fennállnak a problémák.

Nehéz szabadulni az ital rabságából
Nehéz szabadulni az ital rabságábólZzzVuk / Getty Images Hungary

Mit tehetsz?

Fontos, hogy időben orvoshoz fordulj a problémával, és az is, hogy az orvosod pontosan ismerje a kórképet. Ha gondjaid vannak az itallal, őszintén számolj be neki, mennyit és milyen gyakran iszol. Csak akkor tudja szakszerűen kezelni a betegséget, ha pontosan ismeri a helyzetet. Az is nagyon fontos, hogy még időben felismerd a tüneteket. A felsoroltak mellett számos más tünet is jelezheti, ha károsodott a májad.

Rendszeres alkoholfogyasztóknál a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása is jelezheti a májbetegséget. Hasonlóképpen az emésztésre is káros a májbetegség. Az elhízás, a hormon- és koleszterinproblémák, a magas vérnyomás, az inzulinrezisztencia is gyakran kapcsolatban áll az alkoholizmussal és a májproblémákkal. A máj károsodása a gyógyulási folyamatot is hátráltatja – árulkodó lehet, ha nem gyógyulsz fel olyan gyorsan egy megfázásból vagy vírusfertőzésből, mint korábban.

A vörös, kipirult arc és az apró erek megjelenése az arcon szintén májgondokra utalhat. A túlzott italozás gyulladások kialakulását is okozhatja, ezért felduzzadt arc és has is lehetnek a tünetek között, de idegi fájdalom, például kézremegés is felléphet. Előfordulhat, hogy máshogy reagálsz bizonyos ételekre, italokra, gyógyszerekre – ez azt jelzi, hogy a májad már nem képes olyan mértékben kiszűrni a toxikus anyagokat a véredből, mint régebben. Súlyos májbetegség esetén tudatvesztés, tudatzavar is felléphet.

A legfontosabb, hogy tájékozódj, tisztában legyél a tünetekkel, és időben felismerd őket. A megoldás kulcsa – főként kezdeti stádiumban – a te kezedben van. Ha le tudod tenni a poharat – ehhez ha szükséges, kérj szakmai segítséget pszichológustól, addiktológustól –, megmentheted az egészségedet.

Oszd meg másokkal is!
Mustra