A rákos megbetegedések 8 figyelmeztető jele

Magyarországon 2018-ban összesen 33 250 fő halt meg daganatos megbetegedések következtében (bőrdaganatok nélkül), így a kedvező trendek ellenére is még mindig minden 4. magyar ember daganatos megbetegedésekben hal meg.

A rákellenes világnapot (World Cancer Day) immár 20 éve február 4-én tartják. Az idei év a cselekvés éve, az év mottója pedig: „Ez vagyok, és ezt teszem” (I am and I will). Ezért e szlogen jegyében indít kampányt az idén 30 éves Magyar Rákellenes Liga is, a megelőzés fontosságát és a rákbetegek megsegítését középpontba állítva. A világnapi esemény magyarországi fővédnöke prof. dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

A World Cancer Research Fund legfrissebb – a 2018-as évre vonatkozó – adatai szerint a világon összesen mintegy 18 millió újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedés történt, ebből 9,5 millió férfinál és mintegy 8,5 millió nőnél alakult ki a betegség. (Az adatok nem tartalmazzák a nem melanóma típusú bőrdaganatokat).

Még mindig az egyik vezető halálozási ok

A nők esetében a mellrák önmagában több mint az esetek egynegyedéért (25,4 százalék) felelős, a három leggyakoribb daganat – mell, vastagbél, tüdő – pedig az összes eset majd felét (43,9 százalék) adja ki. A férfiak körében leggyakoribb daganattípus a tüdő, önmagában 15,5 százalékáért, a három leggyakoribb daganat – a tüdő, a prosztata és a vastagbél – pedig az összes daganatos megbetegedés 44,4 százalékáért volt felelős. Magyarországra rátérve elmondható, hogy bár a KSH adatai szerint 2009–2016 között a daganatos megbetegedések száma 72 ezerről 89 ezerre emelkedett (2016-ban: összesen 89 188 – az adatok nem tartalmazzák a bőrdaganatokat), mindeközben a halálozás érdemben nem változott, nagyjából évi 33 ezer fő (2009: 33 174 fő; 2018: 33 250 fő) körül alakul.

Ezzel párhuzamosan az adott évben Magyarországon meghaltak körében a daganatos halálokok részesedése 2014-ig töretlenül nőtt, azonban a trend megfordult, és jelenleg az összhalálozásban csökken a daganatos betegségek okozta halálozás aránya. Látható tehát, hogy bár az újonnan diagnosztizált megbetegedések száma folyamatosan emelkedik, a halálozás nem, tehát a már diagnosztizált eseteket illetően az egészségügy teszi a dolgát.

Nem így az érintettek, mivel a rákbetegségek egyharmada korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és szűrővizsgálatokon való részvétellel megelőzhető lenne. Arról nem is szólva, hogy kialakulásuk kockázatát tekintve, a friss kutatási adatok szerint a genetikai mutációk a daganatok kialakulásának maximum 10 százalékában játszanak szerepet, miközben a dohányzás és az alkoholfogyasztás bizonyítottan az esetek kialakulásának 27 százalékban közrejátszanak.

Segítsük egymást, ahol lehet
Segítsük egymást, ahol lehetMStudioImages / Getty Images Hungary

Mit tehetünk?

Február 4-e 20 éve rákellenes világnap, ennek kapcsán kívánja ismét felhívni a figyelmet a betegség kialakulásának kockázati tényezőire az idén 30 éves Magyar Rákellenes Liga a nemzetközi „Ez vagyok, és ezt teszem” (I am and I will) kampány bemutatásával. 2020 a cselekvés éve, fontos kérdés, hogy mit tehet az egyén az egészségéért, érdemes mindenkinek végiggondolni az alábbi kérdéseket:

  • Mit tehetek, és mit kell tennem azért, hogy csökkentsem a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát?
  • Mit tehetek azért, hogy a daganatos betegséget még korai stádiumban felismerjék?
  • Mivel segíthetek a betegségben szenvedőknek?

Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért. Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet:

  1. Anyajegyen, szemölcsön látható változások.
  2. Indokolatlan fogyás.
  3. Nyelési nehézségek.
  4. Nem múló köhögés, rekedtség.
  5. Érezhető csomó, duzzanat a mellben, herékben.
  6. Fekély, sérülés a bőrön, ami nem gyógyul.
  7. Véres, szokatlan széklet, vizelet.
  8. Szokatlan vérzés, váladékfolyás.
Életet menthet a korai felismerés!
Életet menthet a korai felismerés!FatCamera / Getty Images Hungary

Élj a lehetőséggel!

Az adatokból látható, hogy több olyan gyakori daganattípus is van (pl. emlő, vastagbél) aminek felismerésére szervezett szűrés zajlik Magyarországon. Az egészségügy tehát ismét lehetőséget kínál a korai felismerésre, azonban minden szűrés csak annyira tud hatékony lenni, amennyire a potenciálisan érintettek igénybe veszik!

Nem minden daganatos megbetegedés fedezhető fel önvizsgálattal, ezért is fontos a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel.

A liga alapszervezetei országszerte rendezvényeket tartanak a rákellenes világnappal kapcsolatban, és részt vesznek a médiakampányban: embereket állítanak meg az utcán, önkormányzatnál, bevásárlóközpontban, megkérdezik tőlük, hogy mit tesznek a rák ellen, tájékoztató anyaggal látják el őket, és üzeneteiket nagy falon gyűjtik össze, illetve felteszik a közösségi médiára.

Mindezeken túl ezúttal más szervezetekkel is összefog a liga az ügy érdekében, az egyik idei partner a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete. Az egyesület egyik fő célkitűzése a prevenció és egészségfejlesztés nyolc fő témakörben. A kardiovaszkuláris- és tumorprevenciós szekció egész évben tart órákat gimnazisták számára a daganatos és szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáról, és ezek megelőzésének lehetőségeiről. A rákellenes világnap alkalmából az egyesület szeretné egy szélesebb réteghez is eljuttatni a legfontosabb üzeneteket. Ennek érdekében plázákban terveznek tájékoztató anyagokat osztani a daganatos betegségek prevenciójáról és leggyakoribb tüneteiről. Az orvostanhallgatók tudását pedig egy pszichoonkológia témájú szakmai előadással tervezik bővíteni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek