Idézd fel az általad legutóbb látott filmet, amely 70 év feletti szereplők szerelmi történetét dolgozta fel és szexjelenetet is tartalmazott! Gondban vagy, igaz? Nem véletlen, hiszen az időskori szexualitás a mai napig nagyon erős tabu. A társadalom úgy tesz, mintha a nyugdíjasok nem akarnának vagy tudnának szeretkezni, holott ez meglehetősen távol áll a valóságtól.

Furcsa lények az idős emberek. Mindenki tudja róluk, hogy szeretnek pipázni, kötögetni, rétest sütni, tolakodni a villamoson vagy mesélni az unokáiknak. De szexelni? Na, azt biztos nem szeretnek, feltéve, ha egyáltalán tudnak. Ezek a tévhitek nemcsak a közgondolkodást alakítják, hanem a tudományos kutatásokat is. A lélektanban ugyanis sokáig éppen annyira agyonhallgatott téma volt az aggkorú személyek szexuális élete, mint a művészetekben. 

Ezen igyekszik változtatni egy másfél hónapja publikált izraeli tanulmány, amelyben végre idős embereket kérdeztek meg arról, hogy miért szexelnek. Bár a testiségről való gondolkodás és a hozzájuk kapcsolódó motivációk az életkorral változnak, a szexualitás ugyanannyira fontos részét képezheti az emberek életének, mint ifjabb korukban.

Nem kell lehúzni a rolót!

Egy 2007-ben készült amerikai vizsgálat több mint 3000, 57 és 85 év közötti személynek tett fel kérdéseket a szexuális aktivitásukhoz kapcsolódóan. Bár az együttlétek gyakorisága az életkorral csökkent, a 75-85 év közötti korosztály 26 százaléka még mindig élt nemi életet. A szexuálisan aktív résztvevők nagyjából fele számolt be különböző nehézségekről. A férfiak 37 százaléka küzdött merevedési zavarokkal, a nők leggyakoribb panaszai pedig az alacsony vágyra (43 százalék), a lubrikációs (nedvesedési) problémákra (39 százalék), valamint az orgazmusra való képtelenségre vonatkoztak (34 százalék). Ennek ellenére

a nők csupán 22 százaléka konzultált a szexről orvossal, mióta betöltötte az 50. életévét.

Mintha a nők a klimax bekövetkeztével végérvényesen megszűnnének szexuális lények lenni, vagy az öregedő női test valami különösen szégyellni való dolog lenne. 

A 75 év feletti emberek egynegyede szexuálisan aktív
A 75 év feletti emberek egynegyede szexuálisan aktívFotó: blackCAT / Getty Images Hungary

A motiváció nem vész el, csak átalakul 

Kutatások szerint fiatal felnőttként is egy sor különböző okból szexelünk: például a szerelem, a testi örömök, az intimitás végett, vagy mert önbizalomra, figyelemre, szeretetre vágyunk, netán szaporodni szeretnénk. Az öregedéssel járó fizikai változások persze hatnak az emberek szexhez fűződő viszonyára is, így a nemi élettel kapcsolatos motivációk idővel átalakulnak. Egy új kutatás próbálta meg feltérképezni, hogyan. 

A vizsgálat résztvevője 47, Izraelben élő, 60-91 éves személy volt, akikkel mélyinterjúkat készítettek. A résztvevők heterogén csoportot alkottak: 23 százalékuk izraeli, 9 százalékuk afrikai, 11 százalékuk ázsiai, 23 százalékuk európai és 23 százalékuk amerikai volt. Családi állapotukat tekintve 73 százalékuk házas, 21 százalékuk elvált, 4 százalékuk özvegy és 1 százalékuk nőtlen/hajadon volt. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az idősek miként határozzák meg a szexualitást, milyen motivációik vannak, illetve milyen különbségeket látnak a fiatalok szexualitásához képest. Azt találták, hogy a nyugdíjasok 5 fő okból folytatnak szexuális együttléteket. 

Időskorban sem kell lemondani a kalandokról
Időskorban sem kell lemondani a kalandokrólFotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

#1 Mert hozzájárul az egészségük fenntartásához 

A válaszadók egy része szerint a szexnek ugyanolyan egészségmegőrző funkciója van, mint a helyes táplálkozásnak vagy a mozgásnak. Úgy gondolták, hogy a szexelésnek olyan egészségügyi előnyei vannak, amelyek segítségével frissen tarthatják az elméjüket és a testüket, ezzel is késleltetve az öregedéshez kapcsolódó hanyatlást. 

#2 Mert ismét fiatalnak érzik magukat

Amíg szexelsz, addig sem a halálra vagy a testi fájdalmaidra gondolsz. Nem arra figyelsz, hogy milyen nehezen mozognak az ízületeid, mennyit vesztettél a ruganyosságodból, hanem hogy minden porcikádat átjárja valamilyen jó érzés. Ez persze sok – remélhetőleg pozitív – emléket is előhív az emberekből, a test nehezen felejt. A férfiaknál gyakori válasz volt továbbá annak említése, hogy a szex során megélhetik, hogy még mindig tudnak teljesíteni. 

Teljesen elvarázsol a nevetésed
Teljesen elvarázsol a nevetésedFotó: NicolasMcComber / Getty Images Hungary

#3 Mert újra kívánatosak és vonzók lehetnek 

Az idős emberek testképe sokszor negatív: sorvadó izmok, petyhüdt bőr, májfoltok és ráncok mindenütt. Ezek teljesen természetes emberi sajátosságok, és csak rajtunk múlik, miként viszonyulunk hozzájuk. Lényeges hangsúlyozni, hogy egy idős ember is lehet szexis. Általában az emberek legvonzóbb testi jegyei mit sem változnak az évek során: a sokatmondó tekintet, a huncut mosoly vagy a ragályos nevetés. A résztvevők azért is szeretkeznek, mert ilyenkor ismét vonzónak élhetik meg magukat, nőiesnek, férfiasnak, magabiztosnak. 

#4 Mert közelségre és intimitásra vágynak

Míg a megkérdezettek fiatalkori szexuális motivációikban inkább a vágy és a szenvedély dominált, idősebb korukra egyre hangsúlyosabbá vált a kapcsolat ápolására való odafigyelés. A tömény élvezetet és a megkönnyebbülést felváltotta az érzelmi közelség, a melegség, a támogatás megtapasztalása iránti igény. A szex olyan tevékenység maradt, amelyet együtt végeznek a párjukkal, és amelynek során megélik az összekapcsolódás élményét. 

#5 Mert szeretnének örömet szerezni egymásnak

Időskorra sok ember életében a szexualitás újra felfedezése zajlik. A kedélyek lecsillapodnak, az előjáték gyakran nagyobb szerepet kap, mint a behatolás vagy az orgazmus. A kutatásban részt vevő férfiak arról számoltak be, hogy míg fiatalabb korukban jóval önzőbbek voltak a szexben, addig későbbi éveikben sokkal inkább fókuszáltak arra, hogy miként tudják a partnerük igényeit kielégíteni. Ezzel a felismeréssel nem is kéne ilyen sokáig várni.


Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Mustra