Egy dolog, amit feltétlenül intézz el, mielőtt meghalsz

Számos oka lehet annak, hogy egy embert már csak gépek tartanak életben, kezeléséről pedig a család és orvosok döntenek. Fizikailag életben van, azonban nem tudja megosztani velünk, hogy mit szeretne – ez pedig rengeteg jogi és etikai problémát okozhat.

Végrendelkezni általában közvetlenül a haláluk előtt szoktak az emberek, ezzel biztosítva, hogy akaratuk szerint történjék majd az öröklés. Kevesen tudnak róla, hogy az egészségügyi törvény lehetőséget ad arra, hogy élő végrendeletet írjunk, vagyis egy előzetes jognyilatkozatban visszautasítsunk későbbi egészségügyi beavatkozásokat. Így a cselekvőképes beteg későbbi cselekvőképtelensége esetén is megőrizheti önrendelkezését egy esetleges kezelés esetére.

Vegyük igénybe szakértők segítségét 

Annak ellenére, hogy az esetleges halál vagy cselekvésképtelenség gondolata nagyjából annyira szórakoztató, mint egy foghúzás, sok esetben hasznos lehet, ha rászánjuk az időt a végrendelet megírására.

Ehhez az első és legfontosabb lépés, hogy összegyűjtsünk minden olyan információt, amire később szükségünk lehet. Érdemes szakértőkkel beszélgetni arról, hogy egy progresszív betegség esetén hogyan alakulhat az élet. A közjegyzők és ügyvédek tisztában vannak az idevágó jogszabályokkal, így segítségükkel könnyebb átlátni az olyan kérdéseket, amikben laikusként nem vagyunk biztosak. Tájékoztathatnak arról, milyen mentális állapot szükséges a jogilag érvényes döntések meghozatalához, ahogy abban is segítségünkre lehetnek a szakemberek, miként óvjuk meg vagy ruházzuk át a vagyonunkat.

A legjobb, ha szakértők segítségét kérjük
A legjobb, ha szakértők segítségét kérjükMladen Zivkovic / Getty Images Hungary

Ha már felütötte a fejét a betegség, érdemes a kezelőorvossal is konzultálni az állapot előrehaladásáról, hogy időben el tudjuk dönteni, hogyan szeretnénk kezelni a jövőbeli eseményeket. Érdemes átgondolni, hogy demencia vagy más progresszív betegség esetén mi az az életminőség, amit még tolerálni tudnánk, komoly fájdalom esetén milyen kezelést fogadnánk el, illetve mi az, amit inkább elutasítanánk.

Sokáig az élő végrendelet abban az esetben volt csak érvényes, ha pszichiáter szakorvos egy hónapnál nem régebbi szakvéleményben igazolta, hogy döntésünket a lehetséges következmények tudatában hoztuk meg. A nyilatkozatot kétévente meg kellett újítani, és azt bármikor – cselekvőképességére való tekintet nélkül – visszavonhattuk. Ma már azonban sem a szakértői vélemény, sem pedig a rendszeres megújítás nem szükséges ahhoz, hogy akaratunk szerint történjenek a dolgok, a visszavonás lehetősége azonban ettől függetlenül fennáll.

Mit kell tenni, hogy később elfogadják a nyilatkozatot?

Ha megfelelően körbejártuk a témát, a következő lépés, hogy a döntéseink nyilatkozati formát öltsenek. Jogi szempontból ugyanis nem elegendő, ha orvosunkkal vagy családtagjainkkal megosztjuk mindazt, amit a későbbiekben szeretnénk. Éppen ezért érdemes ügyvédhez vagy közjegyzőhöz fordulni. Az élő végrendelkezés kétféle módon történhet.

Egyik formája, amikor általánosan a beleegyezés jogát ruházzuk át másra. A magyar törvénykezés szerint közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy – írásképtelenség esetén – két tanú jelenlétében megtett nyilatkozattal lehet megnevezni azt a személyt, aki jogosult helyettünk a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni. Ebben az esetben egyébként a tájékoztatáshoz való jog is átszáll az általunk megjelölt személyre. Mindez fordítva is működik: az átruházás jogával úgy is élhetünk, hogy azokat a személyeket nevezzük meg, akiket kizárunk a jogaink helyettünk történő gyakorlásából. A másik lehetőség, hogy megjelöljük azokat a kezelési módszereket, amiket későbbi cselekvőképtelenségünk esetén elutasítunk.

Gondoljuk át, hogy ki az, akiben teljes mértékig megbízunk
Gondoljuk át, hogy ki az, akiben teljes mértékig megbízunkEva-Katalin / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy szuper dolog, ha már most meglépjük ezeket, érdemes később újra átgondolni a korábbi nyilatkozatot, főleg, ha közben megváltozott például a családi állapotunk. Ilyenkor ugyanis előfordulhat, hogy már nem a korábban megadott személyre szeretnénk átruházni a minket érintő döntések meghozatalának jogát. Ha elkészült a nyilatkozat, ne felejtsük el tájékoztatni a hozzánk közel álló embereket arról, hogy szükség esetén hol találják a szükséges papírokat.

Bár erre ritkán gondol az ember, érdemes lehet a közösségi médiában létrehozott fiókjaink jövőjéről is gondoskodni. Gondoljuk át, ki az, aki számára szívesen biztosítanánk hozzáférést ezekhez a profilokhoz, vagy épp ellenkezőleg: ki az, akinek semmiképp nem adnánk a kezébe az online fiókjainkat.

Az élő végrendelkezés a szabadságjogunk gyakorlása. Ez teszi lehetővé, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy mi szeretnénk, akkor is, ha szellemileg vagy fizikailag már nem vagyunk képesek ezt kifejezni. És bár előre nem tudhatjuk, hogy mikor lesz szükség rá, ennek segítségével akkor is képviselhetjük magunkat, amikor az állapotunk erre már nem ad lehetőséget.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek