Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Sophie Scott, a London Egyetem agykutatója, aki évek óta vizsgálja a nevetést tudományos szempontból és eszközökkel. Az eredményekről a Medium számolt be.
Nem mindegy, miért nevetsz
Alapvetően kétféle nevetést különböztetünk meg egymástól: a szándékosat és a spontán kitörőt. A szándékos nevetés segít egy-egy beszélgetést gördülékenyebbé tenni, a spontán nevetésreakció egy vicces helyzetre vagy humoros megjegyzésre. A nevetésnek ez a két fajtája eltérő hálózatot használ az agyban: a szándékos esetében általában az agy homloklebenyi területei mutatnak nagyobb aktivitást, a spontán nevetés viszont a mélyebben fekvő régiókat, például a hipotalamuszt aktivizálja.
Talán meglepő, de nem csak az emberek esetében tudjuk megkülönböztetni a nevetésnek ezt a két típusát. A csimpánzok is képesek direkt nevetni, hogy csatlakozzanak egy már jól szórakozó csimpánzcsoporthoz, de a spontán vihogás sem áll tőlük távol, ha valami igazán vicces dolgot tapasztalnak. Minél több csimpánz nevet együtt, annál hosszabb ideig tart majd a közös játék, és ez különösen igaz a tudatos nevetés esetén.
Az emberek elég jól meg tudják különböztetni, hogy mikor melyik nevetésről van szó. Egy kutatás során megvizsgálták, hogy valóban viccesebbnek találunk-e egy poént vagy egy helyzetet, ha közvetlenül utána nevetést hallunk. Az eredmények szerint a legtöbb esetben igen, ez pedig egyrészt megmagyarázza a sitcomok folytonos műnevetéseit, másrészt alátámasztja azt az elgondolást, miszerint a nevetést sokkal inkább a szociális helyzetek vezérlik, mintsem maga a vicc.
Mindenhol ugyanazt jelenti
Társadalmunk természetéből adódóan a nevetés bizony ragályos lehet. És minél inkább hajlamos valaki arra, hogy mások nevetése következtében maga is nevetni kezdjen, annál könnyebben képes megkülönbözteti egymástól a spontán és a tudatos változatot. A kutatók nemrég 21 különböző társadalom tagjainak a nevetésérzékenységét hasonlították össze, az eredmények pedig – a társadalmi különbségek ellenére – meglepően egyformák lettek.
A nevetésre való érzékenység egy nagyon fontos dologról, az egészséges társadalmi funkcióról árulkodik. A részt vevő 11-16 éves fiúk közül azoknál volt a legnagyobb a pszichopátia kialakulásának kockázata, akik a legkevésbé mutattak hajlandóságot arra, hogy csatlakozzanak mások nevetéséhez, és az antiszociális viselkedésre hajlamos fiúk szintén kevésbé kapcsolódtak be a közös nevetésekbe. Korábbi kutatásokból kiderült az is, hogy agyunk mely területei felelősek a nevetésért: közös vonásuk, hogy általában jelentős szerepet játszanak a szociális tevékenységekben és az érzelmi tudatosságban.
Általában viszonylag tudatosan nevetünk, de előfordulnak olyan esetek is, amikor valamit annyira viccesnek találunk, hogy képtelenek vagyunk visszafogni a röhögést. Vannak kutatók, akik szerint ilyenkor saját magunkat fertőzzük meg a nevetéssel, hiszen sokkal nehezebb abbahagyni a hahotázást, ha arra koncentrálunk, hogy be kéne fejezni. Sőt, sokszor már a nevetés gondolata is ösztönzően hat.
A nevetés tudománya messze nem teljes, hiszen rengeteg megválaszolatlan kérdés van még. Például egyáltalán nem világos, hogy mitől lesz valami vicces, bár azt már sejtik a kutatók, hogy a kontextus sokkal többet számít, mint maga a poén. Az emberek rengeteg különböző okból kifolyólag nevetnek, sokszor idegességükben, máskor pedig azért, hogy enyhítsék a fájdalmukat. Az sem ritka, hogy zavartan kezdünk el kuncogni, hiszen ilyenkor is megpróbáljuk elfedni a valódi érzéseinket.
De mindegy, hogy tudatosan vagy önkéntelenül, mások hatására vagy egy vicces helyzetben kezdünk el nevetni, az biztos, hogy nevetni jó dolog, pozitív üzenetet közvetít és elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges társadalmi életet éljünk.
