7 millió forintnyi boldogság ingyen – mutatjuk, mit kell érte tenned

A rendszeres testmozgás boldoggá tesz, ezt eddig is tudtuk. De az talán újdonság, hogy még a pénznél is jobban.

Két egyetem, az Oxford és a Yale munkatársaiból álló kutatócsoport vizsgálta a sport lelki egészségre gyakorolt hatásait. Nemrég publikált tanulmányukból – melyet a Business Insider szemlézett – kiderül, hogy a rendszeres mozgás pozitívabb hatással van a közérzetre, mint a vagyon, és hogy vannak sportok, amelyeknél ez fokozottabban érvényes.

A sport lelkileg is rendbe tesz

A vizsgálatban a kutatók több mint 1,2 millió felnőtt amerikai lakos adatait vetették össze és elemezték. Az alanyoknak arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy az utóbbi egy hónap alatt hányszor érezték magukat letörtnek, stresszesnek, válságos érzelmi állapotban. A résztvevők beszámoltak az anyagi helyzetükről, illetve arról is, hogy mennyit és milyen jellegű testmozgást végeznek rendszeresen. Utóbbi tekintetében 75 válaszlehetőség állt a rendelkezésükre, amelyek a háztartásbeli és ház körüli munkáktól a futásig és a konditermi edzésig terjedtek.

A mozgás jobban boldogít, mint a vagyon
A mozgás jobban boldogít, mint a vagyonJustin Lambert / Getty Images Hungary

Mint kiderült, az aktív életmódot folytatók egy évben átlagosan 35 napon érzik magukat lelkileg gondban, míg a testmozgást nem végzők 53 napon. A kutatók azt is megállapították, hogy a mozgásszegény életet élőknek évi 25 ezer dollárral, vagyis nagyjából 7 millió forinttal többet kellene keresniük sportos társaiknál, hogy ugyanolyan jól érezzék magukat a bőrükben.

A csapatsportok jobban boldogítanak

Nem szabad azonban túledzeni magunkat, egy bizonyos szint után ugyanis a hatás a visszájára fordul. A kutatás úgy találta, hogy akik napi három óránál többet mozognak, ugyanolyan kevésbé érzik magukat lelkileg rendben, mint azok, akik egyáltalán nem sportolnak. Heti 3-5 x 30-60 percnyi mozgás épp elég a boldogsághoz – véli Adam Chekroud kísérleti pszichológus, a kutatás vezetője.

A kutatásból az is kiderül, hogy a csapatsportok alapvetően pozitívabb hatással vannak a lelki egészségre, mert nagyobb mértékű társas interakcióra adnak lehetőséget, de a jobban boldogító sportok közé tartozik a biciklizés, az aerobik és a fitneszedzések.

Oszd meg másokkal is!
Mustra