Ezért kell mindig lezuhanyozni tengeri fürdés után

A Kaliforniai Egyetem kutatói vizsgálták, hogyan hat a bőrünkön élő mikrobákra, ha tengervízben fürdünk.

A New Scientist számolt be arról, hogy a tenger sós vize teljesen lemossa a bőrünk saját mikrobáit, és így a bőr védelméért felelős mikrobiom összetétele akár egy egész napig is teljesen megváltozik.

Nő a fertőzések kockázata 

Marisa Nielsen és csapata 9 embertől vett mintát úszás előtt, majd 6 és 24 órával azután, hogy az alanyok a levegőn megszáradtak. Az úszást követően az emberek bőrét óceáni baktériumok borították, és voltak köztük úgynevezett patogén, azaz kórokozó baktériumok is. Bizonyos esetekben az emberek bőrén található baktériumok száma a tízszerese is volt annak, mint amilyen koncentrációban a vízben jelen vannak. Ez az arány növelheti a különböző fertőzések kockázatát.

Szerencsére a legtöbb strandon van lehetőség zuhanyozni is
Szerencsére a legtöbb strandon van lehetőség zuhanyozni isFotó: Patrick Fraser / Getty Images Hungary

Mit tehetünk ez ellen?

Nem, szerencsére nem kell lemondanunk a tengeri úszásokról. A lényeg, hogy utána mindig zuhanyozzunk le, hiszen a legtöbb baktérium még 24 órával az úszás után is jelen van a bőrünkön. Ez nem feltétlenül rossz, és nem minden esetben okoz problémát, de jobb megelőzni a bajt.

A kutatás résztvevői nem úsztak rendszeresen a tengerben, nem szedtek antibiotikumot és nem volt semmilyen bőrproblémájuk, sőt naptejjel sem kenték be magukat a kísérlet idején. Ezek mind olyan szempontok, amelyek könnyen befolyásolhatták volna az eredményeket. És bár a vizsgált minta mérete viszonylag alacsony volt, a kutatók szerint akkora különbség volt a sós vízben való fürdés előtti és utáni állapot között, hogy a tanulság így is teljesen egyértelmű.

Mustra