Izgalmas TED-előadást tartott nemrégiben Ryan Martin amerikai tanácsadó szakpszichológus, egyetemi professzor, népszerű dühkutató. Elárulta, hogy az emberek miért lesznek dühösek, milyen gondolataik vannak közben és mit tesznek ilyenkor. Az is kiderült, hogy a haragot nem megszüntetni kell, hanem megtanulni kezelni. Ez a képesség pedig a jelenlegi helyzetünkben minden eddiginél jobban felértékelődni látszik.
#1 Minden emberben ott lakozik a düh
Amikor az emberek tudomást szereznek Ryan Martin foglalkozásáról, elkezdenek áradni belőlük a dühvel kapcsolatos történetek. Általában nem azért, mert ezeknek az embereknek terápiára volna szükségük, hanem azért, mert ehhez a témához mindannyian tudunk kapcsolódni. A düh univerzális jelenség, egyike a 6 alapérzelemnek. Ez azt jelenti, hogy a főemlősök is képesek megélni, kifejezni, azonosítani, illetve hogy nagyon korai életkorban megjelenik az embernél. Gondoljunk csak a kis csecsemő reakciójára, amikor a ledobott játékát nem veszik fel a felnőttek. A düh aztán végigkíséri az egész életünket: része a legfájdalmasabb emlékeinknek, de néha a legcsodálatosabbaknak is (utazáskor késik a járat, illetve esküvőn esik az eső). A düh általában nem vákuumban jelenik meg: gyakran társul mellé szomorúság, kiábrándultság vagy tehetetlenség.
#2 Miért érzünk haragot?
A legtöbben azt gondolják, hogy akkor érzünk dühöt, amikor provokálnak minket: mások a belső sávban tötyörögnek az autópályán, nem takarítanak el maguk után a konyhában, beállnak elénk a sorban. Az is előfordul, amikor elvi okokból háborodunk fel: kiakadunk azon a nőgyűlöleten, rasszizmuson és homofóbián, ami a mai napig körbevesz minket. Nem értjük, hogyan lehet kilakoltatni kisgyermekes családokat, vagy miért akarja bárki is meggátolni a közelgő klímakatasztrófával szembeni globális cselekvési terveket. Legyenek azonban kicsik vagy nagyok, specifikusak vagy globálisak, a düh okaiban van valami közös. Akkor leszünk dühösek, amikor akadályoztatva vagyunk a céljaink elérésében, amikor igazságtalanságot élünk meg, amikor meg vagyunk fosztva a hatalmunktól.
#3 Mikor szól rólad is a dühöd?
A kisebb provokációk azonban önmagukban ritkán tesznek minket dühössé. Érdemes ilyenkor mérlegelni, milyen állapotban is voltunk közvetlenül azelőtt, hogy megjelent a harag érzése. Ha fáztunk, éhesek, fáradtak voltunk, másvalami miatt idegeskedtünk, vagy épp siettünk valahova, a provokáció termékeny talajra hullik és a hatása azon nyomban felerősödik. Azt is fontos hozzátenni, hogy valójában sohasem helyzetekre reagálunk, hanem arra, amit ezekről a helyzetekről gondolunk, amilyen jelentőséget tulajdonítunk nekik az életünkre nézve. Sok ember például azért válik kész dúvaddá a volán mögött, mert folyamatosan azt éli meg, hogy a többiek akadályozzák a haladásban, ráadásul ezek a többiek névtelen, arctalan alakok, valószínűleg soha többet nem látjuk őket. Ha pedig akkor fékez be előttem valaki számomra érthetetlen módon, amikor épp egy állásinterjúra igyekszem, akkor rögtön szörnyeteggé válhat a szememben, aki miatt romokban hevernek a karriercéljaim.
#4 A dühös ember néha torzít
A dühös emberek ismérve, hogy sokszor másokat hibáztatnak, néha még tárgyakat is. Azt kérdezik például, hogy hova tűnt a kulcs, mintha magától képes lett volna a helyváltoztatásra. Gyakori a túláltalánosítás is, a mindig, soha, mindenki, senki, semmi szavak használata. Ma minden lámpa pirosra vált. Nekem soha semmi nem sikerül. Az is jellemző lehet, hogy a dühös személy a saját szükségleteit másokéi elé helyezi, az őt hátráltató embereket pedig címkékkel látja el. Mindezek miatt a tudósok sokáig egyoldalúan kezelték a düh jelenségvilágát. Azt gondolták, hogy ez egy alapvetően irracionális, túlzó, torzításokkal terhelt állapot, amikor az ember agya teljesen elborul. Tévedtek.
#5 Létezik racionális és konstruktív düh
A felháborodás úgy jelzi az igazságtalanságot, ahogyan a félelem a veszélyt. Amikor dühöt érzel, az agyad azt mondja, elég volt. A düh az az érzelem, ami energetizál, hogy képes legyél konfrontálódni, hogy ne törődj bele a dolgokba. A düh abban segít, hogy képes legyél kiállni olyan esetekben, amikor emberek bántalmaznak másokat, amikor elnyomást tapasztalsz a világban. Sose szégyelld a dühödet mint civilizált emberhez méltatlan érzelmet. Minden okod megvan rá, hogy baromi dühös legyél!
#6 Már nem vagyunk ősemberek
Amikor dühösek vagyunk, nagyjából ugyanazok a testi reakciók mennek végbe bennünk, mint a több ezer évvel ezelőtt élt őseinkben. Felgyorsul a szívritmusunk, szaporább lesz a légzésünk, izzadni kezdünk, az izmaink megfeszülnek, az ereink kitágulnak, ég és vöröslik az arcunk. A szimpatikus idegrendszerünk aktiválódik, hogy elegendő energiánk legyen a harchoz, a paraszimpatikus idegrendszerünk viszont deaktiválódik. Többek között az emésztőrendszerünk is lelassul, ezért szárad ki ilyenkor például a szánk. Bár a szervezetünk mindent megtesz, hogy felkészítsen minket a fizikai küzdelemre, ma már nem elfogadható, hogy másokon erőszakot alkalmazzunk. Nem suhinthatunk oda egy furkósbottal, ha elönt minket a méreg.
#7 Fejleszd ki az ellenállás erőszakmentes módjait!
A dühödet nem megszüntetni kell, hanem jól kell tudnod használni. Azt a lendületet, azt az energiát, amit nyersz belőle, fordítsd konstruktív tevékenységekre! Ahogyan az éhség evésre, a szomjúság ivásra, a felháborodás arra ösztönöz, hogy tegyél az igazságtalanságok ellen. Építsd a helyi közösségeidet, hozz létre művészeti alkotásokat, élj a szólásszabadság adta lehetőségekkel, mondd el a véleményedet, önkénteskedj számodra fontos ügyekért, támogasd civil szervezetek munkáját!