Miért nincs olyan fogyókúra, ami mindenkinél működik?

Milyen egyszerű lenne, ha biztosak lehetnénk benne, hogy van egy (azaz 1) olyan étrend, amivel mindenki tutira lefogy. De – mint azt a kismillió csodadiéta léte is mutatja – ilyen nincs. Kutatók utána is jártak, hogy miért.

A londoni King’s College szakemberei voltak azok, akik csináltak egy kutatást arról, miért van az, hogy ugyanazok az ételek teljesen máshogy hatnak az egyes emberek szervezetére – olvasható a Business Insider beszámolójában. Az eredményeket nemrég megjelent tanulmányukban tették közzé.

A kutatás, amelyet Tim Spector, a King’s College epidemiológiaprofesszora vezetett, és amelyben a Harvard és a massachusettsi városi kórház szakemberei is részt vettek, 1100 brit és amerikai alany bevonásával készült, akiknek a 60 százalékát egypetéjű ikerpárok alkották. A szakemberek két héten keresztül követték nyomon a résztvevőket, akiknek ez alatt az időszak alatt pontosan ugyanazokat a hétköznapi ételeket kellett enniük (reggelire muffint, ebédre szendvicset és hasonlókat).

A tudósok az egyes fogások elfogyasztása előtt és után is megmérték a résztvevők vércukorszintjét a bőr alá helyezhető glükózmérő készülékkel, és az alanyok is ellenőrizték saját magukat az ujjbegyükből vett vérminták segítségével. Ezenkívül használtak még csuklón viselhető érzékelőpántokat, amelyek a résztvevők alvási és testmozgási szokásairól adtak információt.

Mindenki másképp reagál

Nos, a résztvevők mindegyike másképp reagált a kutatók által összeállított étrendre. Volt, akinek a vércukorszintjét szinte egyáltalán nem növelték az olyan édességek, mint a muffin vagy a banán, amik másoknál komoly változást idéztek elő. Az eredmények azt mutatták, hogy sokkal könnyebben megjósolható egy bizonyos étel hatása valakinek a vércukorszintjére a korábban mért értékei alapján, mint abból, hogy az az étel alapvetően mennyire számít egészségesnek vagy sem.

Nem vagyunk egyformák
Nem vagyunk egyformákDeagreez / Getty Images Hungary

Hogy nem vagyunk egyformák, az többszörösen is kiderült a kísérletből: a szervezet reakcióját a résztvevők edzettségi szintje sem befolyásolta, és ami talán a legérdekesebb, hogy az egypetéjű ikerpárok tagjai között is lényeges eltérések voltak megfigyelhetők.

Mindebből Spector azt a következtetést vonta le, hogy alapjában hibás az az elképzelés, miszerint egyes diéták mindenki számára ugyanolyan hatásosak lehetnek. A szakember szerint mindenképpen inkább egyénre szabott módszerrel kell próbálkozni. Természetesen a magas zsír- és cukortartalmú ételek alapvetően hasonló módon hatnak mindannyiunkra, de ha ebből kiindulva mindenkire pont ugyanazt az étrendet próbálják ráerőltetni a dietetikusok, az tévedés, és nem fog eredményt hozni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek