Crystal Byrd Farmer szexuáliserőszak-túlélő, szexedukátor, a Black and Poly nevű weboldal szerkesztője. Létrehozott egy modellt, amivel a konszenzus, azaz a szexuális érintkezés megkezdésére és folytatására vonatkozó kölcsönös beleegyezés nagyobb biztonsággal jöhet létre. A kérdés rendkívül fontos és sokkal komplikáltabb, mint azt elsőre gondolnánk.

2016-ban megdöbbentő eredményt hozott a nemi alapú erőszakról készített Eurobarometer-vizsgálat: a magyarok 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bizonyos körülmények között a szexuális érintkezés a másik fél beleegyezése nélkül is elfogadható. A szomorú adat létrejöttének egyrészt megágyazhat a nemi erőszak kultúrája, amely a nők tárgyiasításával és az áldozat hibáztatásával hazánkban is normalizálja (okénak tekinti), megbocsátja vagy éppen tolerálja a szexuális erőszakot.

Másrészt a problémához hozzátartozik, hogy kevés olyan tér van, ahol bárki elsajátíthatná a konszenzus mibenlétével kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Nem tanulunk erről az iskolában, a film- és pornóipar pedig meglehetősen hamis képet közvetít a témáról. A kölcsönös beleegyezés kérdése viszont sokkal bonyolultabb annál, mint sokan elsőre gondolnák, és meglehetősen téves feltételezés, hogy mindenki kapásból birtokában van ennek a tudásnak.

Egy új modell most segít megérteni a kölcsönös beleegyezés elérésével összefüggő folyamatokat. Ha megtanulsz beszélgetni ezekről a szempontokról a partnereddel, mindkettőtök számára biztonságosabb, élvezetesebb, örömtelibb lesz a szex.

Mi számít szexuális erőszaknak?

Manapság is számos tévhit él a társadalomban a szexuális erőszakkal kapcsolatban. Ezek közül az egyik leggyakoribb, hogy a nemi erőszakot az éj leple alatt követik el idegenek az utcán, vagy hogy az erőszakolók mind pszichopaták. Sajnos ennél egy sokkal elterjedtebb jelenségről van szó, ami az otthonokban és a házasságokban zajlik. A NANE Egyesület kiadványában arra is felhívja a figyelmet, hogy a szexuális erőszak kifejezés alatt nemcsak a másik fél beleegyezése nélküli aktust értjük, hanem a konszenzus nélküli tevékenységek ennél jóval szélesebb körét. Ide tartozik:

  • minden nem kívánt érintés és csók;
  • valakit vonakodása vagy bizonytalansága ellenére rávenni a szexre, vagy azon belül olyan tevékenységre, amire nem vágyik (például orális, anális vagy durva szex);
  • a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés (óvszerhasználat) megtagadása;
  • minden szexuális tevékenység olyan emberrel, aki bármilyen okból nem képes egyértelműen kifejezni az akaratát (például alkohol, drog, gyógyszer hatása alatt áll, alszik vagy eszméletlen);
  • a fentiekre tett kísérlet. 
Mindig kérd a beleegyezését, mielőtt megtennéd a következő lépést
Mindig kérd a beleegyezését, mielőtt megtennéd a következő lépéstFotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Mit jelent a konszenzus?

Crystal Byrd Farmer szerint a szexuális érintkezés megkezdésére és folytatására adott beleegyezés összetett folyamat, ami nem egyszerűsíthető le egy igen/nem típusú eldöntendő kérdésre. Már csak azért sem, mert az igen válasz hátterében sokszor burkolt vagy nyílt kényszerítés áll. Például amikor azért mondunk igent, mert félünk, hogy megbántjuk a másik érzéseit, vagy akár fel sem merül bennünk, hogy nemet is lehet mondani a másik közeledésére, mert úgy éljük meg, hogy partnerünknek valamilyen okból jár a szex vagy megérdemli.

A szerző nemrég megjelent írásában mutatja be a konszenzusháromszög-elméletét. A modell hasznos szempontokat nyújt ahhoz, hogy te is mérlegelni tudd: ami épp köztetek történik, kölcsönös beleegyezés alapján zajlik-e. 

Csak akkor lehet harapni, ha a másik fél is akarja
Csak akkor lehet harapni, ha a másik fél is akarjaFotó: Ashley Corbin-Teich / Getty Images Hungary

#1 Döntési képesség (ágencia)

Az ágencia kifejezés sokrétű jelentéssel bír a pszichológiában. A terminus arra utal, hogy az ember olyan autonóm élőlény, aki hatni képes a környezetére, meg tudja választani a cselekvéseit és képes döntéseket hozni. A másik döntési képességének figyelembe vétele és biztosítása alapvető jelentőségű a kölcsönös beleegyezés elérésében.

  • Kognitív állapot: vannak olyan helyzetek, amikor egy szituáció megértése, a következmények felmérése egyáltalán nem lehetséges. Ne kezdeményezz szexuális aktust olyan személlyel, aki alkohol, drog vagy gyógyszerek hatására teljesen ki van ütve, eszméletlen vagy alszik, mert nem fogja tudni a beleegyezését adni. Más esetekben a konszenzus alapját képező megértés nehezített lehet. Például amikor ittas vagy krízisben lévő emberekkel (pl. frissen szakított) kerülsz intim közelségbe, sokkal körültekintőbben kell eljárni a konszenzusról való beszélgetés során. Ha biztosra akarsz menni, célszerű egy más szinten kapcsolódnotok egymáshoz (pl. összebújás), amíg nem múlik el a gondolkodást elködösítő állapot. Ha a partnered értelmi fogyatékossággal élő ember, fontos még többet beszélgetnetek előzetesen a szituációról, hogy olyan tájékozott döntést tudjon hozni a helyzetről, ami kifejezi a vágyait és amit valóban szeretne.  
  • Átlátható információk: csak akkor tud bárki érdemi döntést hozni a folytatásról, ha minden, a szituáció szempontjából lényeges információ a rendelkezésére áll. Ez persze azt eredményezheti, hogy a másik eláll az eredeti szándékától. Viszont az információk visszatartásával elért szexuális együttlét a másik súlyos becsapása. Ezért fontos, hogy egy randihelyzetben elmondd, ha házas vagy / másokkal is randizol / nemi úton terjedő betegséged van / nem szeretnél kapcsolatot, stb. 
Bár a mesék sajnos nem erre tanítanak, öntudatlan embereket megcsókolni nem oké
Bár a mesék sajnos nem erre tanítanak, öntudatlan embereket megcsókolni nem okéFotó: Image Source / Getty Images Hungary

#2 Hatalom

Minél kevesebb hatalma van valakinek egy helyzetben, annál kevésbé képes beleegyezését adni a szexuális együttléthez. Fontos azonosítani a kapcsolatban megjelenő hatalmi viszonyokat. A vágy mellett van más oka is, hogy igent mondjon neked?

  • Többlethatalmad van: ha hatalommal járó csoporthovatartozásaid vannak, érdemes még körültekintőbbnek lenned a beleegyezésről való beszélgetés során. Például ha férfi vagy, idősebb és/vagy gazdagabb a másiknál.
  • A másik függő helyzetben van: ne kezdj intim kapcsolatot olyan személlyel, aki a beosztottad, a diákod, vagy más módon ki van szolgáltatva neked. Az illető sosem lehet biztos abban, hogy a nemet mondás milyen negatív következményekkel járhat rá nézve, bármennyire is hangsúlyozod az ellenkezőjét. Ne használd fel a hatalmi pozíciódat arra, hogy szexhez juss.
  • Fél a visszautasításra adott reakciódtól: néha nem könnyű érzés hallani, amikor a másik nemet mond nekünk. Vannak, akik ilyenkor csalódottsággal, duzzogással, dühvel reagálnak. A másikat azért büntetni, mert nem szexelt veled, nem oké. A szex senkinek sem jár. Ha csak azért fekszik le veled, hogy ne sértse meg az érzéseidet, vagy mert fél az agresszivitásodtól, az nem beleegyezés. Ha biztosra szeretnél menni, csak akkor szeretkezz, ha lelkes igent kapsz a másiktól.
  • A kényszerítés indirekt formái: ha őszintétlenség vagy manipuláció árán éred el, hogy a másik szexeljen veled, az nincs rendben. Ahogyan az sem, ha rádumálod a szexre, vagy alkut, jutalmakat ajánlasz neki. Ha kényszerítés és erőszak hatására igent is mond a másik, az nagyon messze van a konszenzustól. Attól még, hogy nem állt fel és nem hagyott ott, az nem beleegyezés. Sokkal valószínűbb, hogy a fél vagy leblokkolt. De ez semmi esetre sem jogosít fel téged arra, hogy folytasd, amit elkezdtél.
Beszéljük meg, hogy ki mit szeretne
Beszéljük meg, hogy ki mit szeretneFotó: svetikd / Getty Images Hungary

#3 Kommunikáció

Egy ideális világban szóbeli megegyezés előzi meg a szexuális aktust és annak lépéseit is (első csók, vetkőztetés, intim testrészek megérintése, stb). A valóságban viszont sokszor félreérthető nonverbális jelekből igyekeznek olvasni a felek, illetve előre feltételezett forgatókönyvek alapján tulajdonítanak szándékot a másiknak. A legnagyobb baj ezzel az, hogy sok embernek nehézséget okoz a másik feltételezéseinek ellentmondani, jelezni, ha nem szeretnének valamit.

  • Menet közben: az egyik legborzasztóbb, ha valaki észreveszi a lelkesedés csökkenését a másikon a szexuális aktus közben, mégsem áll meg. Ha bármi olyan jelet érzékelsz a partnereden, ami a konszenzus hiányára utal, azonnal hagyd abba, amit éppen csinálsz!
  • Attól, hogy valamibe beleegyezett, nem biztos, hogy mást is akar: az egyik cselekvésbe történő beleegyezés nem jelenti a másik cselekvésbe történő automatikus beleegyezést. Ezekre újból rá kell kérdezned, és természetesen el kell fogadnod, ha a másik nemet mond. Például attól még, hogy flörtöl veled, nem biztos, hogy csókolózni is akar. Attól még, hogy felmegy a lakásodra, nem biztos, hogy szexelni is akar. Attól még, hogy szívesen összebújik veled az ágyon, nem biztos, hogy le is szeretne vetkőzni, stb. Találjatok meg egy olyan intimitási szintet, amin mind a ketten élvezni tudjátok az együtt töltött időt.
Attól még, hogy feljött hozzád, egyáltalán nem biztos, hogy szexelni is szeretne
Attól még, hogy feljött hozzád, egyáltalán nem biztos, hogy szexelni is szeretneFotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Miről érdemes előtte még beszélnetek?

Ha először vagy együtt a partnereddel, érdemes az alábbi témákat is átbeszélnetek a szexuális aktust megelőzően: nemi úton terjedő betegségek, legutóbbi tesztelés időpontja és eredménye, ki milyen védekezési módot preferál, fogamzásgátlás kérdése, fizikai korlátok, egészségügyi állapot, szex iránti attitűdök, félelmek, lelki tényezők, érzékenységek. A legtöbb ember elég nagy puttonnyal érkezik egy szexuális kapcsolatba. Előfordulhat, hogy negatívan viszonyul a testéhez, traumatikus tapasztalatai voltak, vagy különböző negatív emlékei vannak egy-egy pozitúrához, érintéshez kapcsolódóan.

A kölcsönös beleegyezéshez szavakra is szükség van
A kölcsönös beleegyezéshez szavakra is szükség vanFotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

Ha ennyit beszélünk, mikor fogunk szexelni?

Ezeket a beszélgetéseket azért nem érdemes megspórolni, mert hozzájárulnak annak a biztonságos térnek a megteremtéséhez, ahol minden információ birtokában, egymásra maximálisan odafigyelve, kölcsönös beleegyezéssel tudtok összekapcsolódni. Ezáltal a szex mindegyik fél számára örömet adó, élvezetes élmény tud lenni, ahol bárki elengedheti magát, mert tudja, hogy a partnere vigyáz rá.

Mustra