Úgy érzed, elrohan melletted az élet? Így lassítsd le az időt!

Néha úgy tűnik, hogy az élet csak úgy elrohan mellettünk. Gyerekkorunkban végtelennek tűnnek a nyaralás alatti autóutak, míg felnőttként minden évben egyre gyorsabban érkeznek a születésnapok és a karácsony.

Pedig nem kellene feltétlenül így éreznünk. Az idő érzékelése sok mindentől függ. Vannak helyzetek, amikor felgyorsul minden, máskor pedig – stressz vagy drogok hatására, traumatikus helyzetekben – ólmos lassúsággal telnek a percek. Steve Taylor, a Leeds Beckett Egyetem pszichológusa vizsgálta a jelenség pszichológiai hátterét, az eredményekről a The Conversation oldalán számolt be.

Az idő és az információ

Steve Taylor könyvet is írt a témáról Making Time címmel. Ebben két törvényt fogalmaz meg. Az egyik: ahogy telnek az évek, az idő mintha felgyorsulna. A másik: az idő lelassul, ha új környezetbe kerülünk, új dolgokat tapasztalunk.

Ennek a két törvénynek az alapja ugyanaz: az idő és a megszerzett tudásmennyiség (ideértve az észleléseket, érzéseket, gondolatokat) közötti kapcsolat. Minél több információ áramlik az elménkbe, annál lassabbnak tűnik az idő múlása.

Ez részben megmagyarázza azt is, hogy a gyerekeknek miért tűnik úgy, mintha lassabban telne az idő, és miért gyorsul fel minden, ahogy öregszünk. A gyerekek számára a világ lenyűgöző hely, telis-tele új élményekkel, érzésekkel, tapasztalatokkal. Az idő előrehaladtával azonban egyre kevesebb új inger éri az embert, egyre jobban megismerjük a minket körülvevő világot. Mind kevesebb külső információt dolgozunk fel, így az idő múlása is egyre gyorsabbnak tűnik. Egy másik tényező, ami miatt úgy érezzük, egyre gyorsabban telnek az évek, hogy amikor egyre idősebbek leszünk, arányaiban véve egy-egy időszak az életünknek egyre kisebb részét alkotja.

Ebből következik, hogy ismeretlen, új környezetben csak úgy repül az idő. Ha külföldön járunk, sokkal érzékenyebbé válunk az új környezetre, minden ismeretlen és új, így sokkal több információt fogad be az agyunk. Ugyanez a helyzet, amikor például továbbképzésen veszünk részt, új dolgokat tanulunk, új embereket ismerünk meg. Könnyen úgy érezhetjük, hogy sokkal gyorsabban telik az idő, mint amikor a megszokott rutin szerint töltjük a napunkat.

Mit tehetünk azért, hogy ne rohanjon el mellettünk az élet?

Először is, mivel minél több újdonság ér minket, annál gyorsabban múlik az idő, törekedhetünk arra, hogy több és több új élményre tegyünk szert. Új helyekre utazva, új kihívásokkal szembenézve, új emberekkel találkozva bővíthetjük az idő múlásával kapcsolatos tapasztalatainkat.

Ne hagyd, hogy a rohanás és a stressz tegye ki a mindennapokat
Ne hagyd, hogy a rohanás és a stressz tegye ki a mindennapokatmmac72 / Getty Images Hungary

Ennél talán hatékonyabb módszer, ha tudatosan figyelünk az új tapasztalatainkra és az idő múlására. A tudatosság ebben az esetben azt jelenti, hogy a teljes figyelmünket az új tapasztalatra fordítjuk, függetlenül attól, hogy azt éppen látjuk, érezzük, ízleljük vagy halljuk.

Megpróbálhatjuk az elménk helyett az érzékelésen keresztül megtapasztalni a körülöttünk történő dolgokat, így nem az új élmények hajszolásával lassíthatjuk le az időt, hanem a hozzáállásunk megváltoztatásával.

Légy jelen!

Ha például egy frissítő zuhannyal kezdjük a napot, próbáljunk arra koncentrálni, amit éppen csinálunk, ahelyett, hogy átgondolnánk az aznapi teendőinket. Ugyanígy, amíg hazafele utazunk a irodából, igyekezzünk a munkahelyi problémák helyett az útra, a házakra, a forgalomra összpontosítani, és próbáljuk inkább megélni a pillanatot.

Próbálj mindig arra koncentrálni, ami éppen történik
Próbálj mindig arra koncentrálni, ami éppen történikShutterstock

Amikor olyan ház körüli vagy házimunkát végzünk, mint a fűnyírás, porszívózás vagy mosogatás, ne zenét hallgassunk közben, hanem próbáljunk a minket körülvevő dolgokra, érzésekre figyelni. Ennek az egyik következménye, hogy élvezetesebbé válnak a kötelező házimunkák is. Emellett ennek a tapasztalatokhoz való nyitott hozzáállásnak köszönhetően az idő múlása lassabbnak fog tűnni, hiszen a mindfulness hatására könnyebben dolgozzuk fel azt a rengeteg információt, ami körülvesz minket.

Ezzel a hozzáállással nem kell ellenségként tekintenünk az időre, hiszen bizonyos mértékig szabályozhatjuk az idő múlásával kapcsolatos tapasztalatainkat. Sokan – egyébként teljesen érthető módon – a helyes táplálkozással és a rendszeres testmozgással mindent megtesznek azért, hogy minél tovább éljenek. Azonban a fenti módszerekkel lehetőségünk van arra, hogy az idő múlásával kapcsolatos tapasztalatainkon változtassunk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek