Összefüggés van a túlsúly és az agy mérete között

Minél jobban beleássák magukat a kutatók az elhízás témájába, annál több bizonyítékot találnak arra vonatkozóan, hogy nem csak a fizikai egészségünket kockáztatjuk a pluszkilókkal.

Úgy tűnik, az elhízás az egyén agyára is hatást gyakorol. És bár az ok-okozati összefüggés még messze nem világos a tudósok számára, több kutatás eredménye is alátámasztja, hogy az elhízás és az agy zsugorodása összefüggésben állnak egymással. Arról, hogy jelenleg mit tudunk a jelenségről, a ScienceAlert számolt be.

Megéri figyelni a kilókra! 

Az Egyesült Királyságban több mint 12 000 felnőtt MRI-eredményeit vizsgálták a testzsírszázalékukkal összefüggésben. Az eredmények szerint a testzsír mennyisége hatással van az agy formájának és szerkezetének változásaira, ideértve a szürkeállomány csökkenését is, amely a kognitív tevékenységeinkért felelős.

„Megállapítottuk, hogy a nagyobb mennyiségű testzsír az agy fontos részeinek, például a szürkeállomány csökkenésével együtt jár” – állítja Ilona A. Dekkers radiológus. Ezek az eredmények korábbi tanulmányokkal hangzanak egybe, melyekből kiderült, hogy a hasi zsír mennyisége összefügg az agy zsugorodásának mértékével.

A kutatásban 45-76 év közötti embereket (az átlagéletkor 62 év volt) vizsgáltak, majd kiderült, hogy a testzsír mennyisége és az agy mérete közötti összefüggés különbözik a férfiak és a nők esetében. A férfiaknál a magasabb testzsírszázalék összefügg a szürkeállomány méretének csökkenésével, ideértve a talamusz és a hippokampusz szerkezetét is, azonban az amygdala kivételt képez. A nők esetében a testzsír hatására a szürkeállománynak csak egy bizonyos része, az úgynevezett halvány gömb, az önkéntes mozgásokért felelős rész csökken.

Törődjünk a testi és szellemi egészségünkkel is!
Törődjünk a testi és szellemi egészségünkkel is!SIphotography / Getty Images Hungary

További kutatásokra van szükség

De nem csak a szürkeállományra van hatással, ha az ember túlsúlyos. Az eredmények szerint a fehérállomány szerkezete is megváltozik, bár további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy ezeknek a változásoknak a hatásaira fény derüljön.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a kutatók csak az agy szerkezetének változásait vizsgálták, a kognitív funkciók működésére ebben az esetben nem volt alkalmuk kitérni. Emiatt egyelőre csak feltételezik, hogy a szürkeállomány ilyen jellegű változásai befolyásolják az emberek magatartását, azonban ennek az ok-okozati összefüggéseit még vizsgálják.

„Előfordulhat az is, hogy nem az elhízás okozza az agy szerkezetének változásait, hanem éppen fordítva, az agy felépítése miatt lesz túlsúlyos valaki” – magyarázzák a kutatók. „Az elhízás mértékére hatással vannak étkezési szokásaink, melyeket bizonyos mennyiségben a szürkeállomány területén befolyásolja az agy.”

Még rengeteg a kérdőjel a témával kapcsolatban, azonban további kutatások által könnyebben kaphatnak személyre szabott segítséget azok, akik túlsúllyal küzdenek.

Oszd meg másokkal is!
Mustra