Miért olyan egészséges a bazsalikommag?

Az ázsiai konyha és gyógyászat népszerű kelléke, mely az utóbbi időben a nyugati világban is hódít. De miért hasznos számunkra a bazsalikommag?

A bazsalikom (Ocimum basilicum) indiai eredetű kerti növény, melynek magját az ayurvédikus és a tradicionális kínai orvoslás hosszú idők óta használja gyógyítási célokra, emellett sokféleképp ízesíthetjük vele a különféle ételeket is. Napjainkban már nem csak a kínai és indiai konyha klasszikus alkotóelemei között találjuk meg, de a nyugati kultúrában is egyre elterjedtebb. Nem véletlen, hiszen a bazsalikommagnak számos pozitív hatása lehet egészségünkre – ezeket foglalta össze a Healthline cikke.

Kimeríthetetlen tárháza a rostoknak, ásványi anyagoknak és hasznos zsírsavaknak

Kielégíti kalcium-, magnézium- és vasszükségletünket

Először is a bazsalikommag dúskál a különféle ásványi anyagokban. Egy teáskanálnyi (kb. 13 gramm) szárított mag az ajánlott napi kalciumbevitelünk 15 százalékát, vas-, illetve magnéziumbevitelünknek pedig 10 százalékát képes fedezni. A kalcium és a magnézium különösen fontos csontjaink és izomzatunk egészségének megőrzéséhez, míg a vas a vörösvérsejtek termelődésében játszik fontos szerepet. Sokan szenvednek a kalcium és a magnézium hiányának tüneteitől, a bazsalikommag fogyasztása viszont remekül orvosolhatja ezt a problémát. Azok számára pedig, akik nem fogyasztanak húst, illetve tejtermékeket, a magok kiválóan alkalmasak rá, hogy pótolják a szükséges vasat és a kalciumot.

Ezért egészséges a bazsalikommag
Ezért egészséges a bazsalikommagPeterHermesFurian / Getty Images Hungary

Telis-tele van növényi rostokkal

Mindenekelőtt azonban a bazsalikommag legfontosabb tulajdonsága a magas rosttartalma. Egyetlen teáskanálnyi magban 7 gramm növényi rost található, mely a napi ajánlott bevitel egynegyedének felel meg. Ezek a növényi rostok (például a pektin) gyulladásgátló hatással bírnak beleinkre, emellett növelik a teltségérzetet, miáltal a fogyókúrázok számára is nagy segítséget nyújthatnak. A növényi rostok emellett vércukorszintünkre is jótékony hatással vannak, illetve a koleszterin felszívódását is segítik.

Remek sűrítőanyag

Az sem véletlen, hogy a tradicionális ázsiai konyha, de napjainkban már a nyugati élelmiszeripar is előszeretettel használja sűrítőszerként a bazsalikommagot. Ez a tulajdonsága ideálissá teszi számos otthon elkészíthető étel, például a fagylalt, a különböző szószok és levesek sűrítésére, továbbá a joghurtban és a majonézben is helyettesíthetjük vele a zsírt.

Több egészséges anyagban is dúskál

A bazsalikommag továbbá flavonoidokban és polifenolokban is igencsak gazdag. Ezek az anyagok, melynek számos gyógynövény köszönheti jótékony hatásait, segítenek megóvni sejtjeinket a szabadgyökök támadásától, emellett gyulladáscsökkentő hatásuk is ismert, és szívünk egészségének is jót tesznek. Egyes kutatások azt is kimutatták, hogy a bazsalikommag-kivonat egyes káros baktériumok, illetve a rákos sejtek elpusztításában is segít.

Finom és rostos italok készülnek belőle

A bazsalikommagot Indiában és Délkelet-Ázsiában előszeretettel használják különböző rostos italok és krémdesszertek készítéséhez, melyek egyszerre ízletesek és egészségesek is, köszönhetően magas rosttartalmuknak. A legnépszerűbb ezek közül a falooda nevű indiai desszert, mely bazsalikommag, rózsaszirup és tej felhasználásával készül. Napjainkban ezek a finomságokkal az európai és észak-amerikai boltok polcain is egyre gyakrabban találkozhatunk.

Egy pohárnyi egészség
Egy pohárnyi egészségYulia Lisitsa / Getty Images Hungary

Természetesen forrása az omega-3 zsírsavaknak

Mindemellett a bazsalikommag omega-3 zsírsavakban is bővelkedik – egyetlen teáskanálnyi mag 2,5 grammnyi zsírsavat tartalmaz, melynek mintegy fele alfa-linolénsav. Ezek szintén fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében, többek közt a 2-es típusú cukorbetegség és a szívproblémák megelőzéséhez is hozzájárulnak, de gyulladáscsökkentő hatásuk is jól ismert.

Hasonló a chiamaghoz

A bazsalikommag valamivel nagyobb, mint a chiamag, de egyébként igencsak hasonló tulajdonságokkal bírnak mindketten – nem véletlen, hogy utóbbit a világ egyik legegészségesebb élelmiszerének kiáltották ki. Egy lényeges különbség viszont, hogy míg a chiamagban jóval több alfa-linolénsav található, addig növényi rostok terén a bazsalikommag a király. Egyébként a két magfajta könnyen helyettesíthető egymással, hiszen nemcsak tulajdonságaik hasonlóak, de felhasználásuk módjai is szinte azonosak.

Könnyű elkészíteni, rengeteg módon felhasználható

Vízbe áztatva a bazsalikommagok gyorsan megdagadnak, mintegy eredeti méretük háromszorosára nőnek. A külső zselés rész szürkévé válik, a ropogós, belső mag viszont fekete marad. Ehhez mindössze tizenöt percnyi áztatás elegendő. Nyugodtan használjunk annyi vizet, amennyit szeretnénk, ugyanis a magok mindig csak a számukra elegendő mennyiséget szívják fel, ha viszont túl kevés vizet kapnak, könnyen egymásba ragadhatnak.

Szinte kimeríthetetlen a bazsalikommaggal készíthető receptek száma. Hozzáadhatjuk a magokat üdítőkhöz, rostos italokhoz, teákhoz, tejturmixhoz, limonádéhoz, de joghurtokba, zabkásába és pudingba is keverhetjük őket, sőt salátákban is remekül hasznosíthatóak. Teljes kiőrlésű gabonából készült süteményeket, kenyeret és tésztaételeket is ízesíthetünk bazsalikommaggal. Utóbbiak esetében a liszt egy részét is helyettesíthetjük őrölt bazsalikommaggal, illetve áztatott formában a tojás pótlására is alkalmas ez az apró csodatermény.

Mire ügyeljünk

A magok magas rosttartalma egyes esetekben puffadást okozhat, ezért érdemes mértékkel fogyasztani azokat, illetve időt hagyni az emésztőrendszerünknek, hogy hozzászokjon a megnövekedett rostbevitelhez. A bazsalikommag továbbá rengeteg K-vitamint tartalmaz (a napi ajánlott mennyiség 185 százalékát fedezi egyetlen teáskanálnyi belőle), mely segíti a véralvadást, ezáltal csökkentheti a véralvadásgátló gyógyszerek hatásosságát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra