Jobb lenne, ha nyersen ennéd a spenótot

Egy egészen friss tanulmány szerint az apróra vágott, nyers spenóttal sokkal több antioxidáns kerül a szervezetünkbe, mintha hagyományosan készítenénk el a zöldséget.

A spenót a lutein egyik legjobb forrása, amely segít megőrizni szemünk egészségét, és csökkenti a makuladegeneráció kialakulásának kockázatát. De hogyan nyerhetjük ki a spenótból a legtöbb luteint? A Harvard Egyetem ebben is segít.

Nyersen a legjobb!

A kutatók összehasonlították a spenótlevelek luteintartalmát nyersen, sülve, főve, valamint párolva is. Megállapították, hogy a levelek luteinszintje 40 százalékkal csökkent mindössze 4 percnyi főzést követően, 90 perc főzéssel pedig a lutein 90 százaléka távozott a spenótból. Sütés esetén sem sokkal jobb a helyzet, két perc a serpenyőben, és máris megvált a spenót a benne található lutein 60 százalékától. Pár perc párolást követően pedig a levelekben található antioxidáns felét tudjuk már csak bevinni a szervezetünkbe.

Szendvicsbe, salátába, turmixba – a lényeg, hogy nyersen!
Szendvicsbe, salátába, turmixba – a lényeg, hogy nyersen!Fotó: knape / Getty Images Hungary

A kutatásuk eredményeit tekintve a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a legegészségesebb módja a spenót fogyasztásának, ha nyersen juttatjuk a szervezetünkbe. Persze, ettől még ugyanúgy csíkokra vághatjuk salátákhoz, vagy bedobhatjuk a leveleket a turmixgépbe – sőt állítólag így még több lutein jut a szervezetünkbe.

Mustra