Miért van szükségünk alvásra?

Nemcsak frissebbnek és kipihentebbnek érezzük magunkat, de agyunk is jobban teljesít, kialvatlanul azonban szinte nem is vagyunk önmagunk. Életünk egyharmadát alvással töltjük, de mi ebből a hasznunk?

Régóta tudjuk, hogy a huzamosabb kialvatlanságnak milyen negatív hatásai vannak testünk és agyunk egészségére, sőt akár bele is halhatunk abba, ha nem alszunk eleget. A különböző kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy ha megvonják tőlünk az alvást, elménk nem lesz képes megfelelően működni, kevésbé fogjuk fel a minket körülvevő világot, torzul tér- és időérzékelésünk, hihetetlenül elfáradunk. A Popular Science cikke összeszedte, miért is szükséges, hogy egy jót szundítsunk.

Testi és szellemi egészségünket is megőrzi az alvás

A Guinness Rekordok Könyve szerint a leghosszabb ideig tartó ébrenlét világcsúcsát egy Randy Gardner nevű amerikai férfi tartja, aki 1965-ben, tizenhat évesen, tizenegy napon keresztül egy szemhunyásnyit sem aludt. A „mutatvány” végére Gardner már beszélni is szinte képtelen volt, gondolkodása megakadt, már a legegyszerűbb matematikai műveleteket sem tudta elvégezni. Azóta számos hasonló kísérletet végeztek tudósok, melyek során hasonló tüneteket figyeltek meg, azt is leírva, hogy minden egyes ébren töltött óra után egyre jobban csökkentek a résztvevők mentális képességei.

A szakemberek sokszor elcsodálkoztak, miként is segíti szellemi és testi egészségünket az alvás, hiszen evolúciós szempontból éppen hasztalannak tűnhet, csukott szemmel és eszméletlen állapotban ugyanis kiszolgáltatottabbak vagyunk a ránk leselkedő ragadozók és egyéb veszélyforrások számára. A tudomány jelen állása szerint az alvásnak két fő funkciója van: egyrészt segít izmaink, immunrendszerünk és hormonháztartásunk megfelelő működésének fenntartásában és helyreállításában, másrészt támogatja emlékezetünket feldolgozni és elraktározni az ébrenlét alatt szerzett benyomásokat és tapasztalatokat.

Aludni az immunrendszerünk és a memóriánk megfelelő működése miatt is szükséges
Aludni az immunrendszerünk és a memóriánk megfelelő működése miatt is szükségesDaly and Newton / Getty Images Hungary

A különböző vizsgálatok úgy találták, hogy immunrendszerünk akkor működik a legnagyobb hatékonysággal, ha megfelelően kialusszuk magunkat. Az alvás ugyanis fokozhatja az ún. T-sejtek aktivitását, melyek feladata a kórokozók és egyéb káros külső hatások felismerése és elpusztítása. Több kísérlet bizonyította, hogy ugyanaz a vakcina erősebb immunválaszt képes kiváltani egy adott vírus ellen egy olyan személy szervezetében, aki éjszaka kellően kialudta magát, mint olyasvalakinél, aki nem jutott elegendő pihenéshez.

Más kutatások azt mérték fel, miként hasznos az alvás memóriánk szempontjából. Mindennap rengeteg új információval találkozunk, melyeket agyunk az éjszakai alváskor szelektál, raktároz el és kategorizál. Ez a feldolgozási folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy új dolgokat tanuljunk és jegyezzünk meg. Egy kísérletben az alanyok egyik felének reggel 9-kor kellett megtanulnia egy adott anyagot, majd tudásukat tizenkét órával később, este 9-kor mérték fel a kutatók, míg a maradék résztvevő 21 órakor hallotta a szükséges információkat, és egy kiadós alvás után, reggel számolt be teszt formájában azokról. Az eredmények azt mutatták, hogy az utóbbiak húsz százalékkal jobban teljesítettek a feladatot, mint társaik.

Egyelőre számos megválaszolatlan kérdés van még az alvással kapcsolatban, egy azonban biztos: elengedhetetlen ahhoz, hogy mentálisan és fizikálisan is kellő hatékonysággal működhessünk. Egészségünk érdekében igyekezzük hát a számunkra megfelelő mennyiségű és minőségű pihenést biztosítani magunknak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek