Jó állást akarsz? Szüless gazdag családba!

Nos, az a helyzet, hogy azok az emberek, akik gazdag családból származnak, sokkal nagyobb valószínűséggel kötnek ki jól fizető, menő állásokban, mint anyagilag kevésbé szerencsés társaik.

Magyarországon szerintem, dacára a szép osztályharcos múltunknak, érdekes módon ez sokkal kevésbé lepheti meg az embereket, mint Nagy-Britanniában, vagy éppen Amerikában, ahol Daniel Laurison és Sam Friedman nemrég, ebben a témában megjelent könyvét jórészt olvasni fogják. Hogy ennek mi az oka, azt nem kísérlem meg levezetni, hiszen sem szociológus, sem történész nem vagyok, mindenesetre azt hiszem, hogy nálunk a „kutya is oda szarik, ahol már van” elszomorító helytállósága nem újdonság a közvélekedésben. (Az utóbbi évek csodás meggazdagodásaira ne is térjünk ki, mert ez még tovább bonyolítaná a képet…)

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.

Azonban a nagyobb múlttal rendelkező liberális demokráciákban értékként hisznek a meritokráciában, azaz abban, hogy ha sokat és jól dolgozol, akkor sokra viheted, mindenki érdemei szerint részesülhet a javakban. Persze ez önámítás, ott sem igaz. Egy olyan cél, amire törekedni lehet, elérni kevéssé valószínű.

Laurison és Friedman először azzal a ténnyel szembesültek, hogy ha megnézzük a statisztikákat, menő, presztízzsel rendelkező és jól fizető állásokban sokkal több a gazdag családból származó ember, mint a középosztályból vagy a szegényebb rétegekből jövő. Ha még vannak is páran az alsóbb rétegekből menő pozíciókban, ők átlagosan 16 százalékkal kevesebbet keresnek, mint gyerekkoruktól fogva privilegizált társaik. Miért? A jelenség összetett, számos oka van, és legkevésbé az, mint amit reflexből rámondhatnánk, hogy a jó kapcsolatokkal rendelkező szülő benyomja elkényeztetett csemetéjét a tutiba.

Laurisonék menő cégeknél folytatták a kutatásukat, hogy nyomára bukkanjanak, miért alakul ez így. Felkapott építészeknél, egy multi könyvelőcégnél, TV-csatornánál és színészek között néztek körül. Tapasztalataikról a The Atlanticnak nyilatkoztak. Azonosítottak egy csokor rejtett mechanizmust, melyek miatt a gazdag családból származóknak lejt a pálya a munkahelyeken.

Anya és apa bankja

Hihetnénk azt, hogy egy munkahelyen, egy szakmában mindenki maga bizonyít. Onnan kezdve, hogy önálló kereseted van, már mindegy, mivel eresztettek el otthonról. Nézzük például a színészeket. Náluk aztán igazán a tehetség és a befektetett munka számíthatna. Igen ám, de a színészi pálya elején sok a küszködés. Míg fel nem fedeznek, alig keresel. Minél több meghallgatásra eljutsz, minél inkább csak a színészetbe fekteted az energiát, annál több esélyed van. Ezt nyilván az tudja megtenni, akinek nem kell lakhatásra, ételre, ruhára pénzt keresnie közben. Máris itt az előny: akinek a létfenntartását az elején a szülők finanszírozzák, az nagyobb eséllyel kap jobb szerepet.

Ugyanez sok szakmában megjelenik. Én például pályakezdőként szembesültem azzal, hogy ahhoz, hogy később jobban fizető munkát végezhessek, még az egyetem után el kellene végeznem egy hosszú és költséges képzést. Amihez ráadásul előírás, hogy hagyományosan rosszul fizető állásod legyen, ott szerezz gyakorlatot. És ezt mégis hogyan? Dolgozzak végig egy munkaidőt egy olyan állásban, ahol a jövedelem épphogy a képzés költségét fedezi, a szabadidőmben vegyek részt a képzésen, tanuljak. Eközben honnan lesz ennivalóm? Vagy a másik, a gyakornokság. Nem tudom, ma mi a szokás, de akkoriban az igazán klassz munkahelyekre úgy lehetett bekerülni, hogy ingyen gyakornokoskodsz X ideig. Ez bizonyítja az elkötelezettséged, azaz megérdemeld, hogy náluk dolgozz, plusz megismernek, így megtudhatják, jó vagy-e nekik. Akármilyen elkötelezett valaki, ha ezt az időszakot nem finanszírozzák otthonról, akkor ez az út zárva marad előtte.

Van könnyebb, és van nehezebb indulás
Van könnyebb, és van nehezebb indulásJacobs Stock Photography Ltd / Getty Images Hungary

A kutatás londoni, de már nálunk is lassan az a helyzet, hogy extrém drága a fővárosban a lakhatás. A jó cégek központjai viszont a fővárosban vannak. Vidékiként szinte esélytelen szülői segítség nélkül az, hogy a fővárosban legyen tető a fejed felett, és közben egy kezdő fizetéssel elboldogulj.

Tehetségek felkarolásának titkos összetevője

A vizsgált menő cégeknél, és a magyar vállalatoknál is vannak tehetségprogramok. Azaz a cég odafigyel a tehetségekre, igyekszik a fejlődésük útját egyengetni – ami ugye jó irány a későbbi rangos állások felé. De mitől lesz valaki tehetségnek titulálva? Azt találták, hogy sok esetben a homofiliától. Ez nem valami szexualitással kapcsolatos szó, hanem azt jelöli, hogy a hasonló a hasonlóhoz vonzódik. Azok a vezetők, akiknek módjukban van tehetségeket kijelölni, akik fel tudnak karolni egy-egy fiatalt, az esetek többségében azt nyilatkozták pártfogoltjukról, hogy a fiatalkori önmagamat látom benne. Vagyis hasonlított hozzájuk. Ez egyáltalán nem a pozíciót a körön belül tartó igyekezet vagy kirekesztő szabadkőműves összeesküvés, teljesen tudattalanul zajlik. Minden ember azzal dolgozik szívesen együtt, akivel szimpatizál. Azzal mondjuk, akivel a saját érdeklődéséről tud beszélgetni. Felső vezetők például vitorlázásról vagy síelésről. Csakhogy így a rendszer fenntartja önmagát. Mivel már a vezetőt is, és az ő elődjét is hasonló szempontok szerint segítették fiatalkorában, így továbbra is ugyanolyan típusú emberek maradnak a magasabb pozíciókban.

A viselkedés íratlan szabályai

Laurison megfigyelte azt is, hogy számos, szinte megfoghatatlan viselkedési, kommunikálási szabály van, amit ha nem tart be valaki, akkor furának lesz minősítve. A tévétársaságnál jött ki ez nagyon szemléletesen. Ott mindenki laza volt, senki sem hordott öltönyt, általános fesztelenség, a formalizmus megvetése volt a kód. De attól, hogy mindenki kapucnis pulcsiban meg tornacipőben járt, még egyáltalán nem volt mindegy, hogy milyenben. A bennfentesek pontosan tudták, hogy az egyik tornacipő cool, a másik meg ciki, világosan látták, hogy ebben a helyzetben kifejezetten elvárt, hogy káromkodj, abban meg gáz, és hogy néha fel kell tenni a lábad az asztalra, néha meg balfék vagy, ha felteszed. Aki nem ebben a környezetben szocializálódott, az képtelen volt meglátni a különbségeket, nem érezte ezeket nüanszokat. Ezért rendre kínos helyzetbe keverte magát. Egyszerűen kilógott.

No more living hard
No more living hardJupiterimages / Getty Images Hungary

Nagy a pszichés ára a bekerülésnek

A néhány, nagy presztízsű állásban dolgozó szegény, vagy alsó-középosztálybeli ember ebben a világban nagyon elfárad. Ha fel is ismerik, hogyan kell viselkedniük, úgy érzik, egész nap szerepet játszanak. Míg társaiknak a munkahelyi viselkedés természetes, hiszen ebbe nőttek bele, otthon vannak, addig a szegénységből származóknak folyamatosan résen kell lenni, nem lehetnek ellazultak, önmaguk. Ennél a pontnál a szerző megjegyezte azt is, hogy egy formálisabb, a viselkedés és dresszkódot jobban leszabályozó vállalatnál több esélye lehet egy szegényebb rétegből felkerülő embernek. Itt legalább világos, hogy mit kell csinálni.

Saját erejüknek tulajdonítják

Annak dacára, hogy számos, az elit rétegből származó embereket segítő mechanizmust kiemeltek a kutatók, és ezekkel szembesítették interjúalanyaikat is, maguk az érintettek, a jó családból származó, jó pozícióban lévő emberek tagadták ezek jelentőségét. Ami érthető, hiszen nem arról van szó, hogy ők ne dolgoztak volna sokat. Ők is megtették a magukét, és nehéz azzal szembesülni, hogy más is bírhat éppen ilyen szakmai kvalitásokkal mint ők, csak egyszerűen nincs meg a háttere. Nem is kell túl messzi következtetéseket levonni, azt gondolni, hogy akik jó családból származnak és magas pozícióban vannak, azok ingyenélők, nem érdemlik meg. Annyi a tanulság inkább, hogy érdemes tudatában lenni ezeknek a mechanizmusoknak, és ha lehet, akkor kiküszöbölni őket.

Guglizzuk meg, mi az a meritokrácia!
Guglizzuk meg, mi az a meritokrácia!borchee / Getty Images Hungary

A sokszínűség a vállalat érdeke is

Csomót lehet profitálni abból, ha felfedezzük azokat a tehetséges embereket, akik más kulturális beágyazottságuk miatt nem jutnának lehetőséghez. Ennek egyik útja lehet ezeknek a mechanizmusoknak az ismerete, és a hatásuk tudatos csökkentése. Laurison azt a példát hozza, hogy az egyetemen, ahol tanít, a szegény diákok jönnek a legkevésbé a fogadóóráira. Nekik nagyon kényelmetlen bemenni, beszélgetni a professzorral. Pedig csomó előnyük származna belőle: segíthetne nekik, túllendíthetné őket, ha valamit nem értenek, pusztán már az, hogy személyesen ismeri őket, jó hatású lenne mondjuk, egy vizsgán. Ezért ő kötelezővé tette a személyes konzultációt. Ha maguktól kihagyják ezt a lehetőséget, ami a javukat szolgálná, akkor menjenek kényszerből. Így majd hozzászokva rájönnek, hogy van értelme.

Ne legitimáljuk az egyenlőtlenséget azzal, hogy mindenki előtt ott a lehetőség

Laurison szerint ez a fő mondanivalója a könyvének. Igenis van egyenlőtlenség a lehetőségekben, ezt inkább ismerjük el, és tegyünk ellene, minthogy álszenten azt mondjuk, hogy mindenki érdemei szerint jut előre.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek