És nálatok mennyi ideig tart a szex?

Gondolkodtál már azon, mennyi ideig tart agy átlagos párnál egy-egy együttlét? Szerintünk biztosan. Akár rohan, akár ólomlábakon vánszorog az idő a hálószobátokban, érdekelhet, hogy mások mennyi időt töltenek az ágyban, és az is, hogy milyen tényezők befolyásolják egy-egy aktus hosszát.

Bár a kérdés sokunkat foglalkoztat, viszonylag kevés a rendelkezésre álló és hiteles adat. Cikkünkhöz a Medical Daily, a Metro és a Thrillist cikkeit és a mindhárom írás alapját képező 2005-ös vizsgálatot használtuk fel.

Miért nehéz vizsgálni?

Arról, hogy milyen hosszú ideig tart a szex, laboratóriumi körülmények között, vagy a párok önbevallása alapján lehet tájékozódni. Ha otthoni adatokat gyűjtenek, a párok hajlamosak (akár önkéntelenül is) kicsit lelassulni, elnyújtani az együttlétet (az ezt a törekvést serkentő előítéletről később még lesz szó), ezzel torzíthatják a valódi számokat. Ráadásul ahány ház, annyi szokás, ugyebár. Gondolkodjunk úgy, mint Sting, és már az esti vacsora idejét is számoljuk bele az együttlét hosszába, vagy csak a behatolásnál nyomjuk a blokkolóórát?

És a labor? Hát, ott meg mindent meg lehet nézni, csak azt nem, hogy „normális esetben” milyen és mennyi ideig tart a szex. Idegen környezetben, tudva, hogy vizsgálat tárgyai vagyunk, biztosan nem úgy működünk, mint otthon.

Akkor mégis hogy?

A témában legtöbbször idézett vizsgálat 2005-ben készült, önbevallásos alapon. A felmérésben 500 különböző nemzetiségű (holland, brit, spanyol, török, amerikai) és életkorú, legalább hat hónapja állandó kapcsolatban élő heteroszexuális pár vett részt, olyanok, akik rendszeresen éltek szexuális életet. A párokat arra kérték, hogy stopperrel mérjék meg aktusaik hosszát, legalább egy héten át tartó időszakban. Az időzítős méréstől azt várták, hogy pontosabb adatokat kapnak majd, mint a korában készített retrospektív kérdőívektől.

Bár a mérés otthon történt, annak érdekében, hogy az adatok egymással összevethetőek legyenek, nem „gyöngyvirágtól lombhullásig” mértek – a stoppert csak a behatoláskor kellett indítani és a férfi ejakulációja után kellett megállítani.

Az értékek a 33 másodperctől egészen a 44 percig szórtak, az átlagos időtartam 5,4 perc volt.

Hű, ez nem sok…

Valóban nem tűnik soknak, de mielőtt kényelmesen hátradőlnél, tudva, hogy néhány perccel az átlag fölött vagytok, érdemes figyelembe venned néhány egyéb szempontot is.

A vizsgálatban csak heteró párok vettek részt, ráadásul az adatok semmit nem mondanak arról, ami a behatolás előtt történt, így hallgatnak a női örömmel kapcsolatban is. Ahogy elképzelhető, hogy a 33 másodperces rekordot felállító úriember a behatolás előtt már kielégítette párját, az is benne van a pakliban, hogy a 44 percig kitartóan küzdő férfi partnere már inkább szabadult volna a helyzetből. Sokszor olvassuk, hogy a nők hosszabb szexet szeretnének, de ez a kívánalom nem vetíthető rá egyszerűen erre az eredményre. Amiből a nők többet szeretnének, az nem feltétlenül a férfi orgazmusának eléréséig tartó, és ahhoz igazodó „reszelés”, hanem az előjáték. Így férfiként nem biztos, hogy arra kell törekedni, hogy az aktusnak ez a része legyen a leghosszabb.

Köszi, elég volt
Köszi, elég voltFotó: Shutterstock

Mi számít még?

Bár a nemzetiség alapvetően nem sokat mondott el az átlagétkekről, a vizsgálatban részt vevő török párok 3,7 perces átlagértékükkel mégis kilógtak kicsit a mezőnyből.

A vizsgálat ugyanakkor nem igazolta azt a közkeletű vélekedést, hogy az óvszer viselése megnehezítené az orgazmus elérését. Bár sokan állítják, hogy kevésbé szenzuális az élmény, ha ők, vagy partnerük óvszert visel, a gumit hordók és a csupaszok közel ugyanolyan időt futottak. A párok életkora már többet számított, és megint csak előítéleteket döntögető módon. Nem a hebrencs fiatalok, de épp az idősebb párok esetében volt rövidebb a férfi orgazmusáig terjedő idő: 6,5 és 4,3 perc volt a két érték.  

Szóval valahogy így megy ez az átlagos heteró pároknál. De hogy van azoknál, akik az átlagnál talán többet kísérleteznek, ha szexről van szó?

Szexjátékosok

A Lovehoney nevű, szexjátékokat forgalmazó cég saját ügyfelei között kérdezett körbe 4400 heteró játékost bevonva a vizsgálatba. Ők a fentiektől némiképp eltérő eredményt tapasztaltak. A Lovehoney ügyfelei összességében átlagosan 19 percet szántak a szexre – igaz, ebben már az előjáték is benne volt.

De a 10 perc az előkészítő szakasz mellett is: a behatolás utáni részt is csaknem kétszer annyi ideig húzták, mint a másik vizsgálatba bevont párok. Tőlük ráadásul azt is megkérdezték, mennyire voltak elégedettek ezzel a terjedelemmel: több mint a felük gondolta úgy, hogy ez pont rendben van így, azt pedig, hogy az aktus túl rövid volt, körülbelül egyötödük nehezményezte.

Mit szeretnénk?

Feljebb már volt róla szó, hogy álom és valóság nem mindig jár egy cipőben. Egy harmadik vizsgálatban a szexterapeuták is színre léptek – na nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Őket arról kérdezték, hogy terápiás tapasztalatuk és az ügyfeleikkel való munka alapján mit gondolnak, mennyi az épp elfogadható és mennyi a vágyott hossz, továbbá mennyi ideig tart a túl rövid és a túl hosszú aktus. Ők azt mondják, hogy 3 és 7 perc között elfogadható az időtartam, bár 7 és 13 perc közötti menetekre vágyik legtöbb páciensük, 3 perc alatt túl rövidnek, 10 perc felett pedig kissé túl hosszúnak ítélik meg a szex hosszát.

Most akkor mi legyen?

Arról, hogy ami otthon az ágyban van, mennyire jó vagy sem, ne mások adatai alapján dönts. Ha mindkettőtök számára kielégítő és örömteli a szex, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy meddig tart, és az is, másoknál mit mutat az óra. A számokban mérhető teljesítmény helyett inkább az egymásra való odafigyelésre és a kommunikációra helyezzétek a hangsúlyt.

Mustra