Egészségesebben élnél? Ezt a magot illeszd be a napi menüdbe

A török mogyoró rendszeres fogyasztásával jelentősen növelhetjük szervezetünk magnézium- és E-vitamin-szintjét. Ez pedig az idősebb korosztálynak kifejezetten jól jön.

Tudjuk, hogy étrendünk komoly hatást gyakorol az életminőségünkre és egészségünkre, hiszen a szervezetünk számára elengedhetetlenek a különböző vitaminok és ásványi anyagok. Hiába próbálunk azonban figyelni arra, hogy egészségesen táplálkozzunk, az élelmiszeripar fejlődésével a különböző élelmiszerek tápanyag-összetétele is változik, így nem árt résen lenni, hogy miből mennyit fogyasztunk. Szerencsére azonban vannak olyan ételek, amelyek természetesek maradtak, így tudatos fogyasztással pozitív hatásukat is kiélvezhetjük. Ilyen például a török mogyoró. A Knowridge Science Report cikkéből legalábbis ez derült ki.

Az Oregon Állami Egyetem kutatásában az idősebb korosztály étrendjét pár hónapon keresztül török mogyoróval egészítették ki, hogy ezzel segítsék elő több kulcsfontosságú mikroelem fogyasztását. A kísérlet pedig bevált. 

Rizikós tápanyaghiány

A tanulmány 55 évnél idősebb emberek csoportját vizsgálta, akik 16 héten keresztül adtak hozzá körülbelül 60 gramm mogyorót a napi étkezésükhöz. Az eredmények azt igazolták, hogy a magnézium- mellett az E-vitamin-szint is emelkedett a résztvevők szervezetében, ami azért fontos, mert a kutatások szerint az emberek egyik mikrotápanyagból sem fogyasztanak eleget. Az idősebb korosztály számára különösen veszélyes ezek hiánya, hiszen sok egészségügyi probléma kockázatát, köztük az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is növeli.

Nemcsak egészséges, de finom is
Nemcsak egészséges, de finom isShutterstock

Multivitamin helyett?

Ez volt az első olyan kutatás, amely kizárólag ezt a korcsoportot vizsgálta, ezzel próbálva javítani az idősebb korosztály táplálkozásán. A vizsgálat során az egyének vér- és vizeletmintáin végeztek méréseket. A vérvizsgálat a magnézium növekedése mellett alacsonyabb glükózszintet és alacsony sűrűségű lipoproteint („rossz” koleszterint) is eredményezett, a vizeletminták alapján pedig az E-vitamin szintjének növekedését lehetett nyomon követni.

A tanulmány eredményei szerint tehát a török mogyoró kimondottan jót tesz az egészségnek, sőt annak megőrzésében is nagy szerepe van, hiszen a fent említett tápanyagok mellett egészséges zsírok, vas és B6-vitamin forrása is. Ezek pedig mindenkinek jól jönnek, hiszen a megfelelő mennyiségű vitamin- és ásványianyag-fogyasztásban nem járunk éppen élen. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek