A lightos iszogatás tévhit. A piázgatás és a "csak egy sör" is. Ez van.

Egy 2016-os adatok alapján összeállított tanulmány szerint nem létezik olyan alkoholmennyiség, ami teljesen biztonságos volna, napi 1-2 ital is káros ugyanis az egészségünkre.

Bár az alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatások egy része arra a következtetésre jutott, hogy a visszafogott és mértéktartó italozás nem károsítja az egészségünket, egy friss, 1300 országos kutatás adatait összegző tanulmány szerint nem létezik olyan küszöb, ami alatt büntetlenül piázgathatunk. A 300 különböző betegség körülményeit megvizsgáló kutatásról a CNN írt.

A kevésből is megárt a sok

A kutatók szerint a világ népességének harmada piál egyébként, ennek pedig meg is van a következménye: a 15-49 évesek körben az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható betegségek és balesetek okozzák a legtöbb halálesetet. A szív- és érrendszeri betegségek, a rák és az autóbalesetek mellett a részegen másokra (vagy magukra) támadó piások okozta sérüléseket is ide sorolták a kutatók, ez pedig 2016-ban összesen 2.8 millió halálesetet jelentett.

A legmeglepőbb az, hogy a kis mennyiségű alkoholfogyasztás is szemlátomást káros hatással van az egészségünkre.

Sokszor halhattuk, hogy napi 1-2 ital belefér, de a tények nem ezt mutatják - fogalmazott a tanulmány egyik szerzője.

Sajnos nem létezik egészséges piálás
Sajnos nem létezik egészséges piálásShutterstock

Kína és Oroszország vezet

Egy ital 12 milliliternyi alkoholt jelentett egyébként. A kutatók szerint a nők ritkábban és kevesebbet isznak, mint a férfiak, ezért kevesebben is fejezik be földi pályafutásukat az alkohol miatt. Az alkoholizálók aránya Dániában, Németországban és Norvégiában egyébként a legnagyobb, a legtöbb halálesetet, nagyjából 650.000-et pedig Kínában jegyezték fel 2016-ban. Kínát Oroszország és India követi a toplistán, 289.859 és 182.609 halálesettel.

Az italgyártók szerint ez nem igaz

A világ legnagyobb italgyártóit képviselő, gyanúsan semleges nevű Alcohol Information Partnership szerint persze mindez nem igaz: szerintük a legfrissebb tanulmány sem képes megcáfolni a régebbi kutatások álláspontját, miszerint a mérsékelt alkoholfogyasztás akár csökkentheti is bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát.

A tanulmány egyik szerzője szerint ez egyébként valóban igaz, 2-es típusú cukorbetegség és az iszkémiás szívbetegség kockázatát valóban csökkenti ugyanis a visszafogott italozás, „az általános egészségügyi állapot szempontjából ugyanakkor ezen előnyök ellenére is káros az alkoholfogyasztás, még mérsékelt mennyiségben is”.

Oszd meg másokkal is!
Mustra