Egy új kutatás szerint az Epstein-Barr vírus eredetű fehérjék aktiválnak bizonyos betegségeket okozó genetikai mutációkat.

Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a virális géneknek vagy fehérjéknek a szervezetbe kerülése jóval a fertőzés elmúlása után is súlyos betegségeket válthat ki. A legújabb vizsgálatokból pedig kiderül, hogy a mononukleózist, azaz a “csókbetegséget” okozó Epstein-Barr vírusnak való kitettség nagy mértékben növeli hét autoimmun betegség kialakulásának kockázatát azoknál, akik örökölték a hajlamosító génváltozatokat - írja az IFLScience.com.

Hogy mely betegségekről van szó?

A lupuszról, a szklerózis multiplexről, a reumás ízületi gyulladásról, a juvenilis idiopátiás artritiszről, a gyulladásos bélbetegségről, a cöliákiáról és az 1-es típusú cukorbetegségről.

Az Epstein-Barr vírus annyira elterjedt, hogy a becslések szerint az emberek 90 százaléka húszéves korára elkapja a fertőzést. Ha pedig egyszer a szervezetbe került, a vírus a genomjának egy példányát a B-sejtekbe juttatja - arra késztetve azokat, hogy vírusfehérjéket állítsanak elő.

vírus
Fotó: Shutterstock

Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmány szerint a B-sejt replikálódásával és elválásával a virális genommal is ugyanez történik, így a vírus és annak fehérjéi határozatlan ideig a szervezetben maradnak. Az említett hét betegség pedig az után ütheti fel a fejét, hogy a B-sejtek tévesen veszélyesként azonosítják a szervezet saját szöveteit, ugyanakkor környezeti és genetikai tényezők kombinációja is szerepet játszik mindebben.

A kísérletnek a genom más területein történő többszöri megismétlése során pedig kiderült, hogy az ENBA2-nek és a hozzá kapcsolódó transzkripciós tényezőknek hat másik autoimmun betegséghez kötődő szekvenciához is köze van.

Az eredmények szerint tehát az Epstein-Barr vírus eredetű fehérjék aktiválják a B-sejtekben előforduló, bizonyos betegségeket okozó genetikai mutációkat.

A speciális algoritmus segítségével a kutatók a rizikószekvenciák és 94 egyéb betegség (köztük a mellrák bizonyos fajtái) közötti kapcsolatot is azonosították. Nagyon úgy fest tehát, hogy a nagy felfedezésnek köszönhetően a közeljövőben új módszerek születnek majd bizonyos betegségek előrejelzésére, megelőzésére és kezelésére.

Blogmustra