Akadozik a szex? Van megoldás!

A vágy eltűnése normális, de egyáltalán nem szükségszerű egy több tucatnyi témába vágó tanulmányt átnyálazó kutatópáros szerint.

A Kentucky Egyetem két kutatója, Kristen Mark és Julie Lasslo több mint 20 év vággyal foglalkozó kutatását vizsgálta meg. Szerintük is létező probléma persze a hosszú kapcsolatok során szép lassan elhalványuló vágy, egyáltalán nem szükségszerű ugyanakkor a dolog, és a kapcsolat végét sem kell, hogy jelentse – írja a The Cut.

Elfogadás

A kutatók szerint mindenképp jobb taktika, ha felismerik és elfogadják a küszködő párok, hogy az a híres szikra bizony eltűnhet néha egy időre. A probléma jelenlétének beismerése nem felerősíti, hanem inkább enyhíti a „tüneteket”. A vágy időleges elhalványulását elfogadó, realisztikus elvárásokkal rendelkező párok hosszútávon sokkal jobb eséllyel indulnak ugyanis, ha a szenvedély megőrzéséről van szó.

Ez persze nem túl meglepő, tekintve, hogy a többet kommunikáló párok általában elégedettebbek a kapcsolatukkal, ez pedig a szexuális életük szempontjából is előnyt jelent.

Ne bújj el a konfliktusok elől

A folyamatos viszálykodás elnyomja ugyan a vágyat a kutatók szerint, összességében azonban sokkal előnyösebb, ha egy pár megharcol a problémáival. A problémák szőnyeg alá söprése ugyanis már kifejezetten rossz hatással van a szexre. Ironikus módon a konfliktusokat szexszel megoldó párok is könnyen csapdába csalhatják egymást, ez ugyanis csak ront a helyzeten. Mindez a konfliktusok során megnyilvánuló őszinte, nyers érzelmeknek köszönhető, ez ugyanis a szexhez hasonlóan kifejezetten intim jelenség is lehet.

shutterstock 270888569

Nem ugyanaz, mint az izgalom

A kutatók szerint nem mindig egyidejű a vágy és a szexuális izgalom jelenléte. Sokan vágynak a szexre, ez ugyanakkor egy pszichés jelenség, szemben az izgalom fizikai jeleivel, ezek pedig nem mindig vannak összhangban. Ennek a jele az is a kutatók szerint, amikor kifejezetten vágyik valaki a szexre, mégis síkosítóra van szüksége.

Emellett az is okozhat problémákat, hogy a férfiaknak inkább a szex után, a nőknek pedig inkább a szex előtt van igénye intimebb, érzelmes pillanatokra

Az is fontos persze, hogy ne a filmekben látott, mindig spontán és mindig gyönyörű párok határozzák meg egy pár elvárásait, ennek ugyanis semmi köze a valósághoz, és ahhoz, mi az, ami normálisnak tekinthető egy párkapcsolatban.

Mustra