A kreativitás tényleg az őrületbe kerget?

A depresszióra és a bipoláris zavarra is sokkal nagyobb az esélye a művészettel foglalkozó egyetemistáknak – állítja egy brit tanulmány.

A skizofrénia még így is meglehetősen ritka mentális állapot persze, csupán a népesség egy százalékát diagnosztizálják ugyanis a kórképpel. A 4.5 millió svéd egészségügyi adatait megvizsgáló londoni egyetem kutatói szerint ugyanakkor meglehetősen egyértelmű összefüggésről van szó: az egyetemen színművészettel és képzőművészettel foglalkozó diákok körében 90 százalékkal volt magasabb a skizofrénia előfordulása, mint a többi svéd esetében.

shutterstock 563597626

Emellett a később depresszió vagy bipoláris zavar miatt kórházi ellátásra szorulók között is többen vannak a művészettel egyetemi szinten foglalkozó svédek: az Independent szerint a depresszió előfordulása 39, a bipoláris zavaré pedig 62 százalékkal volt magasabb a körükben.

A tanulmány egyik szerzője, James McGabe szerint valószínűleg genetikai tényezők állnak az összefüggések mögött.

A gyakorlatban szerinte arról van szó, hogy a kreatívabb emberek hajlamosabbak arra, hogy új és eredeti módon kapcsoljanak össze bizonyos gondolatokat és ötleteket, ami áldás is persze, sok esetben azonban nagyon hasonló mindez a különféle mentális zavarokkal küszködők téveszméihez.

Oszd meg másokkal is!
Mustra