Ez a vitamin segít emlékezni az álmokra!

A visszatérő rémálmok és a poszttraumás stressz kezelésében is kulcsszerepe lehet az újabb kutatási eredményeknek.

Az elmúlt hetekben a tudósok bemutattak egy új találmányt: az álomellenőrző és -manipuláló gépet, ami a tudatos álmodást is lehetővé teszi. Dr. Denholm Aspy, a University of Adelaide kutatója azonban reméli, hogy egy legális pirulával és egy kis agytornával is hasonló eredményeket lehet elérni. 

Legújabb vizsgálatában a szakember három csoportra osztotta az önkénteseket, akiknek lefekvés előtt vagy 240 mg B6-vitamin-tablettát vagy B-komplex tablettát vagy placebót kellett beszedniük. A tanulmány szerint azok, akik B6-vitamint szedtek, sokkal több álmot láttak, és azokat is 64 százalékkal nagyobb részletességgel tudták felidézni, mint a másik két csoport tagjai. Velük szemben a B-komplex tablettát szedő alanyok nehezen tudták előhívni az álmaikat, és nyugtalanul is aludtak.

Egy korábbi feltételezés szerint a B6-vitamin fokozott éberséget és gyakoribb ébredéseket okoz, erre azonban maguk az alanyok cáfolták rá azzal, hogy ugyanolyan minőségű alvásról számoltak be, mint a placebo-csoport. Sokkal valószínűbb az a magyarázat, mely a B6-vitamin azon tulajdonságát emeli ki, hogy a triptofánt szerotoninná alakítja, és ezzel biztosítja a kezdeti mély, álmatlan alvást. “Emiatt a visszaugrás miatt az alvás utolsó néhány órájában intenzíven álmodunk, és erre a fázisra emlékezünk a leginkább” - magyarázza a szakértő.

shutterstock 184487690
Shutterstock

Sokszor jó móka az álmokra emlékezni - máskor pedig kimondottan ijesztő -, de sokkal többre is mehetünk ezzel a képességünkkel. Elsajátíthatjuk például a tudatos álmodást is, ami Aspy korábbi vizsgálatai szerint sokkal könnyebben megy azoknak, akik egyébként is fel tudják idézni a legtöbb álmukat.

“Minél többször emlékszel az álmaidra, annál nagyobb eséllyel ismered fel álmodban, hogy éppen álmodsz”

- nyilatkozta az IFLScience-nek a szakértő.

A tudatos álmodás pedig gyógyír lehet számos mentális problémára, többek között a fóbiák, a poszttraumás stressz és a rémálmok kezelésében is alkalmazzák, de a kreatív problémamegoldás és a motoros képességek finomítása is lehetséges a módszerrel.

A szakember vizsgálatát egyrészt anekdotikus beszámolók inspirálták, melyekben összefüggést véltek felfedezni a B6-vitaminban gazdag vacsora, vagy a lefekvés előtti B6-vitamintabletta szedése, illetve a szokásosnál sokkal intenzívebb álomélmények között. Másrészt, klinikai megfigyelésekből az derült ki, hogy a korábban B6-vitamin-hiányban szenvedő pácienseknek a vitaminpótlás hatására sokkal könnyebben ment az álmok felidézése. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek